Pesti Srácok

Újra kihallgatná az ügyészség "Kágébélát"

Újra kihallgatná az ügyészség "Kágébélát"

A PestiSrácok.hu információi szerint július 19-én ismét megpróbálja kihallgatni a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással szeretnék meggyanúsítani az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát. Legutóbbi kihallgatására Kovács Béla egyszerűen nem ment el.

Július 19-én kilenc órára újra gyanúsítotti kihallgatásra idézte a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Béláta Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a PestiSrácok.hu. A politikust nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirat-hamisítást miatt szeretnék kihallgatni az ügyészség munkatársai, mivel az Európai Parlament (EP) június elején felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát. Kovács Bélát már múlt hét pénteken meg akarták hallgatni az ügyészségen, de akkor Kovács egyszerűen nem jelent meg a kihallgatásán, ügyvédje pedig hiába kereste, nem lehetett elérni. Azóta, úgy tudjuk, távolmaradását betegséggel magyarázta.

Már nem védi a mentelmi joga

Az Európai Parlament (EP) június elején függesztette fel a képviselő mentelmi jogát, amit Polt Péter legfőbb ügyész tavaly szeptemberben indítványozott, mert a gyanú szerint a jobbikos európai parlamenti képviselő 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel. A szerződések szerint ezek a személyek a képviselő mellett és az általa meghatározott utasítások alapján Brüsszelben teljesítettek négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot, ám valójában nem is jártak Brüsszelben és semmilyen munkát nem végeztek ott Kovács Bélának. Mindezzel a képviselő jogtalan anyagi előnyt biztosított az álgyakornokoknak, megtévesztve az Európai Parlament(EP) illetékes szolgálatát, amely teljesítette a kifizetéseket. Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője korábbi kérdésünkre közölte azt is, hogy az ügyben három személyt már nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítanak. Kovács három kamugyakornokáról van szó, akik mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

PestiSracok facebook image

Pénzek külföldről?

A jobbikos képviselőt az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel is gyanúsítja az ügyészség. A kémügy már három éve zajlik, ami annak is köszönhető, hogy az Európai Parlament(EP) másfél év után adta csak ki Kovács Béla mentelmi jogát. Noha minősített ügyről van szó, úgy tudjuk, a hatóság egészen a 80-as évekig feltérképezte Kovács vagyoni helyzetét és vizsgálták, hogy milyen külföldi országokból áramolhatott pénz a képviselőhöz. Ezt az információnkat csak erősíti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy tavalyi parlamenti vitában azt állította, Kovács Bélának fiktív számlái vannak és azt kérte a Jobbiktól, nézzenek utána, az azon talált pénz vajon a radikális párt pénze volt-e. Portálunk a kémkedési ügy kapcsán azt is megírta, hogy Kovács Béla kiváló kapcsolatot ápolt egy kémkedés miatt letartóztatott lengyel politikussal, Mateusz Piskorskival, illetve felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a képviselő orosz konzumlányok közvetítésével foglalkozó vállalkozás beindítását tervezte. Kovács célja ezzel – a többek által is furcsállt – kezdeményezéssel az lett volna, hogy “dekoratív” orosz hölgyeket hozzon össze nyugat-európai üzletemberekkel.

Vezető kép: 24.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.