Pesti Srácok

Vérciki: Fullajtár Andrea tabletből olvasta fel a Nemzeti dalt az SZFE-tüntetésen (videó!)

Meggyűlt a baja a Nemzeti dal elszavalásával az SZFE anatómiája – elnézést, autonómiája – miatt szervezett tüntetésen Fullajtár Andrea színművésznek, aki tabletből olvasta fel Petőfi Sándor versét. A forradalmárokat valószínűleg egyáltalán nem érintette kellemetlenül, hogy a magyar irodalom talán legismertebb versét nem tudta kívülről elmondani egyik tanáruk – az igen kínos jelenetre az Origo hívta fel a figyelmet. A Katona József Színház színésznője, aki osztályvezető tanárként vesz részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem életében, tehát nem tudta fejből idézni a Nemzeti dal szövegét.

Október 23-ra időzítették a kormánybuktatást az SZFE autonómiájáért aggódó és mindenféle elégedetlenségüknek hangot adó szakszervezetek a közös egészségügyi sétájukat. Az Origo kiszúrta, hogy az esemény egyik szónoka, Fullajtár Andrea tabletből olvasta fel a Nemzeti dal című verset, amit egy alsó tagozatos gyermek is kívülről szokott tudni. A lap felidézi, hogy a baloldali pártok támogatásával, a Soros-közeli aHang szervezésében (ők szervezték a Karácsony Gergely–Kálmán Olga-féle baloldali főpolgármester-előválasztást is) névleg persze a Színművészeti modellváltást elutasítói tüntettek, de a háttér, a valóság eléggé ismert. Az Origo szerint Gyurcsány Ferenc és az egyetemet évtizedek óta irányító tanárok pajzsként tartják maguk előtt a hallgatókat, akiknek bizonyára az sem szúrt szemet, hogy a Színművészeti egyik osztályvezető tanára a Nemzeti dalt a tabletjéből olvasta fel. A Magyar Hang élő közvetítésén jól kivehető, ahogy a művésznő az ujjával rendszeresen huzigálja a szöveget a táblagépén, hogy elolvassa a következő sorokat. A látottak alapján egyértelmű: Fullajtár tényleg nem tudja fejből elszavalni a Nemzeti dalt. Az Origo felidézi, hogy Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke már az első pillanatban bejelentette, sőt, deklarálta, hogy minden tanár végigviheti megkezdett osztályát, azaz Fullajtár Andrea is taníthatja tovább az egyetemistákat, így különösen nem érthető, miért nem palástolta tudatlanságát és gondolta elengedhetetlennek, hogy ő is szerepeljen a tüntetésen felszólalók táborában. A lap felteszi kérdésként: vajon nagyot tévedett-e a Magyar Teátrumi Társaság, amikor azt írta a modellváltásról való vita elején, hogy súlyos szakmai problémákkal küzd a Színház- és Filmművészeti Egyetem? A látottak alapján döntsék el Önök...

Forrás: Origo; Fotó: Videa

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?