Pesti Srácok

Tízmilliókkal támogatja a „kivéreztetett” Budavári Önkormányzat Alföldiék érzékenyítő kurzusait (videó)

Tízmilliókkal támogatja a „kivéreztetett” Budavári Önkormányzat Alföldiék érzékenyítő kurzusait (videó)

Közfeladatok ellátásra nincs pénz, de legalább érzékenyítésre akad. Átláthatóság is van, csak éppen nem úgy. Hiszen utóbbi nem a költségvetésre, hanem inkább a haveri névsorra, amelynek kiszolgálása a Budavári Önkormányzat vezetésének egyre fontosabb feladata, hiszen V. Naszályi Márta, a kerület párbeszédes polgármestere körül egyre fogy a levegő. Sorozatos botrányait követően már a baloldali politikusok is kezdenek kihátrálni mögüle, míg a múlt heti közmeghallgatás egyenesen káoszba fulladt a lakossági elégedetlenség miatt. A saját, igencsak hiányos városvezetési döntéseit firtató kérdésekre, amelyek a buszparkolóktól a közokirat-hamisítási ügyig terjednek, V. Naszályi a kormányra való enervált mutogatással felelt, mondván, elvonások vannak. Legutóbbi döntésével azonban ezt az „aduászt” saját kezéből csavarta ki a polgármester asszony.

– olvasható abban az előterjesztésben, amelynek köszönhetően 35 és 60 millió forint közötti támogatáshoz juthat az Alföldi Róbert vezette Átrium. A pontos összegre egyelőre csak utalás van a jövő évi költségvetésben, az viszont biztos, hogy tízmilliókkal tömik ki az intézményt, amelynek okát a PestiSrácok.hu szerette volna megtudni V. Naszályi Márta polgármestertől, ő azonban kitért a válaszadás elől. Márpedig a kérdés helyénvaló lett volna, hiszen még a testületet is megosztotta a javaslat: a népjóléti, oktatási, kulturális és sportbizottság előzetesen nem támogatta az Átrium támogatásáról szóló javaslatot, emiatt a polgármester visszavonta, majd ugyanezt a napirendi pontot változatlanul behozta a május 26-i testületi ülésre, ahol a kerületi Momentum – megváltoztatva két héttel korábbi álláspontját – támogatta, és így tudott átmenni, egyetlen szavazat többséggel.

Szintén érdekes, hogy az Átrium nem is az I., hanem a II. kerület területén található, így elvileg nem sok köze van hozzá a Budavári Önkormányzatnak, mégis több tízmillió forinttal tömik ki Alföldiéket, miközben a polgármester rendszeresen hivatkozik a „kivéreztetésre”, mint az elmaradt városüzemeltetési feladatok ultima ratiójára. Hogy ennek tükrében mi szükség volt az Átrium kistafírozására, gyakorlatilag megmagyarázhatatlan, hacsak nem a támogatásról szóló beterjesztésben idézett „érzékenyítő programoknak” van kerületeken átnyúló relevanciája V. Naszályi szerint.

PestiSracok facebook image

Megbomlani látszik a budavári összefogás is

A kerületben egyébként a fenti példából is látszik, hogy oszladozni kezdett az ellenzéki összefogás, ennek oka pedig a bizalomvesztés lehet – erre V. Naszályi alaposan rá is szolgált. Az előválasztási kampány során például felmerült – bár nem bizonyosodott be –, hogy a kerület költségvetésének egy része Karácsony Gergely kampányába lett átcsatornázva. Ami pedig ennél is súlyosabb, az V. Naszályi közokirat-hamisítási ügye, amelyben már a BRFK is nyomoz. Mint emlékezetes, az I. kerület párbeszédes polgármestere a valóságtól 100 millió forintos nagyságrendben eltérő költségvetési rendeletet hirdetett ki 2020-ban a testület által elfogadotthoz képest, amellyel a gyanú szerint közokirat-hamisítást követhetett el. Az ügyben a kerületi Fidesz feljelentést tett, így V. Naszályi nemcsak politikai, hanem büntetőjogi következményekkel is számolhat.

Hallgatás a válasz

Ugyanakkor a polgármester asszony azért foggal-körömmel küzd a szövetségesek megtartásáért. A Víziváros forgalomcsillapításának terveit például egy, a Momentumhoz köthető cég készíti, amelynek vezetői között felmerül Bart István is, aki külsős bizottsági tagként vett részt korábban az önkormányzat munkájában és aki korábban az SZDSZ-es vezetésű Gazdasági Minisztérium osztályvezetője volt, majd Brüsszelben is dolgozott. Hogy minderre mennyit költött az önkormányzat, azt pontosan nem lehet tudni, V. Naszályi pedig – mint az a videónkból is kiderül – továbbra sem hajlandó a kerület gazdálkodásával kapcsolatos kérdésekre válaszolni.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.