Pesti Srácok

A Financial Times ismét Márki-Zay Péterrel untatja olvasóit

A Financial Times ismét Márki-Zay Péterrel untatja olvasóit

Egyszerűen nincs mit tenni: a brit olvasók tűkön ülnek, hogy mikor kapnak már végre egy újabb propagandacikket a Financial Times-tól a minden angol ajkú körében közismert hódmezővásárhelyi polgármesterről. Márki-Zay Pétert lassan már többen ismerik külföldön, mint Magyarországon. Még „szerencse”, hogy a Kárpát-medence szívében készül választást nyerni. A kérdés csak az: ki készül erre?

A hétgyermekes, a gyermekei fegyelmezéséről érdekes elveket valló újonc politikus, vagy a magát konzervatív jobboldalinak aposztrofáló alföldi városvezető mögött felsorakozó baloldali elit, élén Soros Györggyel és az általa finanszírozott baloldali fake news-hálózattal, illetve a magyarországi helytartójával, Gyurcsány Ferenccel? A milliárdos tőzsdespekuláns szerepének elbagatellizálása, az NGO-k melletti kiállás, a 2006-os nemzet ellen elkövetett merénylet kivitelezőinek mentegetése, valamint a legfrissebb Financial Times-interjú mind arra utalnak, hogy inkább az utóbbi.

Az „ellenzék vezetője”

Három hetet bírt ki a Financial Times, hogy ne közöljön cikket Márki-Zay Péterről. A vágyvezérelt újságírás nyugati fellegvára újabb propagandaanyaggal kápráztatta el a megmaradt olvasóit. „Rendszerváltást ígér a magyar ellenzék vezetője, ha legyőzik Orbánt” – tartja a – bangónésan fogalmazva – k*rva erős cím. Talán senkitől nem kaptak felvilágosítást, de Márki-Zay Péter csak egy közjogilag maximálisan irreleváns, semmilyen normatív aktus által nem szabályozott, még csak intézménynek is nehezen nevezhető „házi vetélkedőn” került a dobogó legmagasabb fokára, bár, mint tudjuk, vakok között félszemű... A lényeg, hogy senki nem kiáltotta ki az ellenzék vezérévé, sőt, úgy volt képes mindössze 43:57 arányban „legyőzni” Dobrev Klárát, hogy mögötte öt párt állt, míg Gyurcsány Ferenc felesége mögött csak egy. A brit lap büszkén közli, hogy Márki-Zay a győzelme után – amit ugyebár a baloldal 2014 óta folyamatosan elkönyvel, bármilyen megmérettetésről legyen is szó – „hatvan napon belül népszavazással fogja módosítani az alkotmányt, valamint visszaállítja a fékek és egyensúlyok rendszerét”. A bökkenő csak az – azon kívül, persze, hogy először meg kéne nyerni a választást –, hogy Magyarország Alaptörvényének 8. cikk (3) bekezdés a) pontja egyértelműen kimondja, hogy nem lehet országos népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről. Tehát a baloldal hódmezővásárhelyi üdvöskéje vagy összeszed legalább 133 képviselőt, aki támogatja nemzeti alapokmányunk megváltoztatását, vagy kénytelen lesz az Országgyűlés által 2011-ben elfogadott, mindenek felett álló jogforrás alapján vezetni az országot.

PestiSracok facebook image

Márki-Zay rendszert akar váltani

Bár tény, hogy Márki-Zay a Financial Times-interjú során – egy vélhetően higgadt pillanatában, amiből ugyebár számtalan van – megígérte, hogy ezt a tervét akkor is véghezviszi, ha meg kell szegnie az alkotmányt, illetve, ha ezzel jogi és politikai válságot idéz el elő. A megnevezését a nyugati orgánum helyében a következőre módosítanánk: az ellenzék bölcs vezetője. A lap által konzekvensen konzervatívnak nevezett negyvenkilenc éves polgármester azt mondta, az áprilisi „nem egy szokásos választás lesz”, hanem „rendszerváltásról beszélünk”. Persze, ismerjük jól az ellenzéki mantrát, minden választás sorsdöntő, aztán amikor totálisan elvesztik a meghirdetett totális háborút, mintha mi sem történt volna, rákezdenek, hogy a következő lesz a mindent eldöntő, a magyarság sorsát meghatározó voksolás. Rendszerváltásról pedig elég nehéz (őszintén) beszélni annak, akinek a nyakába Gyurcsány és az MSZMP-árvák lihegnek. A Financial Times szerint Márki-Zay a közvélemény-kutatások alapján esélyesebb Orbán Viktornál. Nos, ha például arra a friss felmérésre alapoznak, ami szerint a választóképes lakosság tizenkét százaléka (közel egymillió ember!) nem ismeri a több mint tizenegy éve hivatalban lévő magyar miniszterelnököt, akkor minden érthető. Az ellenzék (aktuális) miniszterelnök-jelöltje szerint „Orbán puccsot hajtott végre”, amikor „szembehelyezkedett a saját alkotmányával, amikor egy olyan rendszert épített ki, ami kizárólagos hatalmat biztosít számára, valamint leválthatatlanná és legyőzhetetlenné teszi”. Úgy véli, az ellenzék által szorgalmazott alaptörvény-módosítások legitimek, mert az állami intézmények átpolitizálása eleve megsértett alkotmányos alapelveket, illetve széles körben elterjedt a korrupció. Márki-Zay állításaival szemben két dolog biztos: bizonyítékkal egyikre sem tud szolgálni, a korrupció pedig a 2010 előtti állapotokhoz képest – elég csak a gazdasági fejlődést górcső alá venni – jelentősen csökkent.

És persze csekély magánadományokból kampányolt

A továbbiakban a cikk folytatja a baloldali messiás instabil lábakon álló személyi kultuszának építését. Megosztják az érdeklődő olvasók tömegével, hogy Márki-Zay Orbán mellett újoncnak számít a politikában: 2017-ben kezdte politikai karrierjét, miután hosszú évtizedeken keresztül a magánszektorban dolgozott, többek között az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Folyékonyan beszél angolul, franciául és németül. Ezt az utolsó mondatot csak úgy odabiggyesztették a bekezdés végére, egybites politikai propaganda szintjére süllyesztve a cikk amúgy sem kiemelkedő színvonalát. A mantra folytatódott, miszerint

Na, akkor álljunk meg egy pillanatra! Karácsonyt legfeljebb a saját böszmesége és a reggel tízes napindító kávé ütötte, meggyőzni pedig nem kellett, mert a közvélemény-kutatásokat nézve az egyetlen menekülési lehetőség a csúfos vereség elől számára a visszalépés volt. Dobrev Klárát pedig az 5:1 arányú párttámogatás mellett sikerült korántsem fölényesen „legyőznie”.Ahogy erre már Gyurcsány Ferenc is figyelmeztette a hódmezővásárhelyi polgármestert: akié a parlamenti helyek többsége – a baloldalon ez a DK –, azé a döntő szó. A Demokratikus Koalíció egyértelműen bebizonyította: a baloldal frakcióját ez a párt fogja vezetni.

Nos, úgy látszik, kijelenthetjük, a Financial Times még csak meg sem erőlteti magát, hogy valami minimálisan új kommunikációs panelt alkosson: marad a régi „kiábrándult fideszes” szlogen. Őszintén kívánjuk, hogy az egész baloldal kreativitása ragadjon meg ezen a szinten a kampány során.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.