Trianon sorsokról szól, rólunk szól (videó!)

Kevés olyan nemzet van, vagy talán egyetlenegy sem, amellyel előfordult a történelme során olyan abszurdum, mint ami velünk történt meg a trianoni békediktátumkor. Ugyanis 102 évvel ezelőtt bekövetkezhetett – ez nem mese, hanem a valóság – hogy egy család reggel elindult Kolozsvárról Debrecenbe, meglátogatták a rokonokat, ebédeltek egy jót, majd mikor délután haza akartak térni, a román dragonyosok már útiokmányokat kértek tőlük és jelezték, hogy csak ezek felmutatásával tudnak hazatérni új hazájukba, a Román Királyságba. Dalban mesélte el ugyanezt a sztorit a Kárpátia zenekar ismert slágere, a Levelet hozott a posta. Miközben a magasesésű felvidéki folyókon legeltetjük a szemünket nem csak amiatt könnyezünk, hogy ezekről a csodálatos tájakról kénytelen volt lemondani Magyarország, hanem végigkövetjük annak a drámáját, hogy bár a férjét a frontról hazaváró Kovács Mária semmi rosszat nem tett, mégis elveszti magyar személyazonosságát, elveszik tőle a nevét. Kovács Máriából egyik pillanatról a másikra Maria Kovácová lesz. Ahogyan a kolozsvári magyar családból a megkérdezésük és beleegyezésük nélkül román állampolgárokat csináltak. Elindultak reggel a magyar kincses városból, Hunyadi Mátyás szülőhelyéről, majd este már Cluj Napocában hajtották álomra a fejüket. Mi volt a bűnük, mit követtek el, hogy ezt kellett megéljék? Semmi, csak az, hogy magyarnak születtek! Ez is a kollektív bűnösség, a megbélyegzés egy fajtája. A trianoni emléknapon sok szó esik az elszakított területekről, az ország csonkításról, a nemzethalálról. Kevesebbet szólunk azonban arról, hogy magyar embereket vesztettünk el, honfitársaink kerültek méltatlanul megalázó és alávetett helyzetbe. Ők maradtak, akik voltak, hűek a nemzetükhöz, őseikhez, szülőföldjükhöz, mégis nekik kellett magyarázkodniuk és bizonygatniuk, hogy ők bizony mindig is éltek, itt születtek. Kitelepítették őket, átdobták a határon egy bőrönddel. Vagy azt mondták nekik, hogy túl sok itt a magyar és ez baj, mert ez már egy másik ország ha tetszik, ha nem. Ezért telerakták a többségi nemzet zászlóival az utcákat és a tereket, hogy a magyarok ne érezzék többé otthon magukat. Még így sem érezték azonban komfortosan magukat a hódító nemzet vezetői, ezért messzi vidékekről telepítettek be olyan embereket, akik sem a szokásokat, sem a gazdag kultúráját nem ismerték az ősi magyar vidékeknek. Még így is féltek azonban a magyaroktól, ezért előfordult olyan is, hogy szerencsétlen, szegény embereket becsaptak, lefizettek, leitattak és nekiterelték a magyaroknak azért, hogy ők inkább a szülőföldről való elvándorlást válasszák. Elüldözték őket, akik pedig maradni akartak, azok közül sokaknak ajánlották fel, hogy a boldogulás, a jobb előmenetel érdekében dobják el magyarságuk és válasszanak új identitást. Szlovákiában ennek a módszernek a legújabbkori megjelenése volt, hogy aki merte felvenni a magyar állampolgárságot az egyúttal elveszítette a szlovákot. Voltak azonban sokan a magyarok között olyanok, akik nem csak vállalták a kisebbségi sorsot, hanem áldozatot nem kímélve, fáradhatatlanul dolgoztak is kisebbségben maradt testvéreikért. A Pesti Tv Mintha tegnap történt volna… című műsorában Trianon mellett egy ilyen hősre, az erdélyi Mikó Imrére emlékeztünk. Ferkó Dániel beszélgetőtársa Szarka Nóra és Köő Artur volt.