Térdelj, bűnös! Különben betérdeltetünk!

Ha az ember nem az általa elkövetett bűnök miatt vezekel, hanem a valaha elkövetett összes bűn miatt, akkor hajlamos a saját kis bűneit lényegtelennek tekinteni, elfelejteni. Mi az a néhány apróság mondjuk a holokauszthoz képest? Semmi. Az ilyen vezeklés nem valódi, menekülés a saját kicsi bűnök felől a felfoghatatlanul nagyok felé. A Telex.hu nevű, diktatúránk által már agyontiport sajtótermék saját bevallása szerint is, bíróságilag igazoltan náculásra hajlamos szerzője, Haász János szerint gesztust kellene gyakorolnunk össznépileg és a magyar focistáknak is térdelniük kellene. Aztán persze végül minden magyarnak.

Érdemes felvázolni a Haász által követelt „gesztus” előzményeit. Egy másik földrészen rendőri intézkedés közben meghalt egy fekete bőrű drogos sorozatbűnöző. Abban az országban napi szinten halnak meg mindenféle bőrszínű és etnikai hátterű rendőrök és bűnözők a két csoport közötti konfliktusokban. Sok ezer olyan fekete bőrű rendőrt lehetne találni sajnos például, akit fehér vagy más, nem fekete bőrszínű bűnözők lőttek le a múltban, de a sok tízezer eset egyikéből sem lett össznépi mozgalom Amerikában, nemhogy a világon. Napi rendszerességgel lőnek le fekete bőrű rendőröket az USA-ban, egyikért sem akar térdelni senki, csak egy fekete bőrű bűnözőért. És tekintsünk most attól el, hogy az eset körülményei – különösen, ha figyelembe vesszük az ott szokásos rendőri gyakorlatot és társadalmi viszonyokat – korántsem egyértelműek.

És akkor még ott a kínzó kérdés: mi a franc közünk van nekünk ehhez? Tőlünk ugyanis azt várják, hogy egy, a mi kultúránkban teljesen másra használatos gesztust használjunk eredeti jelentéseitől és céljaitól teljesen eltérően, számunkra teljesen idegen emberek követelésének – nem is kérésének – megfelelően. Úgy, hogy tulajdonképpen címzettje sem lenne a gesztusunknak, hiszen semmilyen értelmes módon nem határozható meg, hogy nekünk ki előtt, és miért is kellene letérdelni. És ami a legszebb: azt követelik, hogy önként térdeljünk le. Önként! Tehát tegyük magukévá egy teljesen másik társadalom és kultúra hullámszerűen és erőszakosan terjedő, éppen csak kialakult cselekvési mintáját. Mert ha nem tesszük, akkor rossz emberek vagyunk.

Haász még tovább rontja az elmeállapotáról kialakult határozottan rémisztő képet, amikor teljesen komolyan azt javasolja, hogy keressünk magunknak bűnöket a saját történelmünkben és térdeljünk azért. Amerikában a betérdeltetés ráadásul teljesen személyes jellegű, például rendőrök térdelnek a BLM-aktivisták előtt. Tehát azért térdeljünk le valaki előtt csak a bőrszíne miatt, mert egy hozzá hasonló bőrszínű egyénnel egykor történt valami rossz. A focimeccsen a focistáknak általában kell térdelniük, de ha ebbe belemegyünk, pillanatokon belül járhatunk majd mindenhová térdepelni, ahová betette a lábát a patriarchátus, a strukturális elnyomás, a magyar felsőbbrendűség – ami államalkotó voltunkból következik –, vagy bármi más, tetszőlegesen választott ostobaság, amit valami gazember vagy elmebeteg kifogásol. Tehát Neked, kedves olvasó, térdelned kell majd, általában és egyenként bármiért, amit a haladók térdelési okként határoznak meg.

Kár, hogy térdepelésmániás szerzőnk nem ismeri a gesztus szó jelentését sem. A gesztus ugyanis akkor hiteles, ha valódi, személyes és őszinte. És akkor van értelme, ha a gesztus címzettje megkapja, és képes helyesen értelmezni azt. Vagyis képes felmérni a gesztus kontextusait, célját és ennek következtében elkezd más módon gondolkodni a gesztustevőről. A gesztus célja, hogy előre vigyen. Alapvetően személyes kapcsolatokban, vagy közvetlenül érintkező közösségek esetében van értelme. Ha gesztust akarnak kikövetelni valakitől, vagy ki akarják azt kényszeríteni, a cél nem más, mint a másik megalázása, legyőzése. A gesztus ugyanis mindig önkéntes, alapvetően kellemesen lepi meg a címzettjét. Ha gesztusnak van értelme, akkor eléri célját és a másik fél is gyakorol valamiféle gesztust a kezdeményező irányába. Általában egy külső szemlélő tudja csak eldönteni, hogy a gesztus arányos és becsületes szándékú volt, mint ahogy azt is, hogy esetleges visszautasítása helyes-e vagy helytelen, az ellentéteket tovább élező tett.

Ennek a térdelésnek nem is az a célja, hogy mi gesztust gyakoroljunk. Ennek a térdelésnek az a célja, hogy kimutassuk, elismerjük az összes bűnünket. Sőt azt, hogy az összes bűn a miénk. Nem is vétkezett más, csak mi. Haász elvtársnak is az ehhez a projekthez kapcsolódó beetetés a célja. Az áldozat mindig bűntelen, kárpótolni kell, a bűnösnek pedig nem bocsájtunk meg. Csak a haladók bűntelenek, ők fogalmilag képtelenek is arra, hogy rosszat tegyenek. Azt ígéri, hogy ha térdelünk, bevesznek bennünket a Jóemberek klubjába. Pedig nem. Ha térdelnénk, azt mondanák, hogy miután magunk is elismertük fertelmes bűneinket, még jobban kénytelenek megvetni bennünket, mint eddig. Ez az egész BLM egy bődületes zagyvaság, képviselői pedig elmebetegek és bűnözők egyszerre. Akiket be lehet térdeltetni, azok csak azt vallják meg nyilvánosan, hogy ők ostobák és gyengék egyszerre, bármire hajlandók egy kis elismerés érdekében. Köszönet a beismerésért, de ezt eddig is tudtuk a haladókról. Térdeljenek csak szépen egymás előtt!

Vezető kép: MTI/EPA/Erik S. Lesser