Átvették az uralmat Rákosrendezőn a hajléktalanok, akik bádogvárost alakítottak ki maguknak a Városligettől mindössze pár száz méterre – írta meg a Metropol. Az egykori pályaudvar melletti több kilométeres sávban egymást érik a veszélyes hulladékokból, falemezekből összetákolt “házak”. Több százan, de akár ezren is is élnek itt hosszú ideje, mondhatni Budapest közepén.
A kalyibák közvetlen környezetében halomra áll a szemét, gyakran a kunyhók ajtajától indul a szemétáradat. Sőt, a füstöt vékony csöveken vezetik ki a kalyibákból. Az a csoda, hogy Rákosrendezőn eddig még nem ütött ki nagyobb tűz. Annyira a magukénak érzik a területet, hogy az idegeneket harci kutyákkal igyekeznek távol tartani. A Metropol munkatársait az egyik ott élő férfi például arra figyelmeztette, hogy ha a pár méterrel arrébb lévő kutyája esetleg elszakítja a pórázát, akkor minden bizonnyal átharapná a torkunkat.
Az elhagyatott pályaudvaron több száz, illegalitásba vonult ember is élhet. Egyikőjük például a Metropolnak azt mondta, hogy Ózdról költözött fel a Városliget mellé. Az ő elmondása szerint büntetett előéletű, ezért döntött emellett az életforma mellett.
Ezt a Városligettől pár száz méterre fekvő nyomortelepet Indiában és Mexikóban is megirigyelhetnék
– írja a Metropol.
Rákosrendezőn a dzsungel törvényei uralkodnak: az itt élők elmondása szerint gyakoriak a lopások, a zsarolás és egymás megfélemlítése. Rejtélyes okoknál fogva a Városligettől mindössze néhány száz méterre lévő bádogváros eddig senkinek sem szúrt szemet.
Forrás/Fotó: Metropol
laszlo54
2023-12-11 at 19:20
A múlt hónapban jelentette ki Sanyi bácsi,hogy milyen biztonságos Budapest!! Itt a lehetőség körül kellene nézni alaposabban!!!
Sanyáta
2023-12-11 at 18:03
Budapest főkapitánya és Karácsonyfa a címzett…tegyenek rendet!!!!! Mi a fenéért kapják a zsózsót!!!!Élhető város kell….Ott már nem csinálnak rendet az tuti,már túl sokan vannak….
Orientál
2023-12-11 at 17:40
Balliberális zöld Karácsonyéknak Gyurcsáyéknak érdekükben áll az ilyen egyre több hajléktalan közöttük főleg mindenre kapható lumpen prolijaik kinevelésük a országunkat korrupt széthazudásaik szétlopásaik által is.
mártonfi
2023-12-11 at 15:29
Ez egy dubajozós PR-cikk.
Ki kellett volna írni az (x) betűt.
khm
2023-12-11 at 12:46
Rákosrendezetlen.
Uncle Ment
2023-12-11 at 11:47
Amindenit
szemfülesek a metropolnál
zatyi József
2023-12-11 at 11:36
Ok meg kell építeni a maxi Dubait, segítsünk Lázárnak. Rákosrendezőt valóban rendbe kell tenni kérdés annyira fontos -e most egy giga építkezés? Ha a Csövik gondját a szemetet és a terület előkészítést megcsinálják akkor is bőven beljebb lennénk.
Kerigeri meg egyértelmű mire játszik:Aley Jones is elmondja a Tucker Carlson videóban. Tegyük fel a kezünket, adjuk át a városokat, menjünk vidékre és majd onnan utánunk jönnek.És ott is kibasznak a tulajdonunkból. De amilyen málé ez a kormány össze is fognak jönni a nagyváros köztársaságok.
Nem figyelnek a sok legálisan behorodott 3 ik világbeli munkavállalóra. Lakcímkártyájuk van hiszen legálisan dolgoznak.És mejd viszik őket láncszavazni szépen. Önkormányazit EP szavazás.
zöld, náci, nem-bináris, libernyák, kommunisták
2023-12-11 at 11:25
Felsőrákosi-rétek, X.kerület. 10 éve kaptam egy levelet az önkormányzattól, hogy ha nem vágom le a füvet, akkor megbüntetnek, bár 2-3 tőnél, nincs több parlagfű a szántó megnevezésű telkemen. Ezen a nyáron két mezőőr meg a akart bírságolni azért, mert az időközben környezetvédelmi területté változott területen, telkemen, le merem vágni a füvet. Szóval ennyit a zöld ki*aszott k*rva Karácsony vezette fővárosi önkormányzatról!
Királytigris
2023-12-11 at 11:16
Kamugeri utánozza a világ nagyvárosait. Arrafelé is hasonló a helyzet…