Pesti Srácok

Genetikai hulladékszövetség

null

A fajelmélet az fajelmélet, mindegy milyen színű. Az egyik a „bibsik” alsóbbrendűségét hirdeti, a másik a magyarokét. A kettő ugyanaz. Nem csoda, hogy a magyarellenes szélsőbal – a hatalomra jutásért kaparva – keblére öleli a zsidógyűlölő, bibsiző, genetikai hulladékosozó szélsőjobbot. Természetes szövetségesek ők. Egy vérből valók.

Már 1920-ban is jól látták, hogy a zsidók jelentik a világ egyik (ha nem a) legfőbb problémáját – valami ilyesmit írt az internetre egy bizonyos Tóth Péter nevű jobbikos figura pár éve. Tehát csak a gond van a zsidókkal, vagyis a „bibsikkel”, ahogyan Tóth bajtárs nevezte őket más helyütt. Emberünk emellett arról is értekezett, hogy a homoszexuálisok „genetikai hulladékok”.

Mindez pusztán azért érdekes, mert ugyanez a Tóth Péter most a Jobbik színeiben indul Szegeden jelölt-jelöltként. S ha az előválasztás jól sül el, ő lesz az állítólag toleráns, befogadó, demokratikus, jogállami, európai (stb.) egyesült ellenzék végső helyi jelöltje is. Brüsszelből és Washingtonból nyilván megkapja majd a kóserpecsétet, választási plakátjaira pedig talán szivárványt is hímeznek.

Egyelőre nincs hír róla (vagy én voltam figyelmetlen), hogy a Labrisz, a Háttér Társaság meg a többi LMBTQ-terrorista szervezet tüntetést szervezne Szegedre a súlyosan homofób Tóth jelöltsége ellen. Meglepő. Ja, nem.

PestiSracok facebook image
Tóth Péter (Forrás: promenad.hu)

Bibsik és genetikai hulladékok...

Nem mintha számítana, hiszen van az ellenzéknek judapestezős, tetűhintásozós, cigányozós jelöltje így is épp elég, és még több olyanokból, akik eszelősen gyűlölik a magyarokat, a független Magyarországot meg a fehér keresztény heterókat. Nem számít már semmi. Csak egyvalami. Egyedül a matematikai esély: azt számolgatják, méricskélik még a brüsszeli és szemlőhegyi bunkerekben, hajukat tépve. Hogy van-e még bármilyen vékony, utolsó utáni paraszthajszál, amelybe belecsimpaszkodva esetleg hatalomra vergődhetnének. S ha a matematikai esélyhez bibsizős, genetikai hulladékozós nácik kellenek, akkor jöjjenek csak nyugodtan.

  • Mert ezeknek már minden mindegy. Ha tizenkét évi bénázás és csúfos vereségsorozat után jövőre sem nyernek, Brüsszel és Washington úgy rúgja őket ülepen, hogy a taknyukon csúsznak hazáig (bárhol legyen is az). Egyetlen megveszekedett dollárt sem tolnak többé az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzéknek. 2022 annyira az utolsó esélyük, hogy az utolsónál is utolsóbb.

Amúgy pedig nincs itt semmi látnivaló, semmi újdonság. A szélsőségek – legyenek bár jobb- vagy baloldaliak – végül mindig összeérnek, s kezet fognak, mint Molotov és Ribbentrop. Ezért öltözhetett át zavartalanul a kisnyilas '45 után ÁVH-snak. S ezért öleli most keblére a magyargyűlölő bolsevik a zsidógyűlölő nácit. Gyurcsány és Niedermüller a Jakabot meg a Tóthot. Ezeknek a figuráknak a Terror Házában lenne a helyük. Kitömve.

Bibsik és genetikai hulladékok... Gyurcsány is

írt egyet

a fészbukra. Valami ilyesmit:

Hát persze. De ez már csak a reménytelen agyhalottaknak érdekes. A szektatagoknak. Ahogyan „élete beszédében” megmondta: „Meg lehet magyarázni”. Ezt is. Mindent. Bármit. Hogy hányan veszik be? Ez a fő kérdés. Meglesz-e jövőre a többségük? A Vízivó Ember helyében erre azért nem venném be a ciánkapszulát. (Illetve ha mégis, legfeljebb a Kuncze-féle receptúra szerint.) Tudniillik: a bolsevik–kisnyilas-formáció, a szar-szappan-szalámi-koalíció nagyon büdös. Orrfacsaró. Ha már TGM s öklendezik tőlük (az övéitől), az mutat valamit. Jövőre lehúzhatjuk őket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.