Pesti Srácok

Újabb vérlázító ítélet: csak megrovást kapott a fideszes politikus tudatos lejáratásáért a 444.hu munkatársa

Több, mint három év telt el azóta, hogy a balliberális média teljes kereszttüzébe került a fideszes Szabó László, aki ellen még tüntetést is szerveztek amiatt, mert a 444.hu munkatársa azzal kürtölte tele az országos sajtót, hogy a férfi bántalmazta őt egy lakossági fórumon. Halász Júlia egészen elképesztő módon élte bele magát a bántalmazott újságírónő szerepébe, fittyet hányva arra, hogy az általa közölt, súlyosan becsületsértő állítások minden valóságot nélkülöznek. Szabó Lászlót heteken át követte a balliberális média, akit "nőverőként" próbáltak beleégetni a köztudatba. Ő azonban nem hagyta annyiban a rágalomhadjáratot, beperelte a sorosista blog munkatársát. A bíróság viszont nem siette el az ítélethozatalt: három év elteltével sikerült kipasszíroznia magából a lehető legenyhébb büntetést Halász Júlia ügyében, akit elsőfokon megrovásban részesített. Nem csupán az eljárás, de maga az ítélet és annak indokolása is több kérdést felvet.

A Budai Kerületi Központi Bíróság (BKKB) elsőfokon megrovásban részesítette a 444.hu munkatársát, Halász Júliát, aki ordas hazugsággal kürtölte tele a médiát azzal kapcsolatban, hogy egy zártkörű fórumon a fideszes Szabó László bántalmazta őt. A Soros-blog önkéntes áldozati bárányaként feltűnősködő Halász Júlia mellett még szimpátiatüntetést is szerveztek, sőt, az őt ért sérelem miatt még a nemzetközi újságírószövetség is felemelte hangját. Szabó László portálunknak úgy fogalmazott:

Halász Júliát jól láthatóan nem igazán hatotta meg, hogy egy ártatlan ember becsületét mocskolta be, azóta sem kért bocsánatot az általa terjesztett mocskolódó állítások miatt. Persze rövid időn belül előkerült egy olyan felvétel – amit a PestiSrácok.hu mutatott be elsőként –, amin az látszik, hogy Halászt nem bántalmazta senki, sőt, ő volt az, aki agresszíven viselkedett. Erről már azonban hallgattak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, és az újságírószövetség sem követte meg magát azért az állásfoglalásért, amit Halász miatt tett közzé. Pikáns része a történetnek, hogy a PestiSrácok.hu-n megjelent néhány másodperces videó közzétételét követően – amelyen Halász látható, aki éppen az őt kamerázó személy felé üt –, néhány óra elteltével szerkesztőségünkben két nyomozó jelent meg, akik azonnal lefoglalták a felvételt tartalmazó CD-t, majd pedig kihallgatták portálunk munkatársát. Halász Júlia szerint azonban a rendőrség mégsem végezte jól a munkáját, és a Facebookon azt sérelmezte, miért nem bizonyították be, hogy bántalmazták őt.(Talán, mert tényleg senki sem bántalmazta őt? – a szerk.) Portálunk megkereste a BRFK-t, hogy a Halász által leírtakra reagáljanak. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egy "óvatos nyomozás", amiről a 444-es Halász ír, továbbá munkájukat befolyásolja-e a feljelentő politikai identitása, amire az újságíró hivatkozott posztjában, a rendőrségi közlés szerint viszont Halász ebben is csúsztatott, nem csupán abban hazudott, amit Szabó Lászlóról mondott.

PestiSracok facebook image

Az ügyben eljáró bírónő, Mocsári Emese indokolása szerint bár Halász Júlia valóban bűncselekményt követett el, de mivel az eset óta már "jelentős, három évet is meghaladó időmúlás" történt, ezért úgy ítéli meg, hogy a sorosista blog munkatársa elkövetett bűncselekmény már "olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a lehető legenyhébb büntetés kiszabása, illetve más intézkedés alkalmazása szükségtelen", ezért megrovásban részesíti.

A bírói indokolás részlete

Kapaszkodjanak meg: tehát mindazok után, hogy a bíróság megállapította, hogy Halász Júlia Szabó László személyéről pontosan beazonosítható módon a becsület csorbítására alkalmas állításokat közölt más sajtóorgánumoknak, mindezt pedig folytatólagosan tette – vagyis napokon keresztül –, ezzel rágalmazást valósított meg, ami bűncselekménynek minősül, a bírónő mégis a lehető legenyhébb büntetést rótta ki rá. A hab a tortán pedig mégiscsak az, hogy még ez ellen is fellebbezett a 444.hu mesemondója...

Még csak nem is szavahihető, minden állítása hamisnak bizonyult

A bírósági eljárás során kiderült, hogy Halász Júlia tudatosan állította támadások kereszttüzébe Szabót, akiről plakátokat is készítettek, nevét bemocskolták, becsületét sárba tiporták a balliberális gittegylet médiauszításának köszönhetően.

Azt, ami Szabó Lászlóval történt, amit szinte következmény nélkül megtehetett a balliberális sajtó, sajnos nem egyedi eset. Számtalan jobboldali, polgári értékrenddel bíró közszereplő, újságíró tapasztalta már meg az elmúlt években, milyen vérlázító kettős mérce jellemzi a hazai igazságszolgáltatást. A témával kapcsolatban szombaton, a PestiTV-ben, Az Ügy című műsorban is részletesen foglalkozunk majd: Füssy Angéla, Bencsik András, Apáti Bence, Velkovics Vilmos mellett a Szabó Lászlóval készült beszélgetést is láthatják majd.

Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?