Pesti Srácok

Több törvénysértésre is utasítást adhattak a gyanú szerint a BRFK leváltott vezetői

Több törvénysértésre is utasítást adhattak a gyanú szerint a BRFK leváltott vezetői

A BRFK nemrég leváltott, magas beosztású vezetői a cél szentesíti az eszközt alapon olyan törvénysértésekre adtak utasítást a gyanú szerint, ami miatt indokolt volt az eltávolításuk – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ugyanakkor forrásaink szerint az fel nem merült velük szemben, hogy korruptak, vagy bűnöző rendőrök lennének. Úgy tudjuk, már mindhárom vezetőt kihallgatta gyanúsítottként a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, de szabadlábon védekezhetnek.

Arról, hogy milyen bűncselekmények miatt folyik a nyomozás, az ügyészség egyelőre semmit nem mond, ugyanakkor, miután a rendőri vezetők közül senkit nem tartóztattak le, feltételezhetően nem annyira fajsúlyos ügyről vagy ügyekről lehet szó.

Ismert, a Blikk írta meg pár nappal ezelőtt, hogy Budapest rendőrfőkapitánya visszavonta a BRFK Felderítő Főosztálya vezetőjének és két osztályvezetőnek a vezetői kinevezését. Hogy mi történt, arról a rendőrség nem nyilatkozott a Blikknek. Az ügyhöz kapcsolódóan a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozásában hat személyt gyanúsítottként hallgattak ki (akik között rendőrök és civilek is vannak -PS), közülük egy embert le is tartóztattak (aki nem rendőr – PS).

A Felderítő Főosztály vezetőjéről az egyik volt kollégája a neve elhallgatását kérve azt mondta a Blikknek, hogy bár nem tudja, mi van az ügy hátterében, de az ezredest az egyik legeredményesebb vezetőnek tartotta a kábítószer bűnözés elleni harcban. Az illető megjegyezte: „a történteknek sajnos a legnagyobb nyertesei a bűnözők”.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.