
Az azerbajdzsáni hadsereg új, nagyszabású támadást indított a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban – közölte az örmény védelmi minisztérium szombaton. Az örmény védelmi tárca közleménye szerint a régiót északról és délről is támadják. Három azerbajdzsáni harci repülőgépet lelőttek – tette hozzá a minisztérium.
Arajik Harutjunján karabahi elnök újságíróknak azt mondta: csatlakozik a fronton harcolókhoz, mert ott nagyobb szükség van rá. Harutjunján idén május óta vezeti a szakadár enklávét, és a szavazók csaknem 90 százaléka voksolt rá a választáson.
A nemzet és a haza veszélyben, és veszélyben a függetlenséghez való jogunk, valamint a méltóságteljes élethez való jogunk azon a területen, amelyet vérünkkel váltottunk meg
– hangsúlyozta. Harutjunján a három évtizeddel korábban vívott első örmény-azeri háborúban is részt vett.
Az Azerbajdzsán és Örményország között múlt vasárnap kezdődött összecsapásokban az AFP francia hírügynökség összesítése szerint 158 karabahi katona, valamint 14 örmény és 19 azeri civil vesztette életét, és többen megsebesültek. Az örmény fél szerint legalább háromezer azeri katonával végeztek, míg az azeri fél arról számolt be, hogy legalább 2300 örmény katona vesztette életét az elmúlt napok összecsapásaiban. A nemzetközi közösség a feszültség újbóli kiéleződését látva tűzszünetet szorgalmazott. Az örmény külügyminisztérium pénteken közölte: Jereván kész tárgyalásokat kezdeni a tűzszünetről Hegyi-Karabahban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) minszki csoportjában részt vevő államok közvetítésével.
A többségében örmények lakta, körülbelül 145 ezres népességű Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 február óta ismét nyílt vita tárgya Baku és Jereván között. A terület Azerbajdzsántól az 1992-1994-ben, Örményország támogatásával vívott háború eredményeként szakadt el, amelyben 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Hegyi-Karabah függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is. Az 1994 óta érvényes fegyvernyugvást mindkét oldalon rendszeresen megsértik.
Forrás/fotó: MTI
Lajos Kovacs
2020-10-04 at 07:10
A elozo kommentemben megadott email (terkep) ERDOGAN PASA szamara csak kezdet
<<<
Nyugat Europaban tobb millio Torok el, kar volt nekunk elverezni a Torokok elleni haboruban, Torokok aki az adot megfizette (Osztrakok mindent vittek mint a Stalin Orosz csapatai, sot talan meg tobbet is, most is a termfold jo nagy resze az ovek) bekessegben hagytak gyakorolni a vallasat, lehet mondani az automonia egy korai verziojaban eltek a meghoditott nepek (pl Erdely).
<<<
Erdogan Pasa a Moslem Brotherhood vezere akik rosszabbak mint az ISIS.
<<<
Kurtz-nak van esze nem engedi be oket az EU-ba.
<<<
Kereskedni veluk az OK, penznek nincs szaga, elvegre testvernep egymast gyapaltuk mar az Oshazaban is.
benzoli
2020-10-04 at 06:57
A Nagyok majd megoldjak a problemat. A kovetkezo heten.
Lajos Kovacs
2020-10-04 at 06:55
https://twitter.com/mkulunk/status/1298947430256381952?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1298947430256381952%7Ctwgr%5Eshare_3&ref_url=https%3A%2F%2Fenglish.alarabiya.net%2Fen%2Fin-translation%2F2020%2F08%2F29%2FSeljuq-Empire-map-reveals-Erdogan-s-dream-of-reviving-the-Ottoman-conquests
Bakonyi Gábor.
2020-10-03 at 18:40
Magyarországot néha azzal vádolják, hogy Putyinista.
Erre most meg kiderül, hogy Oroszország támogatja az örményeket, meg a perzsák, no meg az USA, a NATO második legerősebb tagja, Törökország pedig Azerbajdzsán oldalán áll. Ezek szerint az USA putyinista, és egy oldalon áll perzsiával, ráadásul mág a NATO szövetségeseivel is szembefordul az oroszok kedvéért, és hogy Irán kedvében járjon? Magyarország pedig mint a Türk Tanács megfigyelője, természetesen Azerbajdzsán oldalán kell hogy álljon, de úgy, hogy közben lehetúőleg az örményeket se sértse meg, különös tekintettel a magyarországi örmény kisebbségre…
Az ügy egyébként leegyszerűsítve úgy tűnik, hogy orosz-török hatalmi ellentét, ami talán tovább nehezíti a szíriai helyzet megoldását is.
Úgy tűnik, ebben az ügyben az USA és Franciaország is putyinistább, mint Magyarország.
Lajos
2020-10-03 at 15:30
Ezt a sok hülyét!
khm
2020-10-03 at 14:49
Az a sztálin,ezt tökéletesen kihegyezte a két nemzet ellentétére.
Ezt általában így szokták a szomszéd népeknél.