Tranzit fesztivál: a jobboldal intellektuális fölénye és a közösség ereje
Tihany, 2023. augusztus 25.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) a Tranzit politikai fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 25-én. A kormányfõ mellett Bohár Dániel házigazda (b).
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Harminchárom esztendő telt el a rendszerváltoztatás óta, s immáron a magyar jobboldal harmadik nemzedéke, a tihanyi jobboldal is megszületett. Borzalmas érzés lehet a libsiknek, hogy alig ért véget a tusványosi tábor, máris itt van a Tranzit fesztivál, ami egyrészről (ismét) alátámasztja a jobboldal intellektuális előnyét, másrészről pedig megmutatja azt az élő értékközösséget, amit joggal irigyelnek el bárhol a világon. Ilyen szellemi horizontjuk a Szadesszel össszeborult posztkomcsiknak sem volt a ’90-es évek végén, pedig ők minden külső támogatást megkaptak a múltból átmentett igaztalan előnyük fenntartásához. A jobboldal maga építette mindezt föl, önerőből, szorgalomból, a hazáért való elkötelezettségből. Hűségből és hitből – ahogy a politikai közösség neve is utal rá.
A balliberális „elit” kifejezés a progresszív politikusokat és a hozzájuk tartozó szellemi hátországot jelöli, amely az egykori liberális, „demokratikus ellenzék” és a kommunista diktatúra nómenklatúrájának összefogásából született meg. A posztkommunizmus erőviszonyait tekintve igencsak nagy mellénnyel álltak elő, kizárólagosságot hirdettek és minden másképp gondolkodót kiközösítettek két évtizeden keresztül a tudomány, a kultúra és a politika territóriumáról. A jobboldaliakat nemes egyszerűséggel mucsaiazták, esetleg lenácizták. Mert megtehették.
Önképük szerint kizárólagosan birtokolták az ország vezetéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket és tapasztalatokat (szakértelem). Hitük szerint vezetői kiemelkedő szellemi képességgel bírtak, a jobboldalnál nagyobb intellektuális tőke állt rendelkezésükre, amely egyben morális többletet is jelentett (elittudat). Mindezekből adódóan a politikai innováció is kizárólag tőlük származhat – hirdetik ma is hasztalan (progresszió).
Ez omlott össze 2006 után. Előbb a demokratikus hitel elillant, majd a szakértelem korszerűtlenné vált, végül az elittudat önmaga paródiájává silányult.
A 2010-es történelmi bukása óta a baloldalon kontraszelekció figyelhető meg. Az ellenzéki pártok nem folytatnak professzionális politikát: eszmeileg kiüresedtek, nem tudnak a valós problémákra érthető válaszokat adni és nem képesek politikai alternatívát sem felmutatni a jobboldallal szemben. A balliberális értelmiség csak méltatlankodik, gyűlölködik és inkább a népet tartja hülyének, mint hogy önvizsgálatot tartana.
Szellemi innovációt csak abban az esetben mutatnak, ha a nyugati mintákat kell szolgai módon lemásolni. Ez pedig kevés. A magyarországi ellenzék, annak minden (posztkommunista, baloldali, liberális, neoliberális, zöld, szélsőjobboldali) árnyalata ma nem rendelkezik koherens, társadalmi támogatottsággal bíró politikai programmal. A balliberális elit szakértelme megkérdőjeleződött, elittudata időszerűtlenné vált, az általuk képviselt progresszív politikát pedig a társadalom többsége elutasítja.
Paradox, de valójában az önmagukat progresszívnek nevező balliberális kulturális és politikai elit vált korszerűtlenné.
Ezzel szemben a jobboldal másfél évtizedes intellektuális előnyt épített ki. A 2002-es vereség után előbb az MDF-ből kivált, Lezsák Sándor vezette Nemzeti Fórum, majd a KDNP-t és a kisgazdapárt megmaradt részét is maga mellé állította, miközben a Polgári Körök (2002-től) és a Békemenet (2012-től) minden eddiginél szélesebb civil hátteret biztosított számára. A Fidesz két évtizedes építkezéssel érte el, hogy szövetségi rendszere – a szélsőjobboldal kivételével – a jobboldal teljes spektrumát lefedje.
Miközben a Fidesz egyre szélesebben ment, illetve a morális rendezőelv az összefogás és a szövetségkötés volt, addig a jobboldal szélén az ellenfél „árulózása”, azaz a széthúzás és a kiközösítés vált meghatározóvá, a baloldalon pedig csupán a „valódi demokratapártiság” bizonygatása maradt. Ami inkább tűnik politikai pótcselekvésnek, hisz semmit nem állít arról, hogy milyen Magyarországot szeretnének.
Az intellektuális fölény nem jött magától. Kellett egy folyamatosan bővülő közösség, egy morális iránytű és az a stratégiai irány, amit Orbán Viktor hagyományos beszédei jelöltek és jelölnek ki, Tusnádfürdő után most már a Tranziton is.
Mindenki odafigyel, mindenki számára ez a viszonyítási pont. A kritikusoknak, a támogatóknak, a tovább gondolóknak, a hazáért szüntelen tenni akaróknak.
Orbán Viktor tegnapi beszédét meghallgatva világossá válik az a törvényszerűség, hogy tartós politikai hatalom nincs intellektuális előny nélkül, ami pedig önmagától nem jön világra. Közösség kell hozzá és egy olyan természetes vezető, aki hajlandó és kész tanulni. Évről évre.
És ez miként maradhat tartós? Álljon itt válaszként Békés Márton öt javaslata (Tihanyi Tézisek):
- alkossunk saját kánont,
- használjuk a magunk szótárát,
- olvassuk, idézzük és bátorítsuk egymást,
- használjuk meglévő kulturális struktúráinkat,
- a szellem emberei támogassák a cselekvés embereit.
