Pesti Srácok

Újabb terrorcselekményt hajtott végre az Iszlám Állam, közzétették az elkövetők fotóját is

Újabb terrorcselekményt hajtott végre az Iszlám Állam, közzétették az elkövetők fotóját is

Legkevesebb hét halálos áldozatot követelt egy autós robbantás Észak-Szíriában. A merényletet a moszkvai terrortámadásért is felelős Iszlám Állam vállalta magára.

A BBC arról tudósít, hogy az Aleppó tartománybeli Azaz városának piacán végrehajtott, legkevesebb hét halálos áldozattal járó merényletben többen megsebesültek. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára. A várost Bassár el-Aszad szír elnök ellen harcoló törökbarát milíciák irányítják jelenleg. Az X-en már közzétették a feltételezett elkövetők fotóját is:

Forrás: X

Forrás: Index

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.