Alapvetően és drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot és az agrártámogatási rendszert Ukrajna EU-csatlakozása. Az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nyugati nagytőke tulajdonában álló, több százezer hektáros ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb szabályok betartásával termelnek – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.
A mezőgazdasági miniszterek 2023. december 11-i brüsszeli ülésén Lengyelország kérésére napirenden volt Ukrajna csatlakozásának az EU mezőgazdaságára gyakorolt hatása is. Nagy István agrárminiszter kiemelte: ezeket a hatásokat a határmenti tagállamok gazdálkodói már a saját bőrükön érzik, hiszen a kereskedelmi akadályok lebontása miatt mezőgazdasági szempontból Ukrajna gyakorlatilag másfél éve a belső piac része.
A megnövekedett ukrán import okozta piaci zavarok kezelésében a határmenti tagállamok nem számíthattak az Európai Bizottságra, sőt, teljes hozzá nem értésre vall, hogy az uniós importtilalmat a betakarítás kellős közepén szüntették meg. Az erre válaszul nemzeti hatáskörben bevezetett intézkedések miatt pedig a bizottság kötelezettségszegési eljárással fenyegeti Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát. Nem elég, hogy a bizottság nem segíti a határmenti tagállamokat, de még hátráltatja is őket, holott a tilalom az egész belső piacot védi
– emlékeztetett a tárcavezető. Kifejtette: mielőtt Ukrajna csatlakozása egyáltalán szóba kerülne, látni kell, hogy annak milyen hatása lesz az európai mezőgazdaságra és az agrártámogatásokra.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Ukrajnában több százezer hektáros nagygazdaságok vannak, amelyeknek egyáltalán nem kell megfelelniük az EU-ban meglévő szigorú termelési feltételeknek. Ezzel a teljesen más történelmi hagyományokon nyugvó és más struktúrában működő európai mezőgazdaság nem tud versenyezni
– tette hozzá. Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy a bizottság nem készített elemzést az ukrán csatlakozás mezőgazdaságra gyakorolt várható hatásairól, de visszafogott becslések szerint a KAP-támogatások csaknem 30%-át az ukrán gazdaságok kapnák. Ennek logikus következménye, hogy a többi tagállam, így a magyar gazdák támogatásai jelentősen csökkennének.
Azt sem hallgathatjuk el, hogy az ukrán mezőgazdasági vállalatok nagyrészt a nyugati nagytőke tulajdonában állnak, így az uniós támogatásokban is ők részesülnének. Ez nem lehet célja sem a tagállamoknak, sem az Európai Bizottságnak
– tette hozzá Nagy István, aki leszögezte: a magyar gazdák érdekeit minden eszközzel meg fogják védeni.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila
ViAM
2023-12-12 at 09:42
Ezek a semmirekellő eu-sok tönkretettek már mindent. Betiltották a hazai máktermesztést is, hogy ne legyen jóminőségű vetőmagunk. Utána piacra dobták a már “kiheréltet”, hogy ki se keljen, vegyük a génkezeltet az általuk megszabott áron. A többi, hasonlóval hosszú listát lehetne állítani. Fuccs a kiskerti, önellátásnak.
Orientál
2023-12-12 at 00:41
És ráadásul Zelenszkijéknek adandó rengeteg helyreállítási euró százmilliárdjai 90%-át USA cégek zsebelnék be. Ez is bizonyítja hogy a balliberális zöld Sorosék minek pénzelik az eu-s képviselőket országos szinten is a balliberális zöld kormányokat sajtóikat egészen az önkormányzati szintekig.
Orientál
2023-12-12 at 00:22
Ukrajna mezőgazdasági terményei agyonvegyszerezettek tehát nem felelnek meg az eu-s egészségügyi követelményeknek ez miatt is nagyon olcsón termeltették meg az USA …. milliárdosok és az eu-s törvényeket megszegve von der Leyenék EU-ra rákényszerítve akarják az itteni őstermelő gazdákat nyomorba csődbe szegénységbe sodorni. És a termőföldjeiket olcsón megszerezni.
Klárika
2023-12-11 at 21:44
Rendkívül érdekes és nyugtalanító is a helyzet az unióban, ha a tagállamoknak maguknak kell megvédeniük -uniós büntetés kíséretében – elemi érdekeiket az uniós szándékok, célok ellenében. Ha az unióban kivételezö intézkedések születnek, miközben egyesült birodalmi státuszt szeretne az unió létrehozni. Mi következne akkor, egy birodalmi szervezettségben, az egyes országok érdekeit, jólétét illetöen? Miért felfoghatatlan, hogy ez ellen a már európán belüli, gyarmati életet sokszorosan megtapasztaltak tiltakoznak? Ezen országok múltja világosan bizonyítja, hogy mily következményekkel jár az egy birodalom megalapítása, akár ha lemondanak a tagállamok fontos ügyekbeli döntésröl, azt átadva megkülönböztetett érdekképviseletü bizottságoknak?
Ha kiderül, hogy az eredeti szerzödésben lefektetett szabályok mindenkor átértelmezhetök? Ha kiderül, hogy a belépéskor hitt és aláírt államok közti érdek egyenlöség idövel egy központi állam létrejöttének csalijának bizonyul?
Ha a volt keleti blokk országai pontosan egy birodalom (a szovjeté) elnyomása és kihasználása alól véltek szabadulni.
Hogy a nyugati demokrácia értelmének megfelelöen, a többsági szavazatokat elérö párt kerüljön kormányra. Mely párt meghírdetett és többségben megszavazott politikája ne érvényesülhessen, ha minden fontos intézménynek e céloktól függetlenül kell müködnie.
De mégsem függetlenül, ha azoknak mindegyre ballibsi ideológiát kell követniük, terjeszteniük !!??
Független-e a közoktatás, ha a többségében nemzeti nevelést elöirányzó párt politikai programmjára szavazott, mégis elembétéqu nevelést juttasson a neveltjeinek?
Független-e a jogszolgáltatás, ha nem a hazai egyetemen oktatott eljárást kell követnie hanem pluszban kapott, máshonnan, ballibsi agytrösztöktöl származó érzékenyítö kioktatásnak megfelelöt? Nagykövetek által ellenörzötten?
És így tovább a “függetlenség”, mint uniós “érték” gyakorlatában. Tehát ez nem valós függetlenség csakis a hazai bevált hagyományoktól való.
Mindazok mellett, hogy a szerzödés arról szól, a belpolitikába nincs beleszólása még az uniónak sem! nemhogy kényszerítö hatalma önkényes büntetések alkalmazása által.
Országunk nem kapja meg azt az összeget ami feltétel nélkül neki jár, de támogassunk oly egységet, amely eddig is csakis mások pénzéböl létezik, uniós tagsága folytán résztvegyünk a háborús intézkedéseiben, nem is beszélve azon mezögazdasági hátrányokról, amelyek uniós tagságából adódnak. Ez esetben nem számítanak azon elözetes feltételek, amelyeket minden belépö országnak teljesítenie kellett? hogy most is vannak országok, kik hosszú évek óta várják a “boldogító igent”? De csapd le csacsi, ha az Ursula asszony nagyobb hatalomról álmodozik?