Pesti Srácok

Vádat emeltek a rendőrökre támadó ellenzéki tüntetők ellen, a füstgránátot dobáló Fekete-Győr ügyében még nyomoznak

Vádat emeltek a rendőrökre támadó ellenzéki tüntetők ellen, a füstgránátot dobáló Fekete-Győr ügyében még nyomoznak

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt három ellenzéki tüntetővel szemben emelt vádat a Budapest Regionális Nyomozó Ügyészség, miután a vád szerint üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg 2018 decemberében a Parlament védelmére felsorakozott rendőröket. A másfél évvel ezelőtti ellenzéki tüntetésen egyébként több baloldali politikus is részt vett, köztük a Momentum-elnök Fekete-Győr András is, aki az ügyészek gyanúja szerint füstgránátot dobott az egyenruhások közé. Úgy tudjuk, ellene még nem emelt vádat az ügyészség.

A történet előzménye, hogy a túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren 2018. december 12-én és 13-án este az utcára, a Kossuth térre mentek. A tüntetők „pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”, “rabszolgák”, “rohadt geci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. Megrongálták az Országház műemlék épületének I-es kapuját, parkokban és környékbeli épületekben tettek kárt, kukákat gyújtottak fel. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint 51 főt állítottak elő, 13-at közülük őrizetbe vettek. Az összecsapásokban 14 rendőr megsérült, 8 rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a fent említett tüntetők közül három személy ellen emelt vádat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) – derült ki Keresztes Imre főügyész portálunknak küldött hétfői közleményéből. A főügyész hangsúlyozta, hogy

PestiSracok facebook image

A főügyész emlékeztetett arra is, hogy

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A 2018-as tüntetésen állítólag előállították a momentumos Donáth Annát is. Később a párt elnöke, Fekete-Győr András a hvg.hu-nak elismerte, ő maga is füstgránátot dobott a rendőrök felé. A Momentum elnöke szerint senkit nem bánt a füstgránát, de düh van az emberekben, ezt valahol ki kell mutatni. Hozzátette: a rendőröket nem akarják bántani, de 2006 óta nem látott ennyi embert ilyen felfokozott állapotban. Tényi István ezután fordult a hatóságokhoz és garázdaság gyanúja miatt tett feljelentést. Fegyőrt pár hónappal később a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyészek szerint ugyanis a fiatal politikusnál igazolható, hogy a Parlament védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstgránátot hajított; "az eszköz által kibocsátott füst pedig a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozta". Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. Ha elítélik, akár öt évet is kaphat (ahogy a megvádolt tüntetők is), de úgy tudjuk, vele szemben vádemelés még nem történt, ellene még mindig folyamatban van a nyomozás.

Ajánljuk még

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.