Pesti Srácok

Nem Lehet Más a Politika: Egy párhuzamos Magyarországon Küllői Péternek hívják a miniszterelnököt

null

Csodálatos cég lehetett a Creditum, hiszen már két miniszterelnököt is adott az országnak. Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet. Jóval ismeretlenebb, de hozzájuk hasonlóan dúsgazdag cégtársuk, Küllői Péter lehetett volna a harmadik – legalábbis egy párhuzamos világban. Egy Schiffer Andrással készített interjú szerint Küllői bejelentkezett az LMP-ért, de az volt a feltétele, hogy Schiffer eltűnjön a képből. A cikk után a Párbeszédbe lelépő Rauschenberger Péter meghazudtolta korábbi párttársát, Schiffert, de visszanézve, igencsak valószínű: minden úgy történt, ahogyan a pártelnök mondta. Klasszikus példa arra, hogyan próbál felfalni a hálózat egy ígéretesnek tűnő pártot. És sajnos a végső győzelem is kétségtelen: a mai LMP már összeborult az akkor még lerázott csoporttal.

Előző vezércikkemben írtam arról a Creditumról, amelynek segítségével egy jól körülírható és ma már megnevezhető csoport – ahogyan egyik tagja, Kerékgyártó István „író” fogalmazott – kiemelte a „halakat” a „halászléből” a privatizáció idején.

Mások mellett ott volt a Creditumban ifjabb Komlós János, a hírek szerint ő és Bajnai Gordon apja, Bajnai György alapították a céget. Aztán feltűnt a korábbi MSZMP-PB-tag Tatai Ilona, Gyurcsány Ferenc és mások. De ott volt a cégben egy építészmérnökből lett bankár, egy bizonyos Küllői Péter is.

Ahogyan a többiek nagy része, úgy Küllői is nagyon-nagyon gazdag ember. Sokáig csak üzleti és PR-cikkekben került elő a neve, de 2013-ban jóval többen megismerték.

PestiSracok facebook image

És előkerült a fényre

Abban az esztendőben, egészen pontosan januárban szakadt ketté az LMP, a Karácsony Gergely és Jávor Benedek vezette csoport kilépett, hogy aztán összeállhassanak Bajnai Gordonékkal. Az év nyarán Schiffer András, az LMP társel­nöke interjút adott a Heti Válasznak , amelyben elég keményeket mondott.

Ekkor már lehetett ismerni Küllői hátterét. Stumpf nem is finomkodott a kérdésével: „Ha minden igaz, a Bajnai-hálózat egyik kulcsfigurája az LMP-t is meg­kereste”. Amire Schiffer: „Nem tudom, létezik-e ilyen hálózat. Mindenesetre, amikor lapjukban azt ol­vastam, hogy a megénekelt üzleti kör egyik legfontosabb tagja Küllői Péter volt, dobtam egy hátast.” Stumpf: „Ezek szerint ő kereste meg. Mikor?” Schiffer: „Még neve sem volt a gyereknek 2008-ban, azt sem tudtuk, hogy LMP-nek fogjuk hívni, amikor jelzés érkezett az irányából, hogy érdeklődik irántunk. <…> Maradjunk abban: fogalmam nem volt, kicsoda Küllői. Egyszer találkoz­tam vele, nem volt különösebb benyo­másom, aztán egy hétre rá hallottam vissza,

Akkoriban semmiféle rivalizálás nem volt az alakuló párton belül, így abszurdnak tetszett a felvetés.”

Szóval az interjú szerint Küllői feltétele az lett volna, ha Schiffer hátrébb lép. Vagy inkább eltűnik.

Bajnai Gordon és az áldozatpóz

A nyilatkozatból óriási balhé lett. Bajnai Gordon exminiszterelnök a közösségi hálón állt ki a cimborájáért – és üzlettársáért:

„Támadjon Schiffer és a Fidesz engem, én a politikai vetélytársuk vagyok, állok a lejárató kampányuk elébe is – de el a ke­zekkel Küllői Pétertől!” – dörgött Bajnai.

Jól tudjuk, hogy ez a szokásos taktika. Egyrészt azonnal megfordította az ügyet és Küllőit – és magát – áldozatszerepbe helyezte, másrészt kicsit eltolta magától a barátját, nehogy összekenje őt is a múlt szennye.

Pedig számomra valószínűbbnek tűnik, hogy ahogyan Bajnai Gordont előhúzták a háttérből a Gyurcsány-kormány idején, majd ő lett a „szakértő-kormány” feje, úgy lépett elő a színfalak mögül Küllői, hogy bepróbálkozzon az LMP-nél. Nem biztos, hogy így volt, de ezt a leglogikusabb elképzelni. Ennek a hálózatnak igencsak szüksége volt egy „tiszta pártra”.

Könnyen elképzelhetjük, hogy ez a csoport őt küldte és nem a jól ismert Bajnait, akire – akkor még – talán többen nemet mondtak volna. Hiszen az volt a Gyurcsány–Bajnai vezette politikai-gazdasági csoport mélyrepülésének ideje (2008), nagyjából „ellenük”, miattuk alakult meg az LMP.

Rauschenberger Péter cáfol

A lényeg, hogy szintén a Heti Válaszban Rauschenberger Péter olvasói levelében igyekezett megcáfolni a Schiffer-interjút. Legalábbis csökkenteni a károkat.

Rauschenberger 2013 januárjáig Schiffer társa volt az LMP-ben. De ekkor már nem. A lényeg, hogy Rauschenberger szerint nem Küllői kereste meg őket, hanem fordítva történt, és szó sem volt Schiffer háttérbe állításáról.

Ő is áldozat és ő is szomorú:

„Szomorúan olvastam a Schiffer-interjú Küllői Péter­re vonatkozó részét. Küllői Pétert mi, a születőben lévő LMP akkori vezetői-elindí­tói kerestük meg 2008 nya­rán, hogy bemutassuk neki a kezdeményezésünket, abban a reményben, hogy ha meg tetszik neki, támogatja vagy tanácsot ad akár a fi­nanszírozással, akár mással kapcsolatban.

Küllői Péter türelemmel meghallgatott minket, néhány dologról vé­leményt mondott, de sem akkor, sem később semmi­lyen jelét nem adta annak, hogy szándékában állna az LMP finanszírozásához hoz­zájárulni.

Később, amikor úgy éreztük, hogy az LMP már letett valamit az asztal­ra, újra megkerestük. A má­sodik találkozón az LMP részéről már csak Schiffer András és én vettünk részt. Küllői Péter a második talál­kozón is ugyanúgy reagált az általunk elmondottakra, mint az elsőn.

Levelem közzétételét az okozott erkölcsi kár enyhíté­sének szándékával kérem”.

Rauschenberger pártról pártra szállt

Felemelő, lélekmelengető sorok. De ne kerteljünk: Rauschenberger meghazudtolta korábbi párttársát. Schiffert már elegen szidták és dicsérték, felesleges bemutatni, de Rauschenberger neve sokaknak ismeretlen lehet.

Pedig régi motoros. A filozófus-politikus eredetileg fideszesként kezdte, majd 1993-ban Fodor Gáborral együtt elhagyta a pártot és az SZDSZ mellett folytatta.

A vele együtt „lelépő” Ungár Klára így emlékezett:

„Azt állítja Ungár, nem volt megbeszélve az SZDSZ-szel a kilépés előtt a helye, sőt, úgy tervezte, egy banknál fog dolgozni. De jött Fodor, hogy üljenek le, mert Magyar Bálint beszélni akar velük.

Ezután jött az LMP, hogy aztán ő is átsoroljon majd a Párbeszédbe Karácsonyékkal együtt. Azt álmodta – a nyilatkozat szerint –, hogy majd egy súlycsoportban lesznek Bajnaiékkal: „Rauschenberger Péter azt mondja: fontos, hogy ne tűnjenek a szocialisták segédcsapatának, minimum egy súlycsoportban legyenek, s akár Sólyom László is támogassa őket” – idézte a 168 óra 2014-ben.

Minimum! Szóval pártról, pártra szálldogált.

Erre szokták mondani a nálam idősebb, bölcsebb emberek, hogy egy váltást még el tud fogadni az ember. Többet már nehezen. Ha mozgását figyeljük, nem érdektelen megjegyeznem, hogy Rauschenberger az oxfordi ösztöndíj után egyébként a CEU-n végzett, és valahogy úgy fest, mindig a talpára esik. Hiszen legkevesebb három pártot (Fidesz, SZDSZ, LMP) is otthagyott már, de van, aki a sajtó szerint még mindig hálás lehet neki.

Az Origo tavaly decemberi írása szerint Rauschenberger Péter Karácsony Gergelyéknek dolgozik a fővárosi önkormányzatnál. Ha jó az értesülés:

Ha ez így van, talán nem igényel külön kommentárt. A magam részéről inkább Schiffernek hiszek, de leginkább a belső logikámnak. Mert nagyon is rendszerszerű lenne, hogy a Bajnai-hálózat tagja, Küllői Péter megkeresse az LMP-t, onnan megpróbálja kitolni Schiffert, akiről már akkor is tudta mindenki, hogy a nagy összeborulás akadálya. Ki hazudtolta meg? Egy politikai haszonleső, egy rutinos „szakadár”.

Pardon: filozófus és „fenntarthatósági önkormányzati tanácsadó”.

És a slusszpoén: képzeljük el, hogy Küllői nem csupán bejelentkezik az LMP-ért, de ki is szorítja Schiffert, majd a helyére ül. Az LMP-t az ő és a barátai pénzéből (és nyilván amerikai, nyugati támogatással) hatalmasra fújják és 2014-ben nagy meglepetésre megnyeri a választást. Mi történt volna?

Pedig már kettő is elég ijesztő.

Fotó: Küllői Péter, forrás: 168 óra / Arcanum

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.