Pesti Srácok

Újabb "köteles beszédet" gyártanának Gyurcsányék - Bicskanyitogatóan hazudik Kövér Lászlóról a DK

Újabb "köteles beszédet" gyártanának Gyurcsányék - Bicskanyitogatóan hazudik Kövér Lászlóról a DK

A Demokratikus Koalíció brigádvezetője, Gyurcsány Ferenc hiába buktatta le magát - ráadásul büszkén - Debreczeni József 2006-ben megjelent könyvében, hogy személyesen ő a felelős a "köteles beszéd" néven elhíresült, Kövér László elleni lejáratókampányért, és hiába ismerte el, hogy "Kövér nem akar akasztani", ez úgy tűnik, nem sarkallta a szektapártot arra, hogy abbahagyja a hazudozást. 2019-ben Rónai Sándor DK-szóvivő simán megengedi magának, hogy azzal vádolja a házelnököt, hogy halállal fenyegeti az ellenzéki választókat...

Azt már elöljáróban is érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára összes sajtótájékoztatóján, miután a DK ismeretlen/ismerős üdvöskéje felmondta kampányszövegét, a kellemetlen kérdésekre mindig a sajtószóvivő reagál, ahogyan ez történt éppen hétfőn is. Rónai Sándor most is kellő magabiztossággal felelgetett a balliberális média alákérdezéseinek, sűrűn alkalmazva Kövér Lászlóval szemben a „köteles beszéd” vádját, amiről már régóta tudható, hogy ócska politikai blöff, amit még Gyurcsány Ferenc is bevallott. Az európai magyarok hazugságcunamija ettől függetlenül dübörög tovább.

Gyurcsány büszkén vallotta be, hogy hazudott Kövérről

Talán még mindig nem eléggé közismert, hogy Gyurcsány Ferenc korábban büszkén buktatta le önmagát Debreczeni József Az Új miniszterelnök című könyvében, ahol részletesen elmeséli, hogyan forgatták ki szánt szándékkal Kövér László szavait, amelyekből később a „köteles beszéd” néven elhíresült balliberális médiahack keletkezett, valami olyan kétbites üzenettel, hogy Kövér felakasztatná a baloldali szavazókat. A bukott miniszterelnök így emlékezik meg dicső és hozzá méltó ötletéről:

PestiSracok facebook image

Rónai Sándor továbbhaladt a gyurcsányi úton

A DK láthatóan azóta is annyira büszke vezérének lejárató-kampányára, hogy még 2019-ben is elő mer hozakodni ezzel a nyilvánvaló hazugsággal. Dobrev Klára hétfői sajtótájékoztatóján – ahol egyebek mellett a nagyérdemű közönség arról is értesülhetett, hogy a DK-s EP-jelölt egy szuszra, 36 óra alatt keresi fel a kampányhajrában hazánk összes megyéjét – Rónai ismét bevetette a DK nagy Csubakka-trükkjét. A szóvivő véleményét ugyanis kikérték arról is, hogy a Kövér László házelnök melegekre tett kijelentései miatt tartott múlt heti tüntetésen néhány demonstráló trágár feliratú molinót tartott fel. Rónai Sándornak – miután előzetesen közölte, hogy ez a DK stílusától nagyon távol áll – rögtön az jutott eszébe, hogy

A szándékos lejáratás és hazudozás eszerint viszont nem áll távol a DK stílusától. Hogy ebben biztosak lehessünk, a DK-s sajtószóvivő még egy lapáttal rádobott. Amikor ugyanis azzal szembesítették volna, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, 2006-ban, még miniszterelnökként, az öszödi beszédként elhíresült hangfelvételen trágár szavakat használt, úgy reagált:

Az hétfőn mindenesetre kiderült, hogy a DK a hazugság és a lejáratás kommunikációját biztosan magával viszi az Európai Parlamentbe.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.