ellenforradalom
Éledező neokommunizmus: vörös csillagos hagyományőrzőktől a külföldről ideteleportált viperás antifákig (1. rész)
Bár naivan azt hittük, hogy a rendszerváltással Lenint, Sztálint, a marxista ideológiákat s velük a gyilkos szélsőbaloldali eszméket sikerült a történelem szemétdombjára vetni, s ezzel magunk mögött hagyni, tévedtünk. Az átmentett kommunista ivadékok igyekeznek magukat újjászervezni, ha önerőből nem sikerül, hát külföldi segítséggel, vagy talán külföldi irányítással is. A politikai baloldalt egy táborba gyűjtő Gyurcsány, s mellette a külföldi kapcsolatokat építő Apró unoka a konszolidáltabb, politikai kirakatban eladhatóbb ideológiai örökös. De mögöttük szerveződnek, egyelőre ugyan kisebb táborokban azok a szélsőbaloldali, marxista csoportok is, akik az anarchia, lázítás és erőszak eszközével gyengítenék meg az állami rendet és a kétharmados többséggel bíró jobboldali kormányt, felismerve, hogy demokratikus eszközökkel a józan népakaratot a levitézlett baloldal, bárhogy alakul át, nem fogja legyőzni. Milyen az az ország, ahol most is ellenforradalomnak lehet nevezni ötvenhatot?
Százötvenszer elektrosokkolták Pákh Tibort, aki társaival helyettünk is bátor volt, helyettünk is tartást mutatott, hogy most azt nézze, az újjáalakult Munkásőrség "ellenforradalomnak" nevezheti ötvenhatot. Mi történt? Meddig főzték a gulyás-kondérban ezt a társadalmat, amíg ilyen puha lett? Miért hagytuk, hogy a radikális rendszerváltók eltűnjenek, meghaljanak, mint az egymás után eleső Krassó György és Csengey Dénes? Miért néztük, hogy Hornék a pofánkba röhögjenek? Hogy egy részeges kommunista vezesse az országot? Mikor ébredünk fel?