Pesti Srácok

Ujhelyi esete az élő fával, az oltási tervvel és a pofára eséssel

Ujhelyi esete az élő fával, az oltási tervvel és a pofára eséssel

Hogyan kössünk bele az élő fába? Hát úgy, ahogy Ujhelyi István MSZP-s géniusz tette. Ő ugyanis szombati sajtótájékoztatóján erősen hiányolta a kormány oltási stratégiáját, le is vonta a következtetést: a kormány hazudik és sunnyog. De ez még semmi. Azt is kifogásolta, hogy a magyar kormány vezetői nem járnak élen az oltás beadatásában és nem mutatnak jó példát.

Az MSZP az Európai Bizottság elnökétől próbálja megtudni, milyen koronavírus elleni oltási tervet adott le a magyar kormány Brüsszelnek, mivel a kabinet többszöri kérésük ellenére sem adott érdemi tájékoztatást a stratégiájáról – mondta a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője szombaton, a Facebookon online tartott szombati sajtótájékoztatón.

– fogalmazott a politikus, majd azt mondta: a kormányfő korábban már kész dokumentumként hivatkozott az oltási tervre.

PestiSracok facebook image

A kormány olyannyira hazudik és olyannyira sunnyog, hogy december 31-én, vagyis két napja közzétette a dokumentumot, amely meglehetős pontossággal tartalmazza az oltási tervet. A címe: A lakossági tájékoztató az oltási terv alapján (kivonat), lelőhelye a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapja.

Ugorjunk.

Ujhelyi szerint a magyar kormány vezetői nem járnak élen az oltás beadatásában és nem mutatnak jó példát. Így fogalmazott:

Na most, egy gondolatkísérlet: tételezzük fel, hogy Orbán Viktor oltatja be magát először az országban. El tudják képzelni, hogy milyen tobzódás indult volna meg a Facebookon? Gyurcsány, Dobrev, Fekete-Győr, Jakab, Donáth, Cseh, Szabó Tímea és Karácsony meg a többiek milyen patáliát csaptak volna? Hogy betolakodik az egészségügyiek, az idősek, a szociális otthonok dolgozói, a veszélyeztetett emberek elé. Ennek nem számítanak a zemberek, ez egy szívtelen gazember és nyilván sutyiban a haverjait is beoltatja.

Ujhelyi István hangsúlyozta: az Európai Uniónak köszönhetően van oltóanyag, a Fidesznek csak egy alkalmas oltási tervet és egy oltásra biztató kampányt kellett volna elkészítenie, ám mindkettőben megbukott.

Szerintünk viszont Ujhelyi bukott meg. Nem kell belekötni az élő fába is – az ember könnyen pofára eshet.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.