Miért emlékeznek sokan ma is nosztalgiával a Kádár-korszakra? Milyen illúziókra, hazugságokra építették a gulyáskommunizmust? Hogyan kezdtek felébredni, magukra találni és megerősödni azok, akik a rendszer igazi ellenfelei lettek? Hogyan lehetett túlélni? Kik voltak a valódi rendszerváltók és kik az árulók, akiknek feladata a belső bomlasztás és a kommunisták politikai karanténból való kiemelése volt? És főként: hogy lehetséges az, hogy harminc évvel a rendszerváltás után, az Alaptörvénybe foglaltak ellenére visszatérhetett az önkormányzati hatalomba a kommunista nómenklatúra maradványa? Többek közt ezeket a kérdéseket vitattuk meg a “Túléltük hát, bár igénybe vett” mottójú pódiumbeszélgetésen Selmeczi Gabriella rendszerváltó politikus, a budaörsi Fidesz alapítója, Alexa Károly rendszerváltó értelmiségi, a diktatúrában meghurcolt Mozgó Világ szerkesztőségének egykori helyettes vezetője, Horváth Attila rendszerváltó jogász, egyetemi tanár, a Független Jogász Fórum alapító tagja, ma alkotmánybíró, valamint lapigazgatónk, Stefka István rendszerváltó újságíró részvételével. A vita moderátora Huth Gergely főszerkesztő volt. A múlt pénteki, a Premier KultCafé csordultig megtelt nagytermében tartott rendezvényünkön László Petra és férje, László Gábor Stefka István kalandos és tanulságokkal teli pályájáról szóló portréfilmjét is bemutattuk, amely Az Öreg címet kapta. Nézze meg a teljes filmet és a beszélgetés vágatlan videóját!
Sokakban, akik a rendszerváltást megelőzően voltak fiatalok, egyfajta nosztalgia alakult ki a Kádár-korszak kapcsán arról, milyen jó is volt akkoriban az élet. Az úgynevezett gulyáskommunizmusnak éppen ez volt a lényege, hogy miközben valójában szürke volt, unalmas volt, illúzióban tartották az embereket. Akkor voltunk fiatalok és mindenki jó érzéssel emlékszik vissza a fiatalságára, ráadásul az idő is sok mindent elfeledtet
– vélekedett Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár a Kádár-korról szóló pódiumvitán.
“Az egész Kádár-rendszer hazugságra épült”
Felidézte, hogy bár azt mondták, puha diktatúra van, azért éppúgy voltak politikai foglyok és cenzúra a nyolcvanas években is. Megtartották a Rákosi-rendszer törvényeit is, legfeljebb nem alkalmazták olyan szigorúan.
Az egész Kádár-rendszer egy válságmenedzselés volt: hogyan lehetne kijönni a válságból, az ’56-os válságból, a ’68-as válságból, a téeszesítés kudarcából és abból, hogy hosszú ideig nem volt egy fillér sem a Nemzeti Bankban. Reformokat hoztak, Kádár mindig azt ígérte, hogy ha kijöttünk a válságból, visszaállítják a szocializmust, de nem sikerült kilábalni belőle. Viszont úgy csinálták, hogy ez ne derüljön ki
– fogalmazott Horváth Attila. El kellett hitetni az emberekkel, hogy mi vagyunk a legvidámabbak, itt minden jó, van áru az üzletekben. Közben “csak azért volt, mert a szegény parasztok dolgoztak a háztájiban”. Azért volt kicsit jobb a helyzet, mert munka után “géemkáztunk”. Ez volt a gulyáskommunizmus. Az emberek jó része sokáig el is hitte, hogy jó világ van. Ebben nagy szerepe volt a sajtónak, amit folyamatosan egzecíroztattak, nyomás alatt tartottak. A Független Jogász Fórum alapító tagja kiemelte, hogy “az egész Kádár-rendszer hazugságra épült”. Azok, akik ma nosztalgiával mutogatnak a múlt rendszerre, elfelejtik, hogy az a morális és gazdasági válság, amiből máig nem sikerült egészen kitörni, annak az időszaknak köszönhető.
El kell mondani mindent a fiataloknak!
Az egyik legnagyobb gond az, hogy egyre kevesebben emlékeznek rá, mi volt akkor, és egyre kevesebben vannak, akik át tudják adni a tudást
– reflektált Selmeczi Gabriella, rendszerváltó politikus. A budaörsi Fidesz alapító tagja felidézte, hogy az ő életében ’89-90 volt a meghatározó: Nagy Imre újratemetése, ahol élőben hallhatta Orbán Viktor beszédét, majd az esti tévéadások, amelyben arról hazudoztak, milyen veszélyt hoz az országra a fiatal politikus, aki először merte kimondani, hogy vonják ki a szovjet csapatokat Magyarországról.
Akkor kezdtem el figyelni, hogy mi történik és hogyan történik. Aztán 1989 decembere úgy kezdődött, hogy Tőkés püspök úr elindította a temesvári lángot. December 24-én mindenki elkésett a karácsonyi vacsorával, mert mindenki a tévét nézte, hogy mi történik. ’89-90 volt a meghatározó. Akkor kezdtük látni a baráti körömmel, hogy jó ég, mi van itt; mit jelentett az, hogy diktatúrában éltünk és milyen lehetőségeink nyíltak. Ahogy a Fidesz alapításkor is megfogalmaztuk: holnap úgy szeretnénk felébredni, mintha egy teljesen normális országban élnénk
– mondta Selmeczi Gabriella.
A mai fiataloknak mindez már keveset mond. Vagy legalábbis a többségüknek
– szögezte le. Hozzátette: feladatunk, hogy az akkor történteket is átadjuk az fiataloknak.
Mint ahogy át kell adni azt a szörnyűséget is, ami 2006. október 23-án, a gyurcsányi rendőrterror idején történt az országgal. Ráadásul érdemes párhuzamot vonni a két időpont és esemény között
– vélekedett.
Zsigeri módon, magától jött minden
A hetvenes években megállt minden. Mégis azt vettem észre magamon, a színházi életben például, hogy aki nekem tetszik, az a rendszernek nem a barátja, hogy aki jó arcú ember, az nem kommunista író. A rossz arcúak pedig azok. Aki a tévén keresztül is szimpatikus volt, közelebb állt hozzánk, az máshogy fújta a nótát
– így emlékszik Alexa Károly irodalomtörténész arra, hogyan kezdett rendszerellenessé válni. Mint mondta, ez egyszerűen zsigeri módon működött. Magától jött minden: például csendben megemlékezni arról, amiről nem lehetett beszélni.
Utólag könnyű ideologizálni
– mondta az Aczél György, a diktatúra kultuszminisztere által szétkergetett Mozgó Világ szerkesztőségének egykori helyettes vezetője, az MDF alapítója, majd hozzátette: de hogy mindezt megélni mit jelentett, azt írók tudnák jól szemléltetni, de még több embert lehetne elérni filmekkel. A lényeg az, hogy meg kell mutatni, mi volt valójában akkoriban.
“A túlélés egyetlen megoldása az volt, hogy megpróbáltunk dolgozni”
Alámerültünk és aztán eltűnt
– idézte Antall Józsefet lapigazgatónk, Stefka István, aki akkoriban a “modellváltásra” készülődő kommunista rezsimmel titokban kollaboráló, álrendszerváltó újságírókkal (lásd A hálózat című rovatunkban pl. a Nap TV, a Reform, a Mai Nap, a Kapu és a 168 Óra szerkesztőségének történetét) ellentétben népszerű, de politikai témáktól 1989-ig távol tartott rádióriporterként valóban a rendszerváltás oldalára állt, majd ellenszegült az MSZ(M)P visszatérését előkészítő, a törvényesen megválasztott Antall-kormányt puccsal eltávolíttatni próbáló médiafalkának.
A diktatúra alatt végig az járt a fejemben, hogy nem fedhetem föl, amit gondolok, mert azonnal visznek a börtönbe. Úgy latolgattuk, hogy még 60-70 évig biztosan itt lesznek az oroszok. Nem is sejtettük, hogy összeomolhat a rendszer, annyira szilárdnak tűnt. A túlélés egyetlen megoldása az volt, hogy megpróbáltunk dolgozni. Abba vetettük bele magunkat
– fejtette ki Stefka István arra a kérdésre, amit Huth Gergely úgy vezetett fel: “az igazi hősök a megtörhetetlen ellenállók voltak, akiket még 1988-ban, vagy ’89 elején is üldözött és meghurcolt a hatalom, mint például a 95 esztendős Pákh Tibor szabadságharcost, de tízmillió embertől nem várható el, hogy feláldozza magát és az egész életét. A kérdés tehát az, hogy hogyan lehetett úgy élni, hogy az ember ne váljon a rendszer részévé?”
A balliberális mitológiában ma én kommunista vagyok, miközben még párttag sem voltam, annak ellenére, hogy a kollégák a rádióban és a televízióban 90 százalékban azok voltak. Jó haverjaim vannak a szakmában, párttagok is, de ez önmagában nem szégyen. A lényeg az, hogy mit csináltál akkor és mit csináltál 1990 után! Támogattad-e a rendszerváltást, vagy sem?
– fogalmazott Stefka István, a felvetés elejére úgy reagálva:
Természetesen azok az igazi hősök, akik feláldozták az egész életüket a megtörhetetlen ellenállással.
Mint mondta, a demokratikus váltás ellenére sokakat közülük később is meghurcoltak az elvtársak, “akik jól beágyazták, bevermelték magukat”.
László Petra a közönség soraiban. Fotó: Horváth Péter Gyula
A beszélgetés során a vendégek felidézték az 1989. március 15-i nagy tüntetést a televízió székházánál, a köztársaság hamiskás kikiáltását, és azt is, hogyan próbálták még a nyomait is eltüntetni a rendszer bűneinek, vagy miként működött az Állambiztonsági Hivatalnál az iratmegsemmisítő; hogyan jutott be Pesty László és Végvári József hadnagy – méghozzá kamerával, az életét kockáztatva – a titkosszolgálat alagsorába és mi mindent tárt még elénk a Fekete Doboz, mint az első szamizdat videofolyóirat.
Akik kihozták a politikai karanténból a kommunistákat
Az 1989 utáni időszakról, az ellenzéki pártok átformálódásáról, a Demokratikus Charta valódi céljáról és az SZDSZ árulásáról vagy inkább lelepleződéséről is szó esett. A történelmi események fonala kirajzolja, hogyan is lehetséges, hogy a mai napig ott vannak a hatalom közelében, például a főpolgármesteri hivatalban is olyanok, akik az elmúlt rendszer aktív szereplői voltak. Selmeczi Gabriella felidézte, hogyan történt, hogy 1994-ben az SZDSZ koalícióra lépett az MSZP-vel, miközben korábban azt mondták: erre semmiképp sem fog sor kerülni.
Úgy is megtették, hogy az MSZP-nek több, mint 50 százaléka volt, tehát a törvényhozáshoz erre nem lett volna szükség. Akkor miért?
– tette fel a költői kérdést az “ősfideszes” politikus.
Ki kellett hozni a politikai karanténból a kommunistákat? Egy olyan SZDSZ, amely a rendszerváltozáskor radikálisabb volt az MDF-nél, mégis hogyan hozta meg ezt a döntést? Talán az ezüstpénz az oka! De nem az, amit kaptak, hanem amit ők akarnak osztani, és ez a mai napig igaz!
– fogalmazott Selmeczi. Mint mondta, Kövér László ismerte fel nagyon korán, mi is valójában az SZDSZ…
Egy elnökségi ülésen nagyon keményen elmondta, hogy ha belemegyünk az Antall-kormánnyal szembeni chartázásba, akkor mi is kiengedjük a kommunistákat a politikai karanténból és előkészítjük a visszatérésüket
– idézte fel. Hozzátette: amikor kiderült, hogy a Fidesz nem az SZDSZ kisdobos szervezete, őrült agresszióval és dühvel támadtak nekik.
Huth Gergely felidézte kedvenc jogszabályát, az Alaptörvény 2011-es átmeneti rendelkezéseit, amelyek brüsszeli nyomásra már némiképp kiherélve, a mai szocialisták megemlítése nélkül kerültek be az Alaptörvénybe.
Ez a mai is hatályos legfelsőbb szintű jogszabály gyönyörűen és pontról pontra felsorolja a kommunisták elévülhetetlen bűneit, érdemes mindenkinek végigolvasnia!
– érvelt a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
Ha az Alaptörvénybe is belekerült, hogy a szocialisták elévülhetetlen bűnöket követtek el az egész nemzet ellen, hogyan fordulhat elő, hogy most, főként Budapesten visszaszavazhatták őket a helyi hatalomba?
– tette fel a költői kérdést Huth Gergely, utalva arra, hogy a kommunista nómenklatúra maradványaival szövetkező ellenzékiek az alkotmánynak szegültek ellen.
Az Öreg című portréfilm bemutatója és a pódiumbeszélgetés – köszönjük, hogy Tisztelt Olvasóik elfogadták meghívásunkat! Fotó: Horváth Péter Gyula
A kommunisták felkészültek a rendszerváltásra és a beépülésre
A vitát tovább tüzelte a moderátori felvetés, miszerint
a kormánytöbbség jóvoltából nyilvánosságra került, elérhető, kutatható belügyi, állambiztonsági iratok bizonyítják, hogy az elvtársak készültek a rendszerváltásra, amit egymás között modellváltásnak neveztek. Be akartak szivárogni a rendszerváltók közé, az volt a cél, hogy beépüljenek az új, demokratikus rendszerbe, emellett elfoglalják az államigazgatás és a gazdaság kulcspozícióit.
Mottó
Drága Irén,
Először is közlöm veled, hogy néhány éve
Váratlanul, ámde mégis véget ért egy korszak.
Lábjegyzet lesz, egy csillaggal megjelölt szó
Jövőbeli történelemkönyvben,
S a lapon alul
Néhány szó, mely sebten elintézi.
Hernyók, nyüvek (hernyók, nyüvek),
Álcák, molyok (álcák, molyok),
Nagy giliszták élősködtek az örök erőkön,
Míg szőnyeg alá besöpörve éltünk mindahányan.
Túléltük hát, bár igénybe vett.(Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza: Levél nővéremnek II./Harmadik levélrészlet)
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu; a Stefka Istvánról szóló portréfilmet saját kezdeményezésükből László Petra és László Gábor készítette; a videotudósítások László Petra alkotásai.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS