Pesti Srácok

Na és? – A következmények nélküli baloldal rövid története

null

Mi a közös Horn Gyula pufajkás múltja, Medgyessy Péter D-209-es ügynöki tevékenysége és Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde között? A válasz összetett ugyan, de kristálytiszta: egytől-egyig balliberális miniszterelnökök voltak, és kivétel nélkül bebizonyosodott róluk, hogy morálisan és politikai értelemben is alkalmatlanok egy demokratikus ország vezetésére. És mielőtt kimaradna a válasz lényegi része: minden bűnük, az országnak ártó tettük következmény nélkül maradt. Maradt Horn Gyula, Medgyessy nem a múltbéli bűnei miatt bukott, de Gyurcsány is elvergődött még három évig, pontosabban úgy csinált, mintha kormányozna. Ezek után nem csoda, hogy a Momentum, miután rájött identitásának lényegére és beállt a baloldali pártok sorába, ugyanezt követi. Cseh Katalin botránya – ami egyben az egész ellenzéki összefogás szégyene – következmények nélkül marad. Egyelőre... Legalábbis, ha rajtuk múlik.

Pufajkás voltam – na és?

Minden Horn Gyula „na és?” tőmondatával indult. A kommunista diktatúra volt kiszolgálója, majd vezető tisztségviselője adta meg az első jelet arra, hogy a múltat – bolsevik tanokat hajszálpontosan követve – semmissé lehet tenni. El lehet törölni. Már az a tény, hogy az állampárt utódja, az MSZP kormányra kerülhetett 1994-ben és Horn Gyula lett a miniszterelnök, önmagában hordta azt a morális kérdést, hogy mit lehet kezdeni a múltbeli bűnökkel. Horn Gyula, aki a karhatalmista múltját firtató kérdésre pökhendin azt bírta válaszolni, hogy

PestiSracok facebook image

– bizony sokat tett azért, hogy a múlttagadás kommunista hagyománya következmények nélküli baloldalt hozzon világra.

Persze, kellett mindehhez az is, hogy a Nyugat hallgasson, gyakorlatilag asszisztáljon a balliberális oldalnak. Ahogy Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kommunizmus áldozatainak emléknapján fogalmazott:

Így persze lehet működtetni a „na és?” kultúráját!

Demokraták / Fotó: MTI
Demokraták. Fotó: MTI

Ebbe a sorba illeszkedik Medgyessy Péter ügye is, aki 2002-től 2004-ig volt kormányfő és akiről hivatalba lépése után alig három héttel kiderült, hogy III/II-es D-209-es kódszámú ügynökként, szt-tisztként (szigorúan titkos tiszt) dolgozott a kommunista diktatúrában. Medgyessy ugyan többször is hangsúlyozta, hogy csak kémelhárító volt a magyar gazdaság védelme területén 1977 és 1982 között, az akkori koalíciós partner, az SZDSZ mégis lemondásra szólította fel. De végül minden és mindenki maradt a helyén. Következmények nélkül...

Hazudtunk reggel, éjjel, meg este – oszt’ akkor mi van?

Talán Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde volt a legcinikusabb a rendszerváltoztatás óta eltelt időben. Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat 2006. május 26-án, egy hónappal a parlamenti választási győzelem után, az MSZP-frakció zárt balatonőszödi ülésén hangzott el. Akkor és ott, ilyen és ehhez hasonló beismerések hangoztak el Gyurcsány Ferenc szájából:

És:

Nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült – írja elemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Majd a jelenre irányítva figyelmünket hozzáteszi:

De következmény, ahogy akkor, úgy most sincs...

Az őszödi beszéd után jött a tiltakozás és a békés tüntetők ellen vezényelt lovasroham. A demokrácia és a jogállamiság fenéken billentése – szokatlan erőszakkal. Gyurcsány pedig maradt, mert maradhatott. És a Nyugat ekkor is kussolt, sőt! Az Európai Szocialisták elnöke, a korábbi dán miniszterelnök Poul Nyrup Rasmussen támogatásáról biztosította a szocialista kormányfőt:

Nos, így lesz az őszödi beszéd „igazságbeszéd”. Szerintük...

Csak néhány pillanat a közelmúltból

Valódi következmények nélkül maradtak a kispesti önkormányzat körüli MSZP-s ügyek, a drogozásra és korrupcióra utaló kiszivárgott filmek; Kránitz felfelé bukott, Gajda maradt polgi, Lackner Csaba ugyan kilépett a szocialista pártból, de maradt az, ami. Folytatva a sort: Korózs Lajos kamuvideója, és Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármester szexbotránya sem változtatott a baloldalon semmit. Ahogy minden jobbikos ügy, minden elkiáltott antiszemita és rasszista szó is következmények nélkül maradt.

Minden húszezer forintnak megvan a helye a szocialista politikus életében. Kép forrása: Hír TV

De nem kell ennyire visszatekinteni! Karácsony Gergely hazudozása az egyetemi karrierjéről és a nyelvvizsgájáról, ami ugyan megtépázta „hírnevét”, lerombolta a kampánystáb által kreált karakterét, de semmin nem változtatott. De felelősségvállalás, se következmény. Még csak egy rövid „bocsika” sem.

Gréczy Zsolt pedig újra politizál... Ehhez a legnehezebb bármi magyarázatot fűzni.

Kevesen emlékeznek rá, de Cseh Katalin ügyéhez kísértetiesen hasonló történet íródott 2013-ban az LMP háza táján. Ladányi Attiláról, aki az LMP országos választmányának Baranya megyei küldöttje volt, kiderült, hogy 220 milliós támogatást nyert azon az NFÜ-tenderen, amelyet az LMP teljes gőzzel támadott, azt állítva, hogy mutyipénzeket osztogattak baráti, fideszes pályázóknak. Schiffer András – legyen dicséretére mondva – másnap kijelentette, hogy Ladányi megbízatása azonnal megszűnt és valóban úgy tűnt, hogy a baranyai lmp-s lemondásával következménye is lesz az ügynek. (A tendert közben korrupció gyanú miatt Lázár János felfüggesztette.) Habár tagadhatatlan, hogy Schiffer tényleg mindent megpróbált, Ladányi 2014-től már a Baranya megyei közgyűlés lmp-s tagjaként folytatta politikusi karrierjét… A következmények nélküli baloldaliság felfalta végül a már Schiffer nélküli LMP-t is. Felsorolni sem lehet, olyan sok ügy említhető még, amiben a következmények nélküli baloldal folytatja a törzsi körbetáncát. Elméjük kollektív tudatalatti (vagy tudattalan) részében, lelkük sötét mélyén, elméjük cinikus gondolkodásában ott van ma is a „na és?”.

Cseh Katalin trükközött a közpénzekkel és az uniós forrásokkal – milyen vizsgálat?

A választópolgár joggal kétkedik a Momentum hitelességében. Az elmúlt években számos olyan ügy, eset és most már konkrét korrupciógyanús botrány dagad Cseh Katalin körül, ami hosszú és sötét árnyékot vet a „korrupció ellen harcoló” mozgalomra. Leginkább, ahogy a PestiSrácok.hu kinyomozta, bizony itt nem csupán politikai, hanem büntetőjogi trükközés is történhetett. A felépített karakteren, a politikai tisztaságon komoly szégyenfoltok jelentek meg az elmúlt három évben. 2018-as kampányuk nem volt átlátható, hiányoznak a kiadási oldalon a számlák, nem azonosíthatók be a támogatók (!), jogsértő a könyvvitel – állapította meg az Állami Számvevőszék. Ahogy a 2019-es költségvetésükben is számtalan hiba (vagy ennél súlyosabb megítélésű utalás) található. S mindez annak a mozgalomnak a pénzügyeiben lelhető fel, amely az átláthatósággal, a tisztességes politizálás programjával lép fel – önmagát a többi párttal szemben meghatározva. Habár már azzal sokat romlott a renoméjuk, hogy összeálltak a kommunista diktatúra utódpártjával, az MSZP-vel, a pár éve még általuk lenácizott Jobbikkal és Gyurcsány Ferenccel, mégis most kezd csak igazán napfényre kerülni az, hogy milyen ifjú mozgalmárokról is van szó.

Budapest, 2019. május 16. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Amikor Fekete-Győr András a Hír TV-ben arról beszél, hogy a korrupciónak nincsen színe, hogy azt a momentumos politikust is elszámoltatnák, aki korrupciós botrányba keveredik, majd a Pride-felvonuláson kijelenti, hogy nem lesz belső vizsgálat Cseh Katalinnal kapcsolatban, akkor nem csupán magának mond ellen, hanem lerúgja és földbe tapossa a párt egyre rozogább hitelességét. Ne beszéljen fideszes oligarchák elszámoltatásáról, meg valamilyen „felcsúti perről”, ne fenyegetőzzön börtönnel, de jogállamiságról se papoljon az, aki a sorai között megtűri, még csak nem is vizsgálódik Cseh Katalin ügyében! Mi pedig rezignáltan, talán kissé csalódottan vesszük tudomásul, hogy a baloldalon semmi, de tényleg semmi nem változik. Minden bűn következmények nélkül marad. Horn Gyulától Cseh Katalinig „kígyózik a kígyó”, ami egyszer majd önmaga farkába harap – és talán kígyónyi űr marad csak a helyén.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.