Pesti Srácok

Ursula von der Leyen közös uniós gázbeszerzést ígért

Ursula von der Leyen közös uniós gázbeszerzést ígért

Az energiát illetően sikerült elérni az összes fontos magyar nemzeti célt – jelentette ki Orbán Viktor a kétnapos prágai uniós csúcs után. A miniszterelnök leszögezte, hogy a soron következő, immár nyolcadik uniós szankciós csomag sem érinti Magyarország gázellátását, a paksi atomerőmű üzemeltetését, de még a paksi bővítést sem. A hírek szerint a tagállamok vezetői felszólították az Európai Bizottságot, hogy mihamarabb dolgozzon ki tervet az energiaárak csökkentésére.

Péntek délelőtt a prágai várba érkeztek az uniós országok vezetői. A kétnapos rendkívüli uniós csúcstalálkozó fő témája az ukrajnai háború és az energiaválság volt. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor péntek délután a közösségi oldalára feltöltött videóban foglalta össze a csúcson történteket. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a magyar álláspont szerint a legfontosabb a béke és az eszkaláció elkerülése.

– hangsúlyozta. Orbán Viktor bejelentette, hogy az Oroszország ellen tervezett újabb uniós szankciók esetében Magyarország érvényesíteni tudta az érdekeit.

– fejtette ki a kormányfő.

Közös gázbeszerzést javasolnak

A lengyel miniszterelnök a csúcs után azt is közölte: a tagállamok állam- és kormányfői felszólították az Európai Bizottságot, hogy mihamarabb dolgozzon ki tervet az energiaárak csökkentésére. Az Európai Bizottság elnöke prágai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy le kell választani az áram árát a gázéról, és közös uniós gázbeszerzést ígért – igaz, már csak a következő fűtési szezonra.

– fogalmazott Ursula von der Leyen.

A prágai csúcs végén zárónyilatkozatot nem adtak ki. Egy uniós tisztviselő azt mondta, most elsősorban a közös pontokat keresték a tagállamok vezetői. Konkrét döntés – például a gázársapka ügyében – október végén, a brüsszeli EU-csúcson lehetséges.

Forrás: hiradó.hu; Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Mads Claus Rasmussen

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.