Teremtő emlékezet – Mindenszentek és halottak napjára
Az emlék nem törődik az idővel, felüláll rajta. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelen idejűvé válik. Ugyanakkor az emlékezés a túlélést is jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reá gondolunk. A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában. Ma van mindenszentek, holnap halottak napja.
Van, hogy az emlékezés fájdalmas folyamat. Hisz azokat a szeretteinket látjuk a gyertya lángja mögött, akik már nincsenek jelen a küzdelmes hétköznapjainkban. De olykor örömteli érzés is lehet, hisz az emlékkel együtt – ha csak néhány percig is – újra közöttünk él az a személy, akit egykor szerettünk. Minden tapasztalható tulajdonságával, az arcának vonásaival, testének mozgásával, az illatával és a hangjával.
Mikor a halott szeretteinkre emlékezünk, voltaképp feltámasztjuk őket; hiszen, ha csak egy pillanat töredékére is, de újra eleven valóságában élnek közöttünk.
Mert emlékezetünknek teremtő ereje van, csak használnunk kell azt – minél többször. Hittel és reménnyel.
Ilyenkor, mindenszentek és halottak napján, minden érző lélek emlékezik, felidéz és újrateremt valakit, vagy valakiket az elmúlt évekből. Mert természetéből fakadóan igényli ezt. Mert így emberi. És kissé önző módon: mert úgy szeretné, ha egyszer majd, mikor ő már nem lesz a hétköznapok cselekvő szereplője, vele is ezt történne. Ha minél tovább és elevenebben élhetne néhány pillanatig a szerettei emlékezetében…
Mindenszentek és halottak napja
A mindenszentek napja keresztény ünnep, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikusok és az ortodox keresztény egyházak november elsején tartanak.
A Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek emléknapja.
A keleti kereszténység már 380-tól megtartotta az összes vértanú ünnepeként, a nyugati keresztény egyházban azonban 609-től ünneplik, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte a az egykori Pantheont.
Az ünnep eredetéről több elmélet is van, amelyek a pogányokhoz vagy az ókeresztényekhez kapcsolódnak, de a fennmaradt iratok szerint először 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg, mint a megemlékezés napja, de profán ünnepként Jámbor Lajos frank császár 835-ben – IV. Gergely pápa engedélyével – ismerte el hivatalosan is.
A hagyomány szerint egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette.
Míg a mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a reformátusoknál nem egyházi ünnep sem a mindenszentek, sem a halottak napja. Az evangélikusok megtartják a halottak napját, de a mindenszentek ünnepét nem, bár – a reformátusokkal szemben – elismerik a szentek létezését.
De egyháztól, felekezettől függetlenül napi szokásunk ilyenkor a sírgondozás, a gyertyagyújtás és az emlékezés.
Magyarországon – az első Orbán-kormány javaslatára – 2000-től lett újra munkaszüneti nap november elseje.
Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából –felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.
Vezető kép: Farkasréti temető, 2018.11.01. Horváth Péter Gyula/PS
