Pesti Srácok

Nagy Ervin: Ami a „kommunista mártír-vitáról” eszembe jutott

Nagy Ervin: Ami a „kommunista mártír-vitáról” eszembe jutott

De mortuis nil, nisi bene! (Halottról jót vagy semmit!) – tartották a rómaiak. Habár félrefordításról van szó, mert a „bene” jelentése „jól”, azaz „helyesen”, így pontosabb, ha azt írjuk, hogy „igazat, vagy semmit!” Mert az elhunyt ember jogilag már nem védekezhet. Így vélték az ókori Rómában, és valahogy így kellene ma vitáznunk Nagy Imréről – politikai és történelmi értelemben is, hiszen „a velünk élő történelem” még mindig érzékeny ponton nyomja szívünket. A kommunisták pedig (ha „helyesen” szólunk), akkor is kommunisták maradnak, ha mártírhalált haltak.

Múltunk értékelése a kulturális és a nemzeti öntudatunk elidegeníthetetlen része. A velünk született közösség szellemi és anyagi összetartozásának egyik lényeges habarcsa. A benne a szereplő hősök, mártírok és az árulók megítélése pedig a leginkább látható mozzanata. Manapság ismét egyre élesebben ütköznek a múlt megítélésének alternatívái. Talán olyan erővel, mint utoljára a rendszerváltoztatás idején. Olvashatóan a történészi vitákban, s még inkább tapasztalhatóan a politikai „adok-kapokban”. Talán a legaktuálisabb példa erre a politikai és tudományos dimenzióban folyó küzdelemre Nagy Imre mártíriságának és kommunista múltjának megítélése.

A kínos kérdés a következő:

PestiSracok facebook image

Mivel „velünk élő történelmi kérdésről” van szó, így mindkét válasz jelen van a közbeszédben.

Én – a tudatlan, a jövőbeni történelmi értelmezéseket nem ismerő halandó – csak annyit tudok erre válaszolni (az „itt és most” börtönében”), hogy nekem más nevek jutnak eszembe, ha a forradalom hőseiről kérdeznek. Wittner Mária, Pongrácz Gergely vagy éppen a szerencsétlen sorsú Mansfeld Péter; és persze az egészen más úton járó Mindszenty József. Ők és sokan mások, kiket most nem sorolok fel, jelentik azt számomra, hogy „ötvenhatos hősök”. De nem Nagy Imre...

Nagy Imre - számomra - nem más, mint egy

Persze az, hogy végül „bevállalta” az egészet - mártírrá tette. De azt gondolom, hogy egy kommunista mártír nem feltétlenül történelmi hős!

A többiről pedig vitázhatunk, mert a „velünk élő történelem” „haszna” pontosan a párbeszéd tartalmai része, mely segít megérteni a múltat és utat mutat a jövőbe – melyre, sajnos úgy látom, hogy egyre inkább képtelenebb a magyar kommancs-leszármazottak generációja.

Nagy Ervin filozófus

(Kiemelt kép: Kommunista vezetők 1948. január 12-én balról jobbra: Rajk László, Gerő Ernő, Kossa István, Kovács István, Kádár János, Rákosi Mátyás, Révai József és Nagy Imre - MTI arhívum ; Facebook)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?