Elrabolt Hungária – Csodálatos képeslapgyűjtemény Trianonban megcsonkított, gyönyörű hazánkról (PS-interjú)
Trianonról, mint a magyarság legnagyobb XX. századi kataklizmájáról, nem lehet eleget beszélni. Fontos ugyanakkor, hogy oly módon tegyük ezt meg, ami valamiért magával ragadó és igazán megérinti minden nemzettársunkat. Ezeknek a céloknak maximálisan eleget tesz a Magyar Patrióták Közössége gondozásában, az EMMI támogatásával megjelent Elrabolt Hungária című kötet, amely régi képeslapok segítségével mutatja be egy szeletét annak, amit a békediktátum révén elveszítettünk. A könyv társszerzőjével, szerkesztőjével, Balázs D. Attilával beszélgettünk.
Mielőtt a kötetet bemutatnánk, arra lennék kíváncsi, hogy miként indult a képeslap-gyűjtési szenvedélyed? Kérlek, mesélj erről!
Gyermekkori történet, pontosabban vadászat. Tisztán emlékszem, hogy épp „kincskeresésben” voltam a nagyszüleimnél, amikor rábukkantam egy szépen, rendezetten elrakott képeslapos dobozra, amelyben egy olyan gyűjtemény talált rám, ami az 1950-es évektől a '80-asokig felölelő időszakot rejtette magában. Családi levelezések voltak ezek, ami végül magát, a gyűjtés alapiskoláját jelentette számomra, mert gyermekként akkor jöttem rá, hogy melyek a magyarországi és a romániai lapok jellemzői, és persze mik a visszásságok – amik mind az előlapokon, mind a hátlapokon szembetűntek.
Mik az erőltetett, folyton visszatérő témák. Hol látszanak a magyartalanítások égbekiáltó jelei az erdélyi városokon.
Ezek szerint már gyermekként is érzékelted, hogy valami nem stimmel? Tudtál Trianonról?
Igen, ez egy nagyon érdekes dolog. Még odébb volt a rendszerváltás, de mégis: gyerekként már minden tiszta volt, minden a helyén volt.
Hiszen csak onnan kell nézni a dolgot, hogy a kisiskolás felteszi magának a kérdést: miért is kell neki románt tanulnia anyanyelvi szinten az iskolában, miközben a város épített örökségéről sugárzik, hogy javarészt semmi köze nincs a románsághoz? Vagy épp miért kell lépten-nyomon dicsőíteni mindenféle kiadványban – még az iskolai tankönyvekben is – Ceaușescut, a román diktátort.
És a többi magától jön. Szóval, gyerekfejjel nagyon is képben voltunk az aktuális helyzettel, de ehhez kellettek a bátrabb szülők, akiknek fel lehetett tenni a kérdéseket, és akik válaszoltak is.
A képeslapok pedig kiváló „edukáló” segédeszközök voltak – a honismerethez is. Hogy Segesvár neve miért csak Sighișoara néven jelenik meg egy képeslap hátoldalán, és hogy Nagyvárad, a szülővárosom is miért csak Oradeaként van feltüntetve mindenhol. Amikor egy magyar gyermek Erdélyben feltette magának ilyen formán a kérdést, az valamit így vagy úgy, de elindított magában. Rátalált önnön magyarságára, és ebben ma is segíthetnek a képeslapok, az ősrégiek kimondottan – és nemcsak a határon túl.
A '80-es évek végén még nem sok 1945, illetve 1920 előtti klasszikus lappal találkoztam. Az igazi fordulópont esetemben 1990 volt, amikor egyszer csak „a semmiből” megjelent otthon egy faláda, persze tele régi családi iratokkal. A láda mélyén voltak századfordulós lapok is, amelyek sokat látott gyűjtői szemmel ma is különös ritkaságnak számítanak. Főképp azért, mert kis falvakból, Erdély, Magyarország távoli zugaiból lettek hazaküldve, ahová épp elszólította a sors, meg a front az ősöket. Külön élvezet volt kisilabizálni a korabeli írásokat, a nyelvezetet, a megszólításokat, a bélyegzőkön szereplő távoli éveket. Egyenként mind-mind egy nyomozás volt ez, amit gyermekfejjel nagyon, de nagyon élveztem. És közben így ragadt rám egy csomó információ, amit mind a mai napig használok. Ez a tudás pedig a nagy hazáról szól.
Éppen emiatt a történelem és földrajz szakos tanároknak a magam részéről kötelezővé tenném, hogy ilyen ősrégi képeslapokat is használjanak az órákon, mert a saját példámból kiindulva nagyon sokat tud segíteni egy képes levelezőlap az adott kor szemléltetésében, hogy rávezessék a diákot a hon alapos megismerésének az útjára.
Hogy megismerjék a magyar Felvidék és Délvidék fogalmát, vagy, hogy tisztázzák magukban a diákok azt, hogy a mai Burgenland nem más, mint a régi Nyugat-Magyarország egy része.
A képeslapok a történelmünkről szólnak
Mindezek alapján nem lehet kérdés, hogy ismeretterjesző céllal is írtad a könyvet. Az iskolásoknak is szól a kötet?
Az Elrabolt Hungária elsősorban nem egy iskolásoknak szóló kiadvány, ám nekik is javasolt az elolvasása. Ezt nem én mondom elsősorban, hanem mindazok, akik már a kezükbe vették, kiolvasták a könyvet.
Ők mondogatják gyakran, hogy a mai fiatal nemzedék ezt a kötetet olvasva jobban átérezheti a területvesztések súlyát. Többeket amúgy sokkolt az Elrabolt Hungária tartalma, de hát ez a könyv a mi történelmünkről szól Trianon hatásait és előzményeit számba véve, a végeredményen pedig nincs mit szépíteni, hiába szerepelnek csodálatos 1920 előtti képes levelezőlapok a kötetben.
Végignézve a könyvet nemcsak a „családi ládából” származó képeslapokat látni. Honnan és milyen forrásokból szerezted be a többit? Van-e olyan, amelyre régóta vágysz, esetleg már láttad is, fogtad is a kezedben, de nincs a birtokodban?
Nagyon sok forrásom van, amit hosszú évek munkájával építettem ki, de gyakran megesik, hogy csak úgy megtalál egy lap. Volt, hogy korábbi könyveim bemutatóján jött oda hozzám valaki, és hozott néhány képeslapot ajándékba, ami nagyon megtisztelő volt.
Vannak települések, amelyeket alaposabban kutatok, gyűjtök, mint Bélfenyér, Torockó, Verespatak, és persze Nagyvárad, de utóbbira nem lehet csak úgy „ráfeküdni”. Az nagy falat. A Váradról készült klasszikus, vagy mondjuk azt, 1944-ig, a „kis magyar világ” végéig készült képeslapokat kigyűjteni nagy munka, de azért nem lehetetlen. Pusztán egy emberöltő kellhet hozzá, ahogy számítom.
De a viccet félretéve, a 2017-ben megjelent Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyvemben egy nagy, de leszűkített merítéssel találkozhatnak is az olvasók a várost illetően, ott is láthatják, mennyi csodaszép „mesélő képeslap” látott napvilágot a lovagkirály alapította városról. Viszont, ha már a lehetetlenről beszélünk, jó ideje keresek képeslapokat Köröstárkányról, Énlakáról, de még nem jártam sikerrel.
A képeslapok új szemléletet adhatnak
A kötet ötlete saját volt-e, vagy a szerzőtársaddal, Pataki Tamással közösen találtátok ki?
Volt egy korábbi közös alapötlet, amiből végül magam indultam ki, így született meg szerkesztésemben az Elrabolt Hungária, ami a Magyar Patrióták Közössége kiadásában jelent meg.
A könyvben megjelent képeslapok túlnyomó többsége a Te személyes tulajdonod, ám a hozzájuk kapcsolódó ismertetőket fele-fele arányban írtátok szerzőtársaddal. Mi alapján osztottátok el az ismertetőket? A paritás elve, vagy a személyes kötődés alapján?
A lapok döntő többsége valóban a saját gyűjtésemből származik, azaz vannak olyan lapok is közöttük, amelyekre több, mint egy évtizede bukkantam rá, s azóta se láttam hasonlót, de még aukciós oldalakon sem. A kötet képszerkesztőjeként is nagy munka volt a kiválasztás, mert csak különösen beszédes lapok illettek az Elrabolt Hungáriába, amely végül a trianoni emlékév egyedüli történelmi albumává vált, s már újra is kellett nyomni azóta.
Száz lap szerepel a kötetben, szemléltetve a trianoni diktátum óta eltelt éveket.
A képeslapokhoz fele-fele arányban írtuk meg a képeslapokhoz társuló szövegeket. Az adott oldalon szerepel a monogramunk, így lehet tudni, hogy melyiket ki írta. Persze, a kötődés is számított, amikor leosztottuk a lapokat egymás között.
Hol lehet hozzájutni a könyvhöz?
A kötet az https://elrabolthungaria.hu/ oldalról szerezhető be.
Szerinted milyen üzenetet hordoznak ezek a képeslapok? Mi az, amit ma, 101 évvel Trianon gyalázata után mondhatnak számunkra ezek a megsárgult, egykori fényképek?
Trianon után száz évvel dolgozni ilyen régi magyar lapokkal nagyon megindító. Könyvet írni a segítségükkel pedig maga az időutazás. Ezek a felvételek az igazi, nagy Magyarország becses, szívhez szóló emlékei, amelyeket hús-vér emberek adtak fel útjukra. Múltunk e tükörcserepei ráadásul egyrészt reményt adóak, másrészt hathatós fegyverek a történelemhamisításokkal szemben. Aki belemélyed akár a mi könyvünkben is a képeslaptudományba (van ám neve is ennek a kutatási ágnak: deltiológia), az kap egy sajátos felvértezettséget is, mert más szemmel fog járni-kelni, ha átutazik a mostani határainkon túlra. Ezért is számít korhatártól független olvasmánynak a kötet, de ha a fiatalok a kezükbe veszik, akkor értünk csak igazán célt.
Amikor belemélyedek a gyűjteménybe, mindig megtorpanok néhány lapnál, mert eszembe jut a története, hogy miként került hozzám. Vagy az, hogy ki a címzett, ki a küldő, esetleg családi kötődésű-e a lap.
Különösen szívszorítóak azok a példányok, amelyeken többszörösen átnyargalt a történelem. Több olyan különleges képeslapom is van, amit még jóval Trianon előtt nyomtattak, majd a „román világban” adtak fel.
De olyan erdélyi magyar lap is szerepel a gyűjteményemben, amit a '40-es évek elején nyomtattak ki, de már 1948-ban adtak fel. Horthy-kori és második világháború utáni magyar bélyeggel... Teljesen abszurdnak tűnik, mégis létezett ilyen postát megjárt képeslap. Vannak túlélő bélyegzések is, azaz Trianon után egy ideig még használtak Magyar Szent Koronás bélyegzőket Romániában, amelyek természetesen megjelennek a képeslapokon is. Egy ilyen különlegesség szerepel a Torockó és környéke régi képeslapokon című kis albumom második kötetében is. Ezek számomra mind kedves, érdekes, különleges lapoknak számítanak, de a Bihar vármegyeiek, s a nagyváradiak a legfontosabbak. Azokat a legnehezebb úgy kézbe fogni, hogy ne szoruljon össze a szív.
