Pesti Srácok

Valódi civil szervezetek szólaltak fel az ELTE érzékenyítő kurzusa ellen

Valódi civil szervezetek szólaltak fel az ELTE érzékenyítő kurzusa ellen

Már több mint tizennyolcezren írták alá a Védett Társadalom Alapítvány és a CitizenGO közös petícióját, amelyben a két konzervatív érdekvédelmi szervezet arra kéri az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetőit, hogy ne indítsák újra a pedagógusokat LMBTQ- és genderideológiára érzékenyítő kurzust az intézmény Tanító- és Óvóképző Karán. A Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig címen futó képzésnek ugyanis semmi keresnivalója nincs egy állami egyetemen – idézte a petíció szövegét a Magyar Nemzet.

Mint írják, az immár másodjára elindított ingyenes képzésről korábban egy pedagógus testvérpár rántotta le a leplet, akik szintén részt vettek a foglalkozásokon. Szekeres Éva és Katalin tapasztalatai szerint az ELTE kurzusa a radikális genderideológián alapult, így több helyen a stabil férfi–nő kategóriával szemben foglalt állást. A szexuális orientáció elemzésekor a hagyományos típusba sorolták a heteroszexualitás mellett a homoszexuális, a biszexuális és a leszbikus irányultságokat is, a Pride-felvonulást az érdekérvényesítési küzdelem egyik lehetséges színtereként állították be, valamint a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület Melegség és megismerés című iskolai érzékenyítési programját is elismerő szavakkal illették. Mindezek tetejébe pedig olyan tanácsokkal látják el a pedagógusokat, amelyek követése veszélyeztetheti a magyar köznevelési rendszerben részt vevő gyermekeket. A képzés tananyaga szerint ugyanis nagyon nehéz megmondani valakiről egészen kiskorában, hogy transznemű, vagy csak nem a sztereotípiáknak megfelelően viselkedik. Éppen ezért mindenképpen érdemes hagyni szabadon kísérletezni a nemi megjelenítésmódokkal – részletezik a petícióban.

A történtek kapcsán a CitizenGO csapata arra is kitér, hogy bár a gyermekvédelmi törvény hatására hazánkban kedvezőbb a helyzet, az Egyesült Államokban viszont a pedagógia szakok már mind a woke-ideológia hatása alá kerültek. Ezt az állítást támasztja alá Peter Boghossian filozófus is, aki néhány hónappal ezelőtt az Indexnek adott interjúban összegezte tapasztalatait. A Portland State University korábbi oktatója szerint a genderideológiához kapcsolódó kérdések olyanok, mint a trójai faló, azaz a woke-ideológia képviselői a fontos kérdések mellett a genderideológiához kapcsolódó egyéb témákat is beépítik a társadalmi gondolkodásba.Mint mondta, hasonló a helyzet az iskolákban is, ahol már nemcsak a szükséges felvilágosítás történik meg, hanem olyan erkölcsi következtetéseket csempésznek a tananyagba, amelyeket az egyetemi világon keresztül tettek elfogadottá, és mára úgy adják elő, mintha az az igazság lenne.

A petíció IDE kattintva érhető el.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."