Valóságos átjáróház volt Magyarország a terroristáknak a nyolcvanas években – ez derül ki abból a dokumentumgyűjteményből, amelyet a lengyelektől kapott meg a Hamvas Intézet. A hírhedt szélsőbalos Carlos és csapata tökéletesen berendezkedett Budapesten, jöttek hozzájuk a különféle terrorszervezetektől (Palesztin Felszabadítási Front, IRA, ETA stb.), de hírszerzők, újságírók, különböző kapcsolatok is szabadon felkereshették őket. Egy volt IRA-tag néhány éve azt vallotta a francia bíróságon, hogy a magyar honvédségtől kapott fegyvereket, majd a hivatalos szervek segítették át a határon. Ezek szerint nem csupán búvóhellyel, fegyverrel is támogatta a Kádár-rendszer a nemzetközi terrorizmust.
„Mi kommunisták mindig elítéltük, elítéljük és el fogjuk ítélni a terrort és a terrorizmust, mint a politikai harc taktikáját és eszközét […] De hogy ne legyen semmilyen félreértés és kétség: mi elismerjük a forradalmi erőszakot, sőt még a fegyveres felkelést is, mint a munkásosztály és a dolgozók védelmének eszközét a kizsákmányoló osztályok és az ellenforradalmi erők uralma és fehér terrorja ellen, ahogy ezt történelmileg és elméletileg V. I. Lenin magyarázta a maga idejében.” Ez a beszéd nem a harmincas vagy ötvenes években hangzott el, hanem 1979. áprilisában, Prágában, ahol a keleti blokk belügyi és állambiztonsági küldöttségei tartottak tanácskozást a „terrorellenes harc feladatairól”. Az idézőjel nem véletlen, terrorellenes harcról szó sem volt, annál inkább a szélsőbaloldali terrorizmus támogatásáról. Ezt persze titkolni kellett: nem véletlen, hogy a kommunista vezetők még egymás között sem mondták ki az igazságot, az említett beszédet elmondó Jaromer Obzina cseh belügyminiszter is az “Újbeszél” szabályait betartva szónokolt. Nem mondhatta ki a most már nyilvánvalót:
azt, hogy a Szovjetunió és csatlósai minden eszközzel, pénzzel, kapcsolatokkal, védelemmel, kiképzéssel és fegyverekkel támogatták a terroristákat, a különböző szélsőbaloldali, antikapitalista és/vagy anticionista szervezeteket.
Az említett álságos konferencia teljes állambiztonsági kivonata is elolvasható a Hamvas Intézet honlapján a Terroristák Budapesten című munkafüzetben, amelynek szerzője – Hankiss Ágnes, intézetünk vezetője – éppen a napokban adott interjút a PestiSrácoknak. Miről is volt szó? „Ebben az alattomos játszmában persze a szerepeket, feladatokat alapvetően a szovjetek osztották csatlósaikra, adottságaik, ügybuzgalmuk és a szocialista palettán elfoglalt politikai pozíciójuk szerint. A magyar rezsim, amely a hatvanas évek közepétől fogva minden tekintetben a kommunizmus lágyabb és rugalmasabb változatát képviselte, mint mondjuk az NDK vagy Bulgária, a terrorizmus támogatásában inkább csak „logisztikai”, mint tevőleges feladatokat kapott” – írta Hankiss Ágnes. Hadd tegyem hozzá, hogy logisztikai téren igen jól teljesített a Kádár-rendszer. Ma már nem titok, hogy Carlos, a világ valamikori legismertebb terroristája évekig Budapesten lakott. Ez nyilván kellemetlen volt a magyar belügynek, de meg volt kötve a kezük. Nyilván nem mertek szembemenni Moszkvával.
Carlosék szépen visszaéltek a helyzettel, mint egy helyi kiskirály, Budapesten fogadta „udvartartását”, jöttek hozzá a világ minden részéből, sokszor innen indultak a különböző gyilkos küldetésekre.
Nem véletlen, hogy a Carlos-ügy iratainak jelentős része még ma sem kutatható Magyarországon, hiszen felettébb sötét a múlt. Úgy fest, még mindig az elhallgatást, lapítást tartják a legjobb megoldásnak a szembenézés helyett, hiszen sok egykori cinkos pártemberből „européer” politikus és/vagy üzletember lett a rendszerváltás után. Ahogyan Hankiss Ágnes fogalmazott fimonabban: „Mindazonáltal megkockáztatom: azok a magyar pártvezetők, akik szükségképpen tudtak mindenről, kapták az állambiztonságtól a jelentéseket, néhány évvel később, a rendszerváltozás után, fordítva egy nagyot a köpönyegen, a transz-atlanti szövetség legbuzgóbb barátai lettek, demokratikus kormányok tisztségviselőjeként, diplomáciai testületek tagjaként, sőt, európai uniós intézmények vezető hivatalnokaként festve át saját korábbi énjüket.”
Carlos és csapata Budapesten
A félhivatalos álláspont (bár félhivatalosnak is túlzás nevezni, mert igen kevés megszólalást láttunk, olvashattunk eddig a Carlos-üggyel kapcsolatban) szerint a venezuelai származású Iljics Ramirez Sanchez egy darabig nálunk bujkált, de semmi különös nem történt. Magyarul: tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló! Ehhez képest igazán megdöbbentő az a dosszié, amit Hankiss Ágnes a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetétől szerzett meg nemrégiben. Az irategyüttes (itt elolvasható az egész) a „CARLOS fedőnevű terrorista által vezetett „VILÁGFORRADALOM” elnevezésű nemzetközi terrorszervezet tagjainak közvetlen és közvetett kapcsolatainak dokumentumgyüjteménye” címet viseli, de tartalma ennél jóval izgalmasabb.
Az 1979-ben összeállított állambiztonsági dosszié megállapítja, hogy: „C-79 fn. ügyben végzett folyamatos operatív ellenőrzésünk bebizonyította, hogy Carlos és csoportja fő bázishelyét Budapesten alakította ki, mivel meggyőződésük szerint hazánk területén lehet a legbiztonságosabb körülmények között pihenniük, és felkészülniük a további elképzeléseik, terrorakcióik megszervezésére. Biztonságérzetük olyan mérvű, hogy a birtokukban lévő különböző diplomata útlevelek felhasználásával folyamatosan terrorcselekmények végrehajtásához szükséges technikai eszközöket, fegyvereket robbanóanyagokat hoznak be és halmoznak fel budapesti bázislakásukon.”
Ahol folyamatosan terroristákat, ügynököket, gyanús üzletembereket fogadtak. Az iratokból egyértelmű: a nyolcvanas évek elejére Budapest (s így Magyarország) terroristaparadicsommá vált. „Szemben ama jámbor hiedelmünkkel, hogy csupán maga Carlos és néhány társa élvezte ideig-óráig a Kádár-rendszer vendégszeretét, ebből a dossziéból az látszik, hogy Budapest kiemelt találka-hely lehetett, ahol temérdek terrorista, terrorista csoportokkal összefüggésbe hozható férfi és nő fordult meg. Egy-egy személy esetében pedig a beutazási dátumok sokasága arra mutat, hogy Budapest akkortájt nem pusztán Carlosnak és néhány társának telephelye, hanem az ultrabalos terrorista mozgalom valóságos átjáróháza volt!” – fogalmazott Hankiss Ágnes.
Jöttek Carloshoz a hírhedt ír IRA és baszk ETA felszabadítási szervezetek tagjai, különböző iszlám, nyugat-európai terrorszervezethez köthető emberek, újságírók (vagy annak álcázott emberek), arab hírszerző tisztek, a lista változatos. Itt élt Carlosszal barátnője, későbbi felesége, Magdalena Kopp és jobbkeze, a Kopphoz hasonlóan német „Steve”, azaz Johannes Weinrich. Utóbbi – Carloshoz hasonlóan – jelenleg is börtönben van. Az iratok szerint Kopp Budapestről indult Bécsbe, hogy aztán Párizsban letartóztassák fegyver és robbanóanyagok birtoklása miatt. Jellemző Carlos biztonságérzetére, hogy még családját (!) is meghívta, az iratok szerint anyja, és több rokona is meglátogatta Budapesten…
Tény, hogy a terroristák és cinkosaik háborítatlanul ügyködtek Magyarországon, és ez ellen a hatóságok semmit sem tettek, nem is tehettek. Szinte biztos, hogy legfelülről, talán Kádár Jánostól érkezett az utasítás: csak be nem avatkozni (e publicisztika szerint Kádár személyesen is találkozott a Sakállal). Kádárék egy darabig Moszkvának engedelmeskedtek, majd amikor már gesztusokat kellett tenni az amerikai felé, akkor kiszorították a terroristacsoportot Magyarországról. A teljes(ebb) történet ismeretéhez nem ártana feloldani a fontosabb iratokat a titokvédelem alól – bár ez valójában csak hiú ábránd.
A magyar hadsereg adott fegyvert az IRA-tagjának?
Cikkem végén bemutatok egy házaspárt, akiket a magyar hatóságok az ír IRA-hoz kötöttek (joggal), s akik kilenc hónapos „gyerekükkel” jöttek Magyarországra fegyvert vásárolni (!). Elképesztő történetszál ez is.
„Anne Kupiec” francia állampolgár „1982 januárjában vált ismertté, „férjével” Frilet Alain-nel és 9 hónapos „gyermekükkel” érkeztek Magyarországra. „Ali” közremüködésével El-Dik Nagib Kárpát utcai lakásán szálltak meg. Budapestről gépkocsijukon „Carlos”-éktól fegyvert vittek ismeretlen helyre, Jugoszlávia felé távoztak” – írták a dossziéban. Férjéről ezt jegyezték meg: „Adataink szerint Frilet ujságíró, felesége pedig az IRA európai összekötője”.
Frilet vallomása szerint magyar katonák segítették
Frilet valóban újságíró, a baloldali Libération című napilap riportere volt évekig, 2011-ben tanúként hallgatták meg a bíróságon Carlos egyik ügyében. A Sakál a bíróságon arra utalt, hogy az IRA és ők kapcsolatban voltak, amit Frilet – mint egykori IRA-tag – tagadott. Frilet a magyarországi kalandról is beszélt.
Állítása szerint szolgálati járművekkel kísérték el egy katonai bázisra, ahol maguk a katonaság emberei (!) pakolták tele fegyverekkel a kocsijuk csomagtartóját. Ez még nem minden, Frilet szerint még azt is elintézték, hogy katonai kísérettel (szolgálati autókról beszélt) mehessenek át a jugoszláv határon.
A fotós szerint néhány nappal azelőtt találkoztak Carlos embereivel, de nem alakult ki közelebbi kapcsolat.
A magyar dosszié szerint Frilet (aki most egy fotósszervezet vezetője) Carloséktól szerezte a fegyvereket, míg a francia szerint a magyar katonaság segített neki. Mi oka lenne 2011-ben hazudni, hamisan tanúskodni a francia bíróság előtt? Ha viszont elhisszük azt, amit mondott, akkor kijelenthető: a magyar hatóságok fegyverrel támogatták az ír felszabadítási harcot.
Frilet és párja Budapesten:
Barátnője Frilet tanúvallomása szerint nem volt az IRA-tagja, azt viszont megerősítette, hogy valóban kilenc hónapos kislányukkal érkeztek fegyvert vásárolni. Fedőtörténetnek jó lett volna, de nem igazán volt erre szükség. Frilet szerint a fegyvereket egyáltalán nem kellett rejtegetni, a tetőcsomagtartón vitték ki az országból… Frilet vallomását látva valamelyest érthető, miért is szeretnék megőrizni itthon még mindig ezeket a titkokat.
„De visszakanyarodva a 70-es és 80-as évekhez: az iratok dugdosása helyett talán még ma sem volna felesleges összerakni a képet. Szokásos ellenérv, hogy mindez ma már senkit sem érdekel. Nyilván keveseket – dehát saját történelmünk megismerése és megértése nem számszerűségi kérdés […] Talán még mindig érdemes volna összekötni a szálakat, rekonstruálni azt a hálót, amellyel egykor a vörös terrorizmus tartotta félelemben Európát. Kiterjesztve a vizsgálódást – ha még lehetséges – a szereplők utóéletére is. Ha a dokumentumokat megnézzük, látható, hogy alig van közöttük olyan, aki ma, ha él, idősebb volna hatvanöt évesnél” – fogalmazott Hankiss Ágnes.
Friletre ez tökéletesen igaz, éppenséggel most lesz áprilisban hatvan esztendős. Életrajza szerint elismert, megbecsült fényképész. Ezzel a múlttal… Szögezzük le: ez az újságíró nem röplapokat osztogatott, hanem fegyvert vásárolt és csempészett a hírhedt IRA-nak. Vajon hány hasonló ember illeszkedett be észrevétlenül a társadalomba?
Dokumentum-részletek: Carlos és három legfontosabb embere:
Néhány terrorista, terrorista-gyanús személy a Magyarországra látogatók közül:
Mama csak egy van, Carlos édesanyja:
Folytatása következik. A kiemelt kép a Carlos című 2011-es film egyik jelenete.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS