Nyílt levél Jámbor Andrásnak

Kedves András!
Egészen visszataszító, ahogy a Mérce.hu és te a lap főszerkesztőjeként gyáván és elvtelenül
csupán egy kiterjedt és rendszeresen ismétlődő plágiumügy miatt. A Mérce szerzői folyamatosan megalkuvás nélküli kommunizmust hirdetnek egyes témák részletes kifejtésénél, de most kiderült, hogy valójában olyan messze vagytok ettől, mint a kádári államkapitalizmus a Marx által még oly tisztán és romlatlanul felvázolt osztály nélküli társadalomtól. A legradikálisabb, feltétlenül erőszakos kommunizmus talaján álló Zsurzsán Anitával nyilvánvalóan semmiben sem értünk egyet világnézetileg, és az életemet se adnám oda azért, hogy elmondhassa a véleményét, sőt ő minden bizonnyal
felakasztatna, agyonlövetne, lefejeztetne
engem, ha tehetné.
Ennek ellenére szükséges rögzíteni, hogy Zsurzsán igazi elvhű kommunistaként viselkedett a cikkei megírásakor, ezt viszont az ő és az eddigi munkássága megtagadásával ti megalkuvón hátba szúrtátok.
Nemrégiben bátorkodtam
tanácsokkal ellátnia magyarországi kommunistákat (vagyis titeket), hogy miként kerülhetne sokkal közelebb a társadalmunk az általatok olyannyira vágyott egyenlőséghez. Miután ismét lakásokat akarnátok a tulajdonosaiktól
, ahogy a dicsőséges ’50-es években tettétek, érthetetlen a megtorpanásotok. Az igazságossághoz az egyenlőségen át vezet az út, így igazán felvállalhatnátok végre, hogy nemcsak az anyagi javakat, hanem a szellemi javakat, sőt a szellemi és testi tulajdonságokat is egyenlően kellene szétosztani az emberek közt.
Akinek sok pénze és anyagi vagyona van, akinek jó könyvekben vagy tanulmányokban megírt, sok érdekes saját gondolata van, akinek több ész, testi erő, testmagasság, egészség vagy szépség jutott az átlagnál, attól el kell venni a többletet, és oda kell azt adni a rászorulóknak.
Ez a plágiumsztori valóban felettébb kínos… lenne, ha nem egy kommunistáról lenne szó. Tehát Zsurzsán nem lopott, csupán tett az egyenlőségért. Másoknak – akiktől plagizált – nyilvánvalóan túl sok kurrens gondolatuk volt, hát elvette őket, és szétosztotta a gondolati szegények, azaz önmaga közt. Nektek ott a Mércénél ilyen helyzetben ünnepelnetek kéne a megvalósuló egyenlőséget. Örülni a társadalmi igazságosság győzelmének. Ehelyett mit tesztek? A magántulajdonra alapuló, kizsákmányoló világ szabályaihoz igazodva meghunyászkodtok, és kitagadjátok a legelvhűbb munkatársatokat. Ráadásul határozatlan ideig nem közlitek a cikkeit. Mit jelent ez a „határozatlan ideig”? Amíg önkritikát nem gyakorol?
Szánalmasak vagytok, András, még kommunistának is hitványak. Ez pedig hatalmas szó, mert eddig azt hittük, hogy a kommunistánál nincs lejjebb.