Pesti Srácok

Elrabolt Hungária – Csodálatos képeslapgyűjtemény Trianonban megcsonkított, gyönyörű hazánkról (PS-interjú)

null

Trianonról, mint a magyarság legnagyobb XX. századi kataklizmájáról, nem lehet eleget beszélni. Fontos ugyanakkor, hogy oly módon tegyük ezt meg, ami valamiért magával ragadó és igazán megérinti minden nemzettársunkat. Ezeknek a céloknak maximálisan eleget tesz a Magyar Patrióták Közössége gondozásában, az EMMI támogatásával megjelent Elrabolt Hungária című kötet, amely régi képeslapok segítségével mutatja be egy szeletét annak, amit a békediktátum révén elveszítettünk. A könyv társszerzőjével, szerkesztőjével, Balázs D. Attilával beszélgettünk.

Mielőtt a kötetet bemutatnánk, arra lennék kíváncsi, hogy miként indult a képeslap-gyűjtési szenvedélyed? Kérlek, mesélj erről!

Gyermekkori történet, pontosabban vadászat. Tisztán emlékszem, hogy épp „kincskeresésben” voltam a nagyszüleimnél, amikor rábukkantam egy szépen, rendezetten elrakott képeslapos dobozra, amelyben egy olyan gyűjtemény talált rám, ami az 1950-es évektől a '80-asokig felölelő időszakot rejtette magában. Családi levelezések voltak ezek, ami végül magát, a gyűjtés alapiskoláját jelentette számomra, mert gyermekként akkor jöttem rá, hogy melyek a magyarországi és a romániai lapok jellemzői, és persze mik a visszásságok – amik mind az előlapokon, mind a hátlapokon szembetűntek.

PestiSracok facebook image

Ezek szerint már gyermekként is érzékelted, hogy valami nem stimmel? Tudtál Trianonról?

Igen, ez egy nagyon érdekes dolog. Még odébb volt a rendszerváltás, de mégis: gyerekként már minden tiszta volt, minden a helyén volt.

És a többi magától jön. Szóval, gyerekfejjel nagyon is képben voltunk az aktuális helyzettel, de ehhez kellettek a bátrabb szülők, akiknek fel lehetett tenni a kérdéseket, és akik válaszoltak is.

Fiume, mint a magyar tengerhajózás bölcsője, a kötetben. Forrás: Elrabolt Hungária
Fiume, mint a magyar tengerhajózás bölcsője a kötetben. Forrás: Elrabolt Hungária

A '80-es évek végén még nem sok 1945, illetve 1920 előtti klasszikus lappal találkoztam. Az igazi fordulópont esetemben 1990 volt, amikor egyszer csak „a semmiből” megjelent otthon egy faláda, persze tele régi családi iratokkal. A láda mélyén voltak századfordulós lapok is, amelyek sokat látott gyűjtői szemmel ma is különös ritkaságnak számítanak. Főképp azért, mert kis falvakból, Erdély, Magyarország távoli zugaiból lettek hazaküldve, ahová épp elszólította a sors, meg a front az ősöket. Külön élvezet volt kisilabizálni a korabeli írásokat, a nyelvezetet, a megszólításokat, a bélyegzőkön szereplő távoli éveket. Egyenként mind-mind egy nyomozás volt ez, amit gyermekfejjel nagyon, de nagyon élveztem. És közben így ragadt rám egy csomó információ, amit mind a mai napig használok. Ez a tudás pedig a nagy hazáról szól.

Hogy megismerjék a magyar Felvidék és Délvidék fogalmát, vagy, hogy tisztázzák magukban a diákok azt, hogy a mai Burgenland nem más, mint a régi Nyugat-Magyarország egy része.

A képeslapok a történelmünkről szólnak

Mindezek alapján nem lehet kérdés, hogy ismeretterjesző céllal is írtad a könyvet. Az iskolásoknak is szól a kötet?

Az Elrabolt Hungária elsősorban nem egy iskolásoknak szóló kiadvány, ám nekik is javasolt az elolvasása. Ezt nem én mondom elsősorban, hanem mindazok, akik már a kezükbe vették, kiolvasták a könyvet.

Torockó látképe a Székelykőről, egy 1908-as képeslapon. Fotó: Elrabolt Hungária
Torockó látképe a Székelykőről egy 1908-as képeslapon. Fotó: Elrabolt Hungária

Végignézve a könyvet nemcsak a „családi ládából” származó képeslapokat látni. Honnan és milyen forrásokból szerezted be a többit? Van-e olyan, amelyre régóta vágysz, esetleg már láttad is, fogtad is a kezedben, de nincs a birtokodban?

Nagyon sok forrásom van, amit hosszú évek munkájával építettem ki, de gyakran megesik, hogy csak úgy megtalál egy lap. Volt, hogy korábbi könyveim bemutatóján jött oda hozzám valaki, és hozott néhány képeslapot ajándékba, ami nagyon megtisztelő volt.

De a viccet félretéve, a 2017-ben megjelent Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyvemben egy nagy, de leszűkített merítéssel találkozhatnak is az olvasók a várost illetően, ott is láthatják, mennyi csodaszép „mesélő képeslap” látott napvilágot a lovagkirály alapította városról. Viszont, ha már a lehetetlenről beszélünk, jó ideje keresek képeslapokat Köröstárkányról, Énlakáról, de még nem jártam sikerrel.

A képeslapok új szemléletet adhatnak

A kötet ötlete saját volt-e, vagy a szerzőtársaddal, Pataki Tamással közösen találtátok ki?

Volt egy korábbi közös alapötlet, amiből végül magam indultam ki, így született meg szerkesztésemben az Elrabolt Hungária, ami a Magyar Patrióták Közössége kiadásában jelent meg.

A könyvben megjelent képeslapok túlnyomó többsége a Te személyes tulajdonod, ám a hozzájuk kapcsolódó ismertetőket fele-fele arányban írtátok szerzőtársaddal. Mi alapján osztottátok el az ismertetőket? A paritás elve, vagy a személyes kötődés alapján?

A lapok döntő többsége valóban a saját gyűjtésemből származik, azaz vannak olyan lapok is közöttük, amelyekre több, mint egy évtizede bukkantam rá, s azóta se láttam hasonlót, de még aukciós oldalakon sem. A kötet képszerkesztőjeként is nagy munka volt a kiválasztás, mert csak különösen beszédes lapok illettek az Elrabolt Hungáriába, amely végül a trianoni emlékév egyedüli történelmi albumává vált, s már újra is kellett nyomni azóta.

A képeslapokhoz fele-fele arányban írtuk meg a képeslapokhoz társuló szövegeket. Az adott oldalon szerepel a monogramunk, így lehet tudni, hogy melyiket ki írta. Persze, a kötődés is számított, amikor leosztottuk a lapokat egymás között.

Hol lehet hozzájutni a könyvhöz?

A kötet az https://elrabolthungaria.hu/ oldalról szerezhető be.

Szerinted milyen üzenetet hordoznak ezek a képeslapok? Mi az, amit ma, 101 évvel Trianon gyalázata után mondhatnak számunkra ezek a megsárgult, egykori fényképek?

Trianon után száz évvel dolgozni ilyen régi magyar lapokkal nagyon megindító. Könyvet írni a segítségükkel pedig maga az időutazás. Ezek a felvételek az igazi, nagy Magyarország becses, szívhez szóló emlékei, amelyeket hús-vér emberek adtak fel útjukra. Múltunk e tükörcserepei ráadásul egyrészt reményt adóak, másrészt hathatós fegyverek a történelemhamisításokkal szemben. Aki belemélyed akár a mi könyvünkben is a képeslaptudományba (van ám neve is ennek a kutatási ágnak: deltiológia), az kap egy sajátos felvértezettséget is, mert más szemmel fog járni-kelni, ha átutazik a mostani határainkon túlra. Ezért is számít korhatártól független olvasmánynak a kötet, de ha a fiatalok a kezükbe veszik, akkor értünk csak igazán célt.

https://www.youtube.com/watch?v=rVzd9SPwAto&t=84s

Trianon előtt feladott képeslapok

Egy többgyermekes szülőtől fölösleges megkérdezni, hogy van-e kedvence a gyermekei közül, hiszen úgysincs. Egy szenvedélyes képeslapgyűjtőtől lehet-e ilyet kérdezni? Van-e olyan, amely valamiért különösen kedves a számodra?

Amikor belemélyedek a gyűjteménybe, mindig megtorpanok néhány lapnál, mert eszembe jut a története, hogy miként került hozzám. Vagy az, hogy ki a címzett, ki a küldő, esetleg családi kötődésű-e a lap.

De olyan erdélyi magyar lap is szerepel a gyűjteményemben, amit a '40-es évek elején nyomtattak ki, de már 1948-ban adtak fel. Horthy-kori és második világháború utáni magyar bélyeggel... Teljesen abszurdnak tűnik, mégis létezett ilyen postát megjárt képeslap. Vannak túlélő bélyegzések is, azaz Trianon után egy ideig még használtak Magyar Szent Koronás bélyegzőket Romániában, amelyek természetesen megjelennek a képeslapokon is. Egy ilyen különlegesség szerepel a Torockó és környéke régi képeslapokon című kis albumom második kötetében is. Ezek számomra mind kedves, érdekes, különleges lapoknak számítanak, de a Bihar vármegyeiek, s a nagyváradiak a legfontosabbak. Azokat a legnehezebb úgy kézbe fogni, hogy ne szoruljon össze a szív.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.