Pesti Srácok

Tettlegesen inzultálták A Riporter stábját Karácsony emberei (Videó!)

Karácsony Gergely főpolgármestert a nyelvvizsga nélküli adjunktusi állásával kapcsolatban szerette volna megkérdezni Szarvas Szilveszter, a Pesti TV A Riporter című műsorának műsorvezetője, de Karácsony emberei nemcsak lökdösték kollégánkat, hanem azt kérték tőle, hogy regisztráljon a felvételen látható eseményre, majd testi erővel tartották távol Karácsonytól. Egy biztonsági őr nemcsak, hogy tiltakozott a forgatás ellen, még rendőrt is akart hívni A Riporter stábjára, miközben igyekezett megakadályozni, hogy közterületen forgassanak.

Úgy tűnik, Karácsony Gergely főpolgármester mostanára már annyira tart a sajtótól a közelmúltban napvilágot látott botrányai miatt, hogy közterületen sem engedi, hogy filmezzék, vagy újságírói kérdéseket tegyenek fel neki. A Riporter stábját vegzálták, és nem engedték be a főpolgármester egyik szereplésére, amelyen egyébként részt vett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és a kínai vakcinákat visszaküldő DK-s Szaniszló Sándor is. Ha ez nem lett volna elég, a stáb nemcsak, hogy nem forgathatott, Szarvas Szilvesztert lökdösni kezdték, és testi erővel igyekeztek feltartani Karácsony emberei. A főpolgármester figyelmen kívül hagyta a neki feltett kérdést:

A felvételen látható, hogy a rendezvény már javában tartott, Karácsony pedig épp megosztotta gondolatait a résztvevőkkel, miközben egy biztonsági őr kezdett kellemetlenkedni a stábbal, és rávenni őket, hogy hagyják el a helyszínt. A férfi azt ismételgette, hogy a helyszín nem köz-, hanem magánterület, ezért nem lehet ott forgatni. Szarvas Szilveszter közölte a férfival, hogy elhagyják a helyszínt, amennyiben a férfi igazolja, hogy magánterületen tartózkodnak. Erre a felvétel tanúsága szerint nem került sor, és miután a kerítésen keresztül rögzíteni szerették volna Karácsony Gergely beszédét, a férfi eltakarta a kamera lencséjét, és kikérte magának, hogy filmezik őt. Ha szeretné megtudni, hogy a biztonsági őr végül hívott-e rendőrt – hiszen ő nem intézkedhet ilyen esetben –, nézze meg A Riporter következő adását a Pesti TV-n!

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook/Pesti TV

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."