Pesti Srácok

Törvénytelen lehetett az MSZP 2020-as országos tisztújítása

Törvénytelen lehetett az MSZP 2020-as országos tisztújítása

Pert nyert egy Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus az MSZP ellen a Fővárosi Törvényszéken, amiért törvénytelen volt a megyei szervezet 2020-as tisztújítása. Ebből következik, hogy az MSZP országos tisztújítása is törvénytelen volt. Az ítélet még nem jogerős, így egyelőre a törpepártot kézben tartóknak nem kell megismételni a két évvel ezelőtti tisztújítást.

Pert nyert a közelmúltban a Fővárosi Törvényszéken az MSZP ellen a párt országos választmányának hajdú-bihari tagja, Huszka Imre. A törvényszék elsőfokú, még nem jogerős ítéletének lényege, hogy a hajdú-bihari szocialisták 2020-as tisztújítása törvénytelen volt, miután olyanok is szavaztak, akik ezt a párt szabályzata szerint nem tehették volna meg – írja a Magyar Nemzet.

A törvényszék megsemmisítette a tisztújítási kötelezettség vonatkozásában az alperes Országos Etika és Egyeztető Bizottsága (OEEB) 4/2020. (VII. 17.) számú határozatát. A határozat több más mellett tartalmazta, hogy a tisztújítást el nem végző szervezetek szervezeti nem gyakorolhatják jogaikat. A korábbi I. rendű felperes, Juhászné Lévai Katalin, mint a Hajdú-Bihar megyei választmány korábbi elnöke az útmutatásnak megfelelően értesítette az alapszervezeteket, amelyek abban az időben aktívak voltak, és a jogaik gyakorlásának feltételei fennálltak.

Harangozó Tamás, az OEEB elnöke 2020. augusztus 17-i levele szerint, ha az alvószervezet az adott területi szövetség által meghatározott időpontig a tisztújítást megtartja és a tagok eleget tesznek tagdíjfizetési kötelezettségüknek, úgy megállapítható, hogy a szervezet az alapszabály előírásai szerint működik. Az így megújult szervezet bekapcsolódhat az adott területi szövetség tisztújítási menetébe, a területi szövetség szervezeti és működési szabályzata szerinti előírások alapján megyei küldöttet választhat és részt vehet a területi szövetség tisztújításában. Ezen levél tartalmazta azt is, hogy a tisztújítást el nem végző szervezetek nem gyakorolhatják a jogaikat. A megyei tisztújításon jelen voltak két olyan alapszervezet delegáltjai is, akik – az ítélet tükrében – nem lehettek volna ott, és nem szavazhattak volna. Ám megtették, ami a tisztújítás törvényességét kérdőjelezi meg.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet a megyei szocialistáktól úgy tudja, Juhásznéék jelezték 2020-ban a tisztújításon, hogy ha az általuk akkor már feltárt szabályellenes részvétellel zajlik le a szavazás, pert fognak indítani – ami meg is történt. Felhívták a lap figyelmét arra is, hogy amennyiben a törvényszék ítélete jogerőre emelkedik, az azt jelenti, hogy a 2020-as országos tisztújítás is törvénytelenül zajlott le és az akkor megválasztott pártvezetés sem jogszerűen működött. A kérdéssel minden bizonnyal foglalkoznia kell a napokban összeülő MSZP-választmánynak is. Kérdés, hogy a csak őszre tervezett tisztújításon mire jutnak majd a szebb napokat látott baloldali pártban.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.