"Két kincsünk van: kereszténységünk és magyarságunk"
Ma száz éve, hogy 1920. június 4-én, az első világháborút követő béketárgyalásokat követően aláírták a trianoni békediktátumot, amellyel Magyarország elveszítette területének kétharmadát, és erre ma is fájó szívvel emlékezünk. Az évforduló kapcsán a határon túl rekedt testvéreinkkel, felvidéki és erdélyi lelkészekkel beszélgettünk az évfordulóról, a fájdalomról, a reménységről és arról, milyen ma magyarként határon túl élni ezzel a tragikus örökséggel.
A nemzetrészek elcsatolásával nemcsak Magyarország területének kétharmad részét vették el – ezzel 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre csökkent az ország területe –, hanem a korabeli magyar egyházmegyék nagy részét is elveszítette az ország, így a területvesztés a hívek elveszítését is jelentette. Elődeink, szüleink és nagyszüleink tragikus élményeit nekünk kell tovább gondozni és emlékezni arra, mi történt 100 évvel ezelőtt ezen a napon.
REMÉLJÜK, HOGY TOVÁBB ERŐSÖDIK A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS
Karaffa Jánost, a pozsonyeperjesi egyházközösség plébánosát, a dunaszerdahelyi esperességben tevékenykedő lelkipásztort arról kérdeztük, mit gondol arról, hogy a trianoni döntéssel sok hívő, keresztény ember is a határokon túl rekedt, hiszen azóta is száz év reménytelenségben élnek, nem történt tartós revízió 1920 óta.
Mi történt a trianoni döntést követően a hívekkel és a katolikus egyházzal?
Az egyház és a magyarok helyzetét is megnehezítette a trianoni döntés, hiszen a döntés után eltávolították a magyar püspököket és helyükre szlovák püspökök kerültek, majd ezt követően az egész egyházkormányzatot megváltoztatták. Az egyházmegyék területi felosztása megváltozott, és ezáltal a magyar hívek nagyrészt olyan egyházmegyékbe kerültek, ahol a többség szlovák volt, ahogyan a vezetés is. Az első időkben Fischer-Colbrie Ágost kassai püspök volt az, aki felvállalta a magyar hívek képviseletét, de sajnos azóta sem volt olyan, aki ezt továbbvitte volna. Sok magyar püspököt, lelkészt visszatoloncoltak az anyaországba, úgy, mint Trianon után és később is. A II. világháború és a Beneš-dekrétumok után a magyar egyházi vezetés teljesen megszűnt a katolikus egyházban és szlovák irányítás alá került. Az istentiszteletek nyelve megmaradt olyannak, amilyennek a hívek többsége szerette volna, amennyiben volt magyar ajkú pap, de ha nem volt, akkor szlovákot helyzetek oda, aki vagy megtanult magyarul, vagy nem. Sokszor előfordult, hogy a hívek magyarul énekeltek, de a pap szlovákul prédikált.
Minden bizonnyal ez a hívek helyzetét is megnehezítette.
Igen, de az elmondható, hogy ez nem volt általános, mert hozzá tudtak jutni az anyanyelvű igehirdetéshez, viszont akadtak és akadnak problémák ma is. Nincs magyar főpásztor és nincs magyar papképzés sem. A mai napig nincs.
Más elcsatolt területen van?
Ami az elcsatolt területekre jellemző, hogy mindenhol van magyar püspök. Van Kárpátalján, van Délvidéken, van Erdélyben, kivéve a Felvidéket. Harminc éve a komáromi imanapokon magyar püspökért imádkozunk, akinek megfelelő joghatósága van, tehát össze tudná fogni a magyar híveket. Aláírásgyűjtések is folytak emiatt, és jelenleg is folyik egy aláírásgyűjtés e célból, de ezek a kérések egyelőre nem teljesültek.
Sőt, azt még el kell mondanom, hogy létezik egy egyházmegyei Trianon is Szlovákiában, ugyanis 2008-ban új egyházmegyei átrendezést vittek végbe a szlovák püspökök kérésére itt, a Felvidéken. Az előző egyházmegyéket még jobban feldarabolták, ez pedig észak-dél irányba történt, így a magyarok még inkább kisebbségbe kerültek mindenhol. Északon sok a szlovák, délen vannak a magyarok, és így ők is tudták: ha ilyen módon húzzák meg a felosztást, akkor mindenhol a magyarok kerülnek kisebbségbe.
Politikai értelemben is nehéz helyzetben vannak a felvidéki magyarok, mekkora most a katolikus hívők száma?
A magyar katolikusok aránya most nagyjából 300 ezer a legutóbbi népszámlálás alapján. A református egyház jelentős még Felvidéken. Ott van magyar vezetés, ott nincs ilyen probléma (ott van magyar püspök – a szerk.), aki református, az majdnem 99 százalékban magyar is. A nagyszombati érsek, illetve a pozsonyi segédpüspök el tudja végezni a magyar szertartásokat.
Hogyan készülnek a 100. évfordulóra?
Természetesen megemlékezünk, bekapcsolódunk a harangozásba is, tehát megszólaltatják az egyházközösségek a harangokat. A mi társulásunk, a Pázmáneum Polgári Társulás pedig, amely a felvidéki magyar katolikusok csoportját összefogja, kezdeményezte, hogy csatlakozzunk ehhez. Az egyházmegyéket is megszólítottuk, és sok helyen a tűz meggyújtásával, imával és szentmisével is megemlékezünk. Itt nálunk, Pozsonyeperjes községben is lesz szentmise, megemlékezés, Dunaszerdahelyen szintén tartunk egy megemlékezést a Trianon-emlékfánál, tehát sokféle módon kapcsolódunk a nemzeti összetartozás napjához.
Mennyiben jelent segítséget a magyar kormány támogatása akár egyházi, akár más vonalon?
Nagy segítséget jelent, mert amióta nemzeti kormány van, azóta érezzük, hogy foglalkoznak velünk és a nemzet részének tekintenek minket. Sajnos volt idő, amikor nem így volt, hanem gyanakodva néztek a határon túli magyarokra.
Ez ma is megvan, de nem a kormány részéről, úgyhogy ezekért a támogatásokért hálásak vagyunk, a Bethlen Gábor Alap révén mi is részesülünk támogatásban. Ezeket rendezvényekre, kiadványokra fordítjuk és sok kapcsolat van az anyaországi testvérekkel. Vannak közös rendezvények, imanapok, konferenciák, amiket meg tudunk szervezni ennek révén. Reméljük, hogy erősödni fog ez az összetartozás és valóban testvérnek fogjuk egymást tekinteni.
Önnel készült egy interjú nemrégiben, ahol azt mondja, hogy újra és újra be akarják olvasztani a magyarokat egy idegen közösségbe, el akarják venni a magyar iskolákat és be akarják tiltani a magyar szót. Sokszor lehet tapasztalni, hogy nem külső ellenség fenyeget, hanem az önfeladás, az idegen eszméknek és hatalmaknak való behódolás. Azt látni, hogy a magyarok nagy része kénytelen feladni a magyarságát, mert annyira megnehezítik az életüket a törvények révén is. Ön szerint ez változhat, tapasztalható pozitív változás a jövőben, hiszen sok határon túli azt érezheti nemcsak Szlovákiában, hanem a Vajdaságban és Erdélyben is, hogy „megfojtják őket” és elfogy a mozgásterük, így ez egy mérhetetlen nehéz helyzetbe hozza a külhoni családokat?
Fontos lenne, hogy egymás között a megbékélést erősítsük, hiszen a magyar közösség sokszor politikai értelemben is szét van szakítva. A helyi közösségekben megvan az aktivitás, az erő, de a szórvány az sajnos morzsolódik le. Főleg a magyar iskolák hiányát érezzük, de ebben, ahogyan arra utaltam is, nem mindig csak a külső hatalom a hibás, hanem azok a magyar szülők is, akik nyilván a megtévesztés miatt szlovák iskolába íratják a gyermekünket, mert azt vélik, úgy a gyermek jobban fog érvényesülni. Sajnos sok identitását veszítette ember van, akit könnyű megtéveszteni, és őket, ha „elszlovákosítják”, akkor belőlük lehetnek a legvadabb magyargyűlölők, mert azt akarják bizonyítani, hogy ők bizony igazi szlovákok.
A Rákóczi Szövetségnek van egy beiratkozási programja, amely segíti a magyar családokat.
Igen, és egyre többen íratják magyar iskolába a gyermeküket. Az utóbbi időben egyre népszerűbb a program, mert látják a szülők, hogy fontos, hogy megtanulják a magyart a gyermekek és a magyar gyökereiket megőrizzék. Itt élünk Magyarország szomszédságában, és tudunk olyan szlovákokról is, akik hajlandóak megtanulni magyarul.
Ha ők megtanulják, akkor a magyar gyermeknek joga van, a magyar szülőnek pedig kötelessége, hogy a gyermekét megtanítsa magyarul, ha erre van lehetősége.
Az évforduló kapcsán Ön szerint mi a fő üzenet, amit fontos kiemelnünk? Mit éreznek most ennek kapcsán a szívükben, mit üzennek nekünk, anyaországban élőknek?
Két kincsünk van: kereszténységünk és magyarságunk, és ezt a két kincset meg kell őriznünk és át kell adnunk a következő nemzedékek tagjainak. Ez egy fontos üzenet. A kereszténységet oltalmazni kell, hiszen sokan támadják, látjuk, mi folyik a világban, Európában, de sajnos Magyarországon is bizonyos erők részéről. A magyarság védelmezése fontos, hiszen a nemzeti értékeket meg kell becsülni. Fontos a magyarságtudat erősítése, amelyre továbbra is szükség van!
Ha lélekben erős egy közösség, akkor tudják egymást támogatni, és ha mi együtt erősek vagyunk, Istenhez is közelebb tudunk kerülni, könnyebben át tudjuk vészelni az olyan tragédiákat, mint Trianon.
Igen, pontosan. A nemzeti összetartozás nagyon fontos. Június 4. egy nemzeti gyásznap a múltra nézve, de a jövőbe tekintve a nemzeti összetartozást jelenti, és ennek jegyében tartjuk meg mi is ezt a napot.
A MAI NAPIG BENNÜNK VAN A FÁJDALOM ÉS A DÜH
Krausz Viktor felvidéki református lelkipásztor kérdésünkre elmondta, hogy szerinte nehéz most a megmaradás határon túl. „Nem egy egyszerű kérdés, mert látni kell azt, hogy a református egyház abban a helyzetben van a Felvidéken, hogy az egyház nagy része magyarajkú. Mindenképpen megszenvedte az egyház, ami történt, és mind a mai napig bennünk van a fájdalom, a düh, de ugyanakkor bennünk van a reménység és a hálaadás is, hiszen még mindig megvagyunk, és ha az Istenünk úgy akarja, akkor itt is leszünk” – ezekkel a nyitógondolatokkal kezdte összegzését a lelkipásztor.
Mekkora most a református gyülekezet lélekszáma Felvidéken?
A gyülekezeteinket nézve megmutatkozott egyfajta fogyatkozás a száz év alatt, de még mindig itt vagyunk. Nagyjából 60 és 100 ezer közöttire tehető a szám, ezt mutatják a statisztikák. Az biztos, hogy az elmúlt népszámlálási adatokhoz képest körülbelül 10 ezerrel csökkent a magát reformátusnak valló emberek száma, tehát folyamatosan van egy csökkenő tendencia.
A nemzeti kormány támogatása mennyiben segít Önöknek?
A magyar kormány rendkívül nagy anyagi támogatást ad nekünk, ennek köszönhetően sok mindent fel tudtunk újítani, új épületek épültek, és ez egy reményteljes dolog, mert meg tudjuk ezeket az épületeket tölteni nemcsak emberekkel, hanem tartalommal is. Van egy egyházmegyei iskolánk a Kapostól keletre, Vaján településen, amelyen épp a támogatásnak köszönhetően tornatermet építünk a fiataloknak, ez az építkezés zajlik most. Kaposon (Nagykapos – a szerk.) egy református óvoda megépítése is elkezdődött, már folynak a munkálatok.
Mi a helyzet a lelki építkezés terén?
Azt látjuk, hogy az emberek szívesebben jönnek egy felújított templomba, a szülők szívesebben íratják gyermekeiket egy szép és felújított iskolába, mint adott esetben egy romos épületbe, tehát mindenképpen hasznos ez. Hála az Úrnak, sokan választják az anyanyelvű oktatást is.
Hogyan látja az asszimilációs törekvéseket?
Sokan választják a magyar nyelvű iskolákat, de még mindig szép számmal vannak olyanok is, akik nem így tesznek. Reményeink szerint most némileg változik majd a helyzet, hiszen kormányváltás történt Felvidéken, és vannak pozitív jelek a magyar közösségek felé fordulásban is.
Úgy gondolom, hogy még az előző, 1989-es fordulat előtti szocialista rendszerből hozzák magukkal az emberek azt a „hagyományt”, hogy a magyar gyermekeket szlovák iskolába íratják. Sokszor színtiszta magyar családok gyermekei járnak szlovák iskolába.
A mostani évforduló mennyiben erősíti meg a közösséget?
A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk, hogyan lesznek a megemlékezések, de sok helyen lesznek istentiszteletek, sok közösségünk bekapcsolódik a tűzgyújtásba és megemlékeznek a századik évfordulóról, teszik ezt abban a reménységben, hogy az Isten változtat azon a helyzeten, amely megváltoztathatatlannak tűnik és amelybe belekényszerültünk. Azonban tudnunk kell, hogy mindnyájan az Ő kezében vagyunk.
Mennyire reménykedhetünk egy esetleges revízióban? Bizakodni természetesen szabad.
Mindenképpen reménykednünk kell, ugyanis e nélkül nem lehet előre tekinteni és nem lehet megmaradni sem. Ezt tettük az elmúlt száz év alatt is. Az embernek a reményt sohasem szabad elveszítenie.
Az én pénztárcámban például mindig van euró és forint is, mert elég gyakran utazunk Magyarország felé, és előfordul itthon is, hogy aprópénzt keresek fizetésnél. Amikor egyszer forint jutott a kezeim közé, viccből, de megkérdeztem egy fiatalembert, hogy lehet-e ezzel fizetni. A fiatalember azt mondta nekem erre, hogy „hát még nem, de minden este imádkozunk érte”.
Reménység nélkül tehát nem lehet, és ez a reménység szerintem minden egyes magyar érzelmű felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi testvérünkben és magyarországi testvérünkben ott van.
MÁR KÉT HETE KÉSZÜLNEK AZ ÉVFORDULÓRA
Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője (püspökhelyettes – a szerk.), református lelkész elmondta nekünk, hogy Hegyközkovácsi már két hete készül az évfordulóra. A békés megyei Békés város a testvértelepülési rendszerben az egyik legrégebbi testvértelepülésük, 1942 óta. Gyergyószentmiklóssal és Délvidékkel is kibővült ez a rendszer, és mindegyik testvértelepülés elénekli a Nélküled című számot. Az elkészült összevágott dalt közzéteszik, és ezzel is erősíteni tudják majd a nemzeti összetartozás érzését.
Hogyan élik meg a trianoni tragédiát Erdélyben?
Református lelkészként mondhatom, hogy a Jelenések könyvében is benne van, hogy:
„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől száll alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített mennyasszony.” (Jel. 21,1-3)
Ugyanezeket a sorokat János, a vén írja, mégis forrásuk az Ezékiel próféta könyvében van. Mindkettőjükkel a hasonló sors, a hasonló gondolat és a hasonló történelmi helyzet íratja a sorokat. Igaz, közben eltelt 600 esztendő. Ezékiel a babiloni fogságban maga elé álmodja Jeruzsálemet, melyet a babiloni hadak már rég porig romboltak. Ennek ellenére még szebbnek, még fontosabbnak látja azt a Jeruzsálemet, amit fel fognak újra építeni. Jeruzsálem nincsen, de beköltözött a szívekbe és ott él tovább. Mindennap Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak a babiloni fogság ideje alatt, de később a szétszóratás idején is, mindmáig.
Ez azért fontos, mert azt érezzük, hogy az égi Magyarország beköltözött a szívekbe. Illyés Gyula mondja, hogy „haza a magasban”, tehát érezhetjük, hogy ez a tragédia nem felejthető. Trianon számunkra létezik, számunkra valóság.
Ez egyfajta bibliai párhuzam.
Igen. János patmoszi magányában látja ugyanazt, mint Ezékiel. Amikor ezen sorok íródnak, már a templom nem létezik, Jeruzsálemet ismét földdel tették egyenlővé Titus római hadai. Feuchtwanger és Flavius megrendítően írnak arról, hogy micsoda pusztulás emésztette el a szent várost. Mindenütt csak üszök. A vér és a megolvadt arany patakokban folyt az utcákon. De János előtt feltűnik az új Jeruzsálem képe, még szebb, még csodálatosabb, mint volt.
Hogyan értelmezhetjük ezeket a gondolatokat Trianon vonatkozásában?
Ha csak az Ószövetségben élnénk és gondolkodnánk, e sorok mentén emlékeznénk a régi Magyarországra. És hiába pusztult el vérben és üszökben, hiába vesztette fényét, gazdagságát, aranyát, mi magunk elé álmodjuk. Mert a szívekbe költözött. És ez is elég erős hit lenne ahhoz, hogy bizonyosak legyünk abban, hogy újra fel lehet és fel fogjuk építeni Magyarországot. Csakhogy keresztyén emberekként, az Újszövetség népeként már többet is tudunk. Tudjuk, hogy már nem a falak tartják meg Jeruzsálemet, hanem a Lélek ereje. Mi építünk tégláról téglára, lentről felfelé haladva. Ezt újra le lehet rombolni, el lehet árulni, meg lehet tagadni. Az új Magyarország fentről adatik! Éppen ezért „hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!”
Minden bizonnyal Önök is készülnek az évfordulóra.
Igen, hiszen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tizenöt éve, még Tőkés László püspöksége idején elrendelte a trianoni évfordulóra való megemlékezést, a harangozást, úgyhogy ez a mostani felhívás gyakorlatilag csak „megduplázza” az amúgy is érvényben lévő rendelkezést. Mi az isteni örök igazságban hiszünk.
Mi lehet Trianon fő üzenete a mai fiatalság számára?
Mindenképpen meg kell maradnunk magyarokként, ez nem a mi választásunk, ezt mi kaptuk, annak születtünk és ezt természetesen meg kell őriznünk.
Tehát a fiataloknak is tenniük kell a megmaradásért?
Egyértelmű, persze. Nem szabad elfelejteni a gyökereket, a közös történelmünket. Összetartozunk.
Mutassuk meg közösen, hogy 100 éve határtalanul itthon vagyunk, szerte a Kárpát-medencében! A Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület és tagszervezetei; a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport, az erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Magyar Ifjak Nemzeti Tanácsa, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége csatlakozik a Cserkészszövetségek Összetartozásunk tüze kezdeményezéshez. Arra kérik az emlékezőket, hogy 2020. június 4-én 19:20 és 20:20 között helyezzetek el egy mécsest az ablakukba, készítsenek képet a gyertyagyújtásról, majd töltsétek fel a Facebookra a #TRNN100 hashtaggel, valamint a fotót küldjék el a szervezőknek.
A trianoni békediktátumot 1920. június 4-én, 16.30 órakor írták alá a Nagy-Trianon-palotában.
Forrás: PS; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás
