Pesti Srácok

Teljes zavar a gépezetben: Kunhalmi szerint az ellenzék a nyugati és keleti hatalmakkal szemben őrzi Európa egységét Orbán Viktor ellen (Karanténvlog)

Van, amikor az ember úgy érzi, hogy valami nem nagyon stimmelhet a felfogóképességével, pedig csupán a baloldal göcsörtös eszmefuttatását hallgatja, nyugodjunk meg tehát: a hiba nem a mi készülékünkben van. A Karanténvlogban ugyanis Kunhalmi Ágnes káoszelméletét próbáltuk megfejteni, aki szerint – és most idézünk – a baloldali ellenzék Európa egységét védi a keleti és nyugati nagyhatalmakkal szemben, mindezt persze Orbán Viktor ellen. Aki nem érti, ne ijedjen meg, a gond nem nála van, hanem szegény Kunhalmi fejében. A Karanténvlog most sem nagyon tudott kijönni a katyvaszból, erről pedig a DK újabb arcpirító hazugságcunamija gondoskodott, akik most a bevándorlástól féltik hazánkat, ami most már úgy látszik, hogy szerintük sem álprobléma. A Momentum vidéki tervei ugyancsak okot szolgáltattak arra, hogy egyrészt nevessünk, másrészt sírjunk. Ezen kívül szóba kerül a demográfiai csúcs is, ahol igencsak furcsa, hogy egyáltalán van olyan ember, aki szerint rossz dolog, ha gyermekek születnek, és egy nemzet foglalkozik a saját jövőjével. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára!

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.