Pesti Srácok

Cseh Katalin is fegyvereket küldene Ukrajnába, de semmi gond, majd időben letagadja

null

A baloldal nem tud kibújni a bőréből, hiszen bármilyen kérdés kerül szóba, végletekig képes tagadni, akkor is, ha kép, videó vagy akár írott szöveg bizonyítja vétkességüket. Ilyen ügyláncolat a híres fegyverküldés Ukrajnának, amely folyamatosan előkerül a médiumokban, és minél többször esik le a fedő a fazék tetejéről és fut ki a leves, annál kétségbeesetten nevezik hazugságnak a baloldalon az egyértelmű tényeket. Ugyanitt tartunk most is, hiszen Fegyőrt, Márki-Zayt és a többi versenyzőt követően Cseh Katalin is nyíltan az ukránoknak küldendő fegyverszállítás mellett tette le a voksát. Vajon milyen reakciókat vált majd ki Cseh Katalinból a mondataival való szembesítés? A vásárhelyi guruhoz hasonlóan úgy fog viselkedni, mint az édességet csenő, csokis kezű kisgyerek, aki akkor is tagad, amikor már nincs értelme? A recept adott, a baloldal pedig sosem tér ki, ha vaskosat lehet hazudni. Vélhetően most sem lesz ez másképp.

A különlegesen nagy tudású elődök már kijárták az utat Cseh Katalin előtt, hiszen a Momentum korábbi elnöke, Fekete-Győr András geopolitikai stratégaként és honvédelmi szakemberként már kifejtette a véleményét az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, amelynek sarokpontja az volt, hogy hazánknak bizony fegyvert kellene szállítani az ukránoknak. Aztán jöttek még néhányan a sorban. Sokszor és sok helyen vezettük már le az ellenzék kapkodó viselkedésének veszélyeit, hiszen teljesen egyértelmű minden józan ésszel gondolkodó ember számára, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból, miközben mindent megteszünk a humanitárius segítségnyújtás területén, ahogy ezt ország-világ láthatja. Az azonban egyszerűen arcátlan, hogy a hergelő és pánikkeltő baloldal az egyenlőség, elfogadás és a szeretet általuk kiüresített szavait harsogva a háttérben valami egészen mást üzen, ami időnként egyértelműen ki is bukik belőlük, aztán pedig magasba tett kézzel letagadják az egészet. Mert ez ilyen egyszerű.

Peace, love? Ja, nem, inkább fegyverek!

Amikor Márki-Zay Péter teljesen egyértelműen és jól érthetően kimondta, hogy ha a NATO ezt kérné, ő bizony gondolkodás nélkül katonákkal és fegyverekkel segítené Ukrajnát, talán nem gondolta, hogy az egész baloldali gondolkodás alapvetését terítette szét az országban. A felháborodást követően a baloldal miniszterelnök-jelöltje megpróbált ködösíteni, zavaros magyarázkodásba kezdett, azonban a kimondott szavaknak nagy súlya van, főleg akkor, ha valaki egy ország miniszterelnöke szeretne lenni. Márki-Zay annyira beleélte magát a védekezésbe, hogy szépen lassan maga is elhitte magának, hogy ő semmilyen fegyverekről és katonákról nem beszélt. A baloldal nagy reménysége odáig jutott az önhergelésben, hogy végül feljelentést is tett rémhírterjesztés miatt, olyan dolgok miatt, amit elvileg ő nem mondott. Az természetesen cseppet sem számított, hogy több videofelvétel bizonyította az ellenkezőjét. Úgy látszik, hogy a kommunista eszme igencsak kitartó és úgy tapad a baloldalhoz, mint légypapír a falra, hiszen az óriási fiaskókat nem tisztességesebb politikával, bölcsebb gondolatokkal és beismeréssel igyekeznek kiköszörülni, hanem a hazugság szajkózásával, hátha egy idő után egyre többen elhiszik majd.

PestiSracok facebook image
Nagy az öröm, amikor a saját nemzete ellen léphet fel. Fotó: MTI

És akkor megjött Cseh Katalin

Egyre szebb a baloldali tornasor, és ki más hiányzott volna még ebből a remek csapatból, mint az a Cseh Katka, aki hasonló cipőben jár, mint elvtársai, hiszen az 5 milliárdos uniós pénz bezsebelését követően, a botrány és a nyomozás közepette is a korrupció elleni harcról beszélt éles fejhangon. Természetesen közben nem felejtette el azt sem, hogy minden lehetséges platformon támadja saját országát (ha egyáltalán annak tartja Magyarországot), hiszen úgy a biztos, ha a magyarok minél kevesebb pénzt kapnak, csak az ő kicsinyes számításaik jöjjenek be. A koronát azonban most tette fel, amikor szokásos értelmes mondatfűzéseivel arra lyukadt ki, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene küldeni Ukrajnának, sőt, mindent meg kell tennünk, amit az ukránok akarnak. Büszke, nemzeti érdekeket szem előtt tartó gondolatok, igaz? Egészen pontosan így fogalmazott a Momentum EP-képviselője:

Minden egyes lépésben ott kell állnunk Ukrajna mögött, bármit is akarnak tenni, igaz? Ez Cseh Katalin utolsó mondata. Ízlelgessük egy picit. Akkor is ott kell állni tehát, ha az hazánk érdekeivel ellentétes, mert az nem számít? Kinek az érdekeit nézi a momentumos közpénzkirálynő? Magyar politikus kimondhat ilyet? Tudjuk, hogy a Momentum az erdélyi magyarokkal szemben inkább a románokat részesíti előnyben, de most nyíltan az anyaországi magyarok is másodrendű szereplővé váltak. Hogy képviseli a magyar embereket ezzel a hozzáállással, szellemi és erkölcsi színvonallal? Egy dolog azonban biztos. Hiába a videó, hiába a bizonyíték, ha rosszul alakul Cseh Katalin számára a politikai helyzet, akkor gondolkodás nélkül letagadja majd ezeket a szavakat, sőt, a legjobb, ha egyből be is pereli azokat, akik szóba merik hozni. Mert ez is rémhírterjesztés.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.