Pesti Srácok

Utólag majd kijelenthetjük, hogy akkor jó ötletnek tűnt

Utólag majd kijelenthetjük, hogy akkor jó ötletnek tűnt

Aszad rezsimje elbukott, a diktátor menekül, győzött a forradalom. De mi lesz másnap?

Az arab tavasz sokadik fordulóját lassan lefújják, jöhet a visszavágó. A libanoni Hezbollah nélkül Aszad pár napig bírta csak, a törökök, az amerikaiak és a katariak finanszírozta szunnita felkelők pillanat alatt szétkapták a szír hadsereg azon egységeit, akik hajlandóak és képesek voltak ellenállni, a többségük viszont simán csak elfutott. Az oroszok bombáztak párat, aztán ők is felhúzták a nyúlcipőt. Ez a fejezet lezárult.

Meg sem próbálom áttekinteni, hogy ki kivel van, milyen koalíciók mely területeket szerezték meg. Innen, Európából igen könnyű összekeverni a Szír Felszabadító Hadsereget a Szíriai Felszabadító Hadsereggel, pláne a Szabad Szíria Hadsereggel. Lényeg, hogy a nekikeseredett, az jobb híján kitartó alavitákat és keresztényeket összegyűjtő aszadista maradékokon kívül szunnita iszlamista az összes, kb. annyira moderáltak és centralisták, mint az IS volt. Az egyetlen, ami szétválasztja őket, az a finanszírozók és a fegyverellátók személye: USA, Törökország és Katar játssza be a pályát.

Szóval nem kell geopolitikai tótumfaktumnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, ez csak egy forduló volt a még évekig, évtizedekig folytatható szír polgárháborúban. Most kezdődik az első olyan sorozat, amiben Oroszország, Irán és Aszad nem játszik. Az elméletileg szövetséges Katar, Törökország és USA proxijai fogják gyilkolni egymást, és ami legfontosabb, mindenkit, aki nem szunnita arab.

PestiSracok facebook image

Nyert valaki? Dehogy, csak jó ötletnek tűnt megvalósítani Aszad megbuktatását, kihasználva az ablakot, amikor Irán keze meg van kötve, a síita milíciák impotensek, az oroszok képtelenek erőt kivetíteni a Közel-Keleten.

Lesznek népirtások, lesznek etnikai tisztogatások, lesz brutális menekülthullám, közben néha összeálló, néha egymásnak eső koalíciók próbálják működtetni Szíriát. Az igazi polgárháború még csak most kezdődik. De jó ötletnek tűnt elintézni a Szentségtelen Szövetség (Kína, Oroszország, Irán, É-Korea, Szíria) leggyengébb láncszemét.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.