Mire számítunk vasárnap? II.
Vasárnapig még mindenki a kukacokat nézi, és közben találgat. Van az ábrán a Narancs-színű, meg a Vörös Kukac alatta. Aztán van a Kék Kukac, meg a Zöld. Aztán van még egy rakás más színű Kiskukac, ők a Vörös Kukaccal együtt a Kormányváltó Kukacok. A kukacok haladási iránya a választók szíve dobbanását hivatott ábrázolni, és mi mind arra vagyunk kíváncsiak, melyik kukac fog a legmagasabbra hágni az ábrán. A 2014-es választási kampány hajrájában vagyunk…
Kétség kívül át kell értékelnünk a választásokról eddig kialakított nézeteinket. Az új választási törvény a leglátványosabb változást a kampányolás kultúrájának finomodásában hozta el. Nem borít el bennünket a temérdek plakát és szórólap, és hiába járkálnak hűtőmágnesért meg ingyentollért cápázni a nyugdíjasok. A smucig emeszpések még egy vörös sálat is sajnáltak Piréztől, pedig olyan szépen kérte. A pártok képviselői helyre kis standok mögött ácsorognak, a választási plakátokat csak a kijelölt helyeken tépkedhetik le az aktivisták, hogy a sajátjukat a helyére ragaszthassák, és az óriásplakátok politikai üzenetei is békésen megférnek a teszkós szeletelt sajt, meg az első forgós vécétisztító reklámja között. Ez már a nyugat emberek, ez már a demokrácia.
Ez egy puhapöcsű választás. Remélhetőleg az utolsó olyan, amikor még nem valamiért és nem valamit választanak a szavazók, hanem valami ellen. A rendszerváltozás óta még sosem fordult elő, hogy a választók ne valami ellen szavaztak volna. Kezdetben ugye a kommunisták ellenében, aztán gyorsan a változások ellenében, mert mégsem lett mindenkinek hirtelen színes a tévé, meg zanusszi a hűtő. Meg is kaptuk Naésgyulát, meg a Bokros Magyar Lajost, hogy jól ellenük szavazhassunk. És folytatódott ez a szép hagyomány egészen mostanáig, hiszen láthatóan elégnek bizonyult a CÖF óriásplakátjai gerjesztette Gyurcsányundor utórengéseit meglovagolni, és a Fidesz elviekben kényelmesen begaloppozhat a Parlamentbe. Ehhez persze kellett a baloldal kitűnő taktikai érzéke is, hogy előbb megfontoltan darabjaira hullott, hogy aztán ismét összefoghasson a teljesen szétesett önmagával. Ráadásul citromnak ott van a baloldal szájában a Simon, akitől meg sem bír igazán szólalni. Talán az egy Mesterházy ragadtatta el magát az idén, amikor Putyin pincsiének nevezte Orbán Viktort, de erre mindenki fölszisszent kissé: node, Atti, ti utódpárt vagytok.
Most tehát új a helyzet, mert az MSZP és a baloldali értelmiség ezzel az összefogással tulajdonképpen kivégezte önmagát, és még négy évig esélyt sem ad önmagának arra, hogy megújuljon. A szavazási hajrában az ingadozó, vagy határozatképtelen szavazótömeg nem fog a Kormányváltó Összefogásnak hitelt adni, ezért az új pártok felé kacsingat. Előáll az új helyzet, tör előre a negédes Jobbik, meg a sete-suta elempécske. Ha már ellenzéket kellene választani, inkább a félve kritikus zöldek látszanak használhatóbbnak, mint az emberek kasztrálásában és a halálbüntetésben érdekelt, de újabban lépes mézzel nyakon öntött Jobbik. Ez a négy párt, a Fidesz, a négy évig majd a saját neve miatt pironkodó Kormányváltók Összefogása, az LMP és a Jobbik fogja négy évig ismét a parlamenti padokat koptatni, az új felállás mégis annyiban változik, hogy a politikának határozott irányt szab majd a Fidesz, és ezzel kell lépést tartania az ellenzéknek.
Az utóbbi hetek eseményeit is figyelembe véve egyes elemzők a Fidesz újabb kétharmados győzelmét valószínűsítik. Amennyiben ez megtörténik, az példa nélkül álló választási győzelem volna, amely komoly támogatottságot feltételezne a Fidesz eddigi politikája mellett. A 2010-es választásokon az ország arra hatalmazta föl a megalakuló kormányt, hogy fékezzék meg a szocialista ámokfutást és paskolják el a bűnösök fenekét. 2014-ben azonban a választók már nehezebben aktivizálhatóak a szocialisták rémtetteinek fölemlegetésével, mert már kellően bohócot csináltak magukból eddig is. A kétharmad elérése tehát a Fidesz politikai kormányzásának győzelme lenne, végső elégtétel és bizonyosság. A libnyaf értelmiségieknek pedig nem maradna más lehetőség, mint a kivándorlás, mert a magyarok kétharmadáról már másodszor derülne ki, hogy fasiszták.
Sima, de nem kétharmados győzelem esetén azonban még mindig érvényes lehet az a kritika, hogy a Fidesz azért győzhetett, mert nem volt valódi kihívó, de az emberek azért valahol mégsem elégedettek. A magam nevében ezt az utóbbi változatot tartom legvalószínűbbnek. Egyrészt azért, mert a Fidesznek úgy kellett volna kiállnia, mint akinek programja van, és nem úgy, mint akinek nincs kihívója. A kampány nem volt tökös. A „Folytatjuk” mehet egy sorozatban, ahol épp izgalmas résznél ért véget az epizód, de minket ez az izgatottság nem fenyeget. Másrészt pedig a Fidesz közel sem ügyeskedett annyira, hogy megérdemelje a második kétharmadot. Egy kritikus ellenzéket viszont annál inkább. Úgy saccoljuk, hogy a hajrában a bizonytalan tömegegek a legjobban a Fidesz és az Kormányváltók ellenében fog dönteni, a Jobbik és az LMP javára. Emiatt a Jobbik megközelítheti az Kormányváltókat, és az LMP is erősödik annyit, hogy az arányeltolódás végül azt eredményezze, hogy a Fidesz lemarad a kétharmadról. 10-15 mandátum persze sci-ferr (szóvicc-értik ugye), de persze még bármi megtörténhet…
A Fidesznek mindenesetre első ízben nyílhat alkalma arra, hogy ne a szocik tivornyázása után kelljen föltakarítania a hányást. Nézhet kicsit messzebbre is, lehetnek végre megtervezett, hosszútávú céljai. Viszont meg kell tanulnia önmaga után is sepregetni, és meg kell barátkoznia azzal, hogy eztán a saját hibáit fogják a fejére olvasni, amiket nem védhet ki azzal, hogy jó, de a szocialisták meg hülyék. Mert a szocik bebukták. És az, hogy még mindig nem bukták be eléggé, holott Simonnal az élen igazán nagyon igyekeztek, az a Fidesz hibája. Meg ennek a puhapöcsű választásnak a hibája.
Mert szólni kell a néphez, és nemcsak annyit, hogy nézd a másik mennyivel szarabb nálam. Hanem arról, hogy kik vagyunk, és merre tartunk. Reméljük eztán így lesz. Én erre szavazok.
