Pesti Srácok

Moszkvában adtunk pofont a vörös csillagos katonacsapatnak – Kell-e ennél szebb győzelem október huszonharmadika után?

Moszkvában adtunk pofont a vörös csillagos katonacsapatnak – Kell-e ennél szebb győzelem október huszonharmadika után?

Büszkén viseli a vörös csillagot a címerében és a mezén a CSZKA Moszkva. Sorsszerű, hogy éppen október huszonharmadika után, és éppen a kommunista diktatúrában fasiszta klubként megbélyegzett Ferencváros győzte le a katonacsapatot Moszkvában. A CSZKA és a vörös csillagja november hetedikén, a Nagy Októberi napján látogat majd Budapestre. Jó lenne egy újabb vereséggel hazaküldeni őket. Olyan együttesről beszélünk, amely egész Európában szabadon reklámozhatja az önkényuralmi jelképet. Képzeljük el ugyanezt a horogkereszttel...

– írta az akkor pár napig Népakarat néven megjelenő Népszava 1956. november elsején. Sporttörténelmi pillanat volt. Bár a szabadságharcá nemesedő forradalmat a hazánkat lerohanó szovjet hadsereg leverte, a Fradi ezután már Fradi maradt: búcsút intett az ÉDOSZ, Kinizsi névnek. A hosszú, sötét esztendők után.

De nem mindenki képes elszakadni a múlttól.

PestiSracok facebook image

A Ferencváros csütörtöki ellenfelének, a CSZKA Moszkvának még mindig csúnya, nagy vörös csillag virít a címerében, ezért még édesebb volt végignézni, hogy az amúgy is erősebb orosz együttest Moszkvában győzte le a magyar bajnok. Egy nappal október huszonharmadika után, huszonnegyedikén, azon a napon, amikor ötvenhatban az embertelen évek után először szabadon ébredt az ország. Egy olyan meccsen, ahol azért toronymagas esélyes volt a jóval erősebb játékoskeretű CSZKA.

Jó volt látni a Ferencváros szervezettségét, a játékosok önfeláldozó védekezését, Dibusz koncentrált játékát, klasszisteljesítményét, az ukrán Rebrov működő taktikáját, azt, hogy a második félidő hajrájában szinte bedarálta elfáradó ellenfelét a Fradi.

Azt is, hogy ezúttal egy magyar, a csereként beállt Varga lőtte a győztes gólt. Talán nemcsak nekem jut most eszembe névrokona, a zseniális Varga Zoltán, akit a kommunista diktatúra, majd a posztkommunista magyar futballmaffia is bedarált. Aki az előbbiből nem kért és emigrált, az utóbbi pedig folyamatosan lejáratta, hiteltelenítette, diszkreditálta.

Élükön H. Iván sportújságíróval.

Ugyanezt a fröcsögést, károgást (nem a jogos kritikáról beszélünk) lehetett érezni a Ferencvárossal kapcsolatban: hiába rakták rendbe Kubatov Gáborék a csapatot, az örök varjúknak semmi sem volt és semmi sem lesz elég jó. Jellemző, hogy amikor kikapott a Fradi az amúgy szintén jóval gazdagabb, erősebb Ludogorectől, itt is megjelentek a hiénák, hogy kiélhessék magukat. Mert nincs is jobb annál, mint egy kiütött ökölvívó fején ugrálni.

Most, amikor Moszkvában aratott még az Index szerint is történelmien nagy győzelmet – persze az elmúlt évtizedek futballnihiljét tekintve – a Ferencváros, hirtelen eltűntek a hozzászólók és a közéjük keveredő trollsereg.

(Vagy legyünk optimisták, talán csak betartják Ady intelmét: „Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi, Jó lesz egy kis hódolás és csönd”.)

Nem kell az egekig magasztalni most sem Rebrovot, sem a Ferencvárost, de emeljük már meg a kalapunkat, ismerjük már el a teljesítményt, hogy Moszkvában sem csináltak a gatyájukba, hanem hittek magukban és várták a nagy pillanatot. És az eljött. Élvezzük ki ezt a győzelmet, mert ritkán lehet. És várjuk a CSZKA látogatását.

Varsóba szándékosan szovjet jelmezükben mentek

Egy kicsit visszalépnék az időben. Hét éve, 2012-ben „békés”, 1–1-es döntetlent játszott a lengyel-ukrán Európa-bajnokságon Lengyelország és Oroszország. Varsó utcáin nem volt ilyen felemelő a hangulat.

Az orosz ultrák közül ötezren tömegbe verődve sétáltak át a hídon, többen régi szovjet mezben, usánkával, sarlóval, kalapáccsal, vörös csillaggal. A provokáció nem maradt hatástalan: a felbőszült lengyelek megpróbáltak revansot venni a magukat még a Szovjetunióban érző orosz szurkolókon. A hatalmas verekedés után a rendőrségnek kellett rendet tennie.

Nem hinném, hogy bármi hasonlóra számíthatunk majd novemberben, amikor a CSZKA Magyarországra látogat. Azt viszont jó lenne látni, ha a mérkőzés előtt leragasztatnánk a mezükön azt az átkozott vörös csillagot. Komoly részgyőzelem lenne, főleg, ha elárulom, mikor rendezik meg:

november hetedikén, a Nagy Októberi napján... Van a sorsnak humora.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.