Pesti Srácok

Ellenforradalom

Ellenforradalom

Ennek a kifejezésnek Magyarországon nagyon negatív felhangja van. Érthetően. 1956-ot nevezte így a pártállam (már amikor egyáltalán megnevezte, hiszen közel évtizeden keresztül beszélni sem volt róla szabad, mintha soha meg sem történt volna). Az elnevezéssel azt akarták kifejezni, és a magyar társadalom számára előírni, hogy a dicsőséges kommunista forradalommal szembeni egyfajta restaurációs kísérlet történt, tehát a forradalommal szemben keltek föl.

Ezt a vonalat finomította némileg a 80-as évek legvégén Pozsgay Imre által bevezetett, rövid életű „népfelkelés” megnevezés, majd pedig hivatalosan, formálisan is a helyére került a forradalom.

De tulajdonképpen mit is jelent valójában az, hogy „ellenforradalom”?

A kifejezés a francia forradalom idejéből ered, ahol először a forradalommal szembenállókra tekintettek így vagy tekintettek így ők saját magukra. Utólag aztán a forradalom utáni restaurációra, az alkotmányos monarchia visszaállítására is elterjedtté vált ez a szóhasználat. De a Maoval szembehelyezkedő Csang Kaj-sek is használta saját magára (és az általa vezetett Kuomintangra) a kifejezést. Vagy a spanyol polgárháborúban a falangisták, a dél-olasz „brigantik”, és a Tokugava Josinobu sógun által vezetett, Meidzsi császár nyugatosító törekvéseivel szembenálló szamurájok is az „ellenforradalmár” kategóriába esnek.

PestiSracok facebook image

Sőt, beszélhetünk a tudományban is ellenforradalomról; legalábbis Friedrich Hayek Nobel-díjas közgazdász írt róla az 1952-es könyvében. Szerinte a természettudományos módszerek alkalmazása a társadalomtudományokban téves, ugyanis utóbbiban a szereplők mindig csak korlátozott tudással, ráadásul szubjektív megközelítéssel rendelkezhetnek. Tehát szembeszállt a marxizmus, beleértve a marxista tudományszemlélet totalitásba vetett vakhitével. Azzal, hogy a tökéletes állam, a (társadalom)tudományra hagyatkozva, minden szükséges információval képes rendelkezni, és ezek alapján tökéletes válaszokat is tud adni, és totálisan (természetesen csakis jótékonyan) képes irányítani az állampolgárok életét.

És itt el is érkezünk az ellenforradalom legújabb megjelenéséhez. Amit ma az Egyesült Államokban látunk, az maga a megtestesült ellenforradalom. (És ne feledjük: ez nem egy negatív fogalom, 56-tól most el kell tudnunk tekinteni.)

Az előző kormányzat mögött álló Demokrata Párt, a hozzá kötődő társadalmi intézmények, illetve egészében a mai nyugati közgondolkodás erősen neomarxista, forradalmi jellegű. Az osztályharc helyett a – vélt vagy valós – kisebbségek felemelésében látja önnön legitimációját, erre alapozza a társadalom felosztását elnyomóra és elnyomottakra. Mindezek jegyében aztán teljesen át is akarja alakítani a társadalmat. És mivel a bölcse kövével is rendelkezik, az emberek életének mindennapjait, a gondolkodásukat is meg akarja határozni. Hogy mit gondoljanak, milyen célokat támogassanak, miben higgyenek (feketék, bevándorlók, multikulturalizmus, LMBTQ, Ukrajna, klímaváltozás, zöldenergia, vakcinák, stb.). És aki nem osztja a magasztos forradalmi gondolatokat, nem kíván részt venni a társadalom-mérnökösködésben, továbbra is hisz a nemzetek, a családok fontosságában, ne adj’ Isten, még magában Istenben is, azokat mind ellenségnek kiáltja ki, kizárja, kirúgatja, ellehetetleníti.

És ezzel a forradalmi hevülettel, társadalom-mérnökösködéssel, ideológiai úthengerrel szemben egyszer csak megjelent a válasz. Az immunreakció. És ami a legfontosabb: az immunreakció nem csak úgy össze-vissza, elszórtan, itt-ott felbukkanó elégedetlenség formájában. Utóbbit a forradalmak lendülete és terrorja mindig elsöpörte. Itt azonban egy nagyon is tudatos, felkészült, elszánt csapat szállt szembe a „forradalmárokkal”. Ráadásul úgy, hogy maga is „forradalmi”. Ezért nevezhetjük ellenforradalomnak. Amit ma az új amerikai vezetés véghez akar vinni, az abszolút forradalmi, a szó jó értelmében. Abban az értelemben, hogy óriási lendülettel érkezik, a beállt struktúrákat vállaltan szétveri, és bénító, letaglózó hatással van a hatalmon lévőkre. Akik maguk is forradalmi módon, a bevett struktúrákat szétverve kerültek hatalomra.

Csakhogy a baloldal olyan évezredes struktúrákat igyekezett szétverni, amelyek nemcsak hogy működtek, hanem kifejezetten a pilléreket, stabilitási pontokat adták az emberek életének. Az új, „ellenforradalmi” kormány épp ezeket a struktúrákat igyekszik visszaállítani, miután a baloldal szétverte őket, és mesterséges kreálmányokat próbált a helyükre ültetni. Olyan mesterséges struktúrákat, mint a kritikai fajelmélet, a DEI, a szexuális devianciák normálissá tétele, és az ezeket támogató intézmények. Ma már azt mondani, hogy az apa férfi és az anya nő, és csak két nem létezik, egy kormányülést imádsággal kezdeni, a férfiakat kizárni a női sportokból... ezek már szélsőséges megnyilvánulásoknak számítanak Amerikában. Legalábbis a progresszívek által uralt közbeszédben. A valóságban persze nem; a hétköznapi emberek döntő többsége megőrizte a józan eszét, a normalitását.

Egy hangos kisebbség persze most is hőzöng, hisztériázik, tüntet. (Most épp Tesla-szalonokat gyújtogatnak föl.) De úgy néz ki, nem tudják többé uralni a közbeszédet. Trump és kormányának népszerűsége nemhogy nem csökken, hanem folyamatosan növekszik. Miközben a forradalom gyermekei felfalják egymást (egyre élesebb a szakadás a Demokrata Párton belül), az ellenforradalom felnőttjei még a végén rendbe teszik az országot.

Vezető kép: Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje a republikánusok elnökjelölő országos gyűlésén a Wisconsin állambeli Milwaukee Fiserv Forum sportcsarnokában 2024. július 15-én. Két nappal korábban merényletet kíséreltek meg Trump ellen, a lövés a fülét érte.

MTI/EPA/Allison Dinner

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.