Az Atlanti-óceán lett a béke szigete, az amerikai kontinens meg a világ közepe
Jó hülye cím, de prímán le lehet vele írni az úgynevezett geopolitikai realitást. Az Afrika-szarvától a Szuezi-csatornán és a Hormuzi-szoroson át egészen az Indiai-óceán nyugati részéig akadozik a nemzetközi szállítmányozás a kalózkodás, a terrorizmus és a háborúk miatt. Közben a kínaiak új selyemútjai a szárazföldön a tervezőasztalon maradtak, a jég meg nem olvad olyan gyorsan északon, hogy kiváltson bármit is. Marad az Atlanti-óceán biztonságos, ott pedig, kizárásos alapon, az amerikai kontinens országaival kereskedhetünk.
Meg persze a Csendes-óceán is a nevéhez méltó módon békés marad, miközben a Földközi-tenger csak arra jó, hogy azon keresztül behordják a kontinensre azokat, akikre semmi szükségünk nincs, de legalább sokba kerülnek és a terhünkre vannak. Nem állunk jól, ráadásul Magyarország ebben az új realitásban a világgazdaság perifériájának perifériája éppen.
A minap intenzív és valódi, bár a távolság miatt meglehetősen szokatlan háborúba váltott több évtizedes konfliktus Izrael és Irán között végleg eldöntötte, hogy egy darabig még az USA marad a világ középpontja. Nem pörgött el a földgömb keletre. A Hormuzi-szoros felett repkedő vadászbombázók és cirkálórakéták miatt a katari LNG és a szaúdi olaj kockázatosabb, mint az amerikai, a kínai-európai kereskedelem pedig volumenében csak akkor nem fog jelentősen csökkenni, ha Kína a nemrég csendes-óceáni bicepszmutogatásra küldött két repülőgéphordozóját átvezényli az Arab-tengerre, hogy ott biztosítsa a hajózási útvonalakat. Meg azoknak, akiknek ilyenkor ötletei támadnak, elvegye a kedvét a kalandozásoktól.
Nyilván nem az amerikaiak állnak az izraeli-iráni háború mögött, de minden nagyhatalom opportunista. Felesleges reménykedni, bizony ki fogják használni a megnyíló lehetőségeket, ahogy az orosz-ukrán háború is átváltott a részükről sima zsákmányszerző műveletté a morál egyetemes érvényesítéséről és a nemzetközi jogról szőtt nevetséges álmodozások után.
Az amerikai erő globális kivetítésénél sokkal jobb üzlet nem kivetíteni az erőt, hiszen miért biztosítson az US Navy iszonyú pénzekért olyan kereskedelmi útvonalakat, ahol nem ők kereskednek.
Az USA jól felfogott érdekénél fogva vonul ki a világ azon területeiről, ahol nincsenek üzleti érdekeltségei. Az Indiai-óceán biztonságáról és hajózhatóságáról gondoskodjanak az indiaiak és a kínaiak. Meg az európaiak, ha annyira ragaszkodnak a keleti partnereikhez. Esetleg az oroszok, ha egyszer az árnyékflottájuk Indiába szállítja az olajat, hogy mi onnan demokratikus formában megvásárolhassuk. Az amerikaiaknak bőven elég lesz a Csendes- és az Atlanti-óceán a fizikai valóságban is létező termékeikhez, a szolgáltatások áramoltatásához pedig semmi szükség nincs flottára.
Mi, mint az amerikai központú világ perifériájának a perifériája, két lépéssel nyugtathatjuk meg magunkat. Az első kb. rendben van, ha a kínaiak nem képesek kényelmesen, olcsón és kiszámíthatóan beszállítani az iparcikkeiket a kontinensre, akkor termeljenek itt. Szevasz BYD, de azért némi high-tech ipar még jöhet, telefontól a dróngyártásig, a műanyag szarjaik meg amúgy sem kellenek. Illetve kellenek, de azt legyártatják majd Törökországban és a Balkánon, és rajtunk keresztül öntik rá a nyugat-európai piacra. A másik, hogy csak ki kéne masszírozni Erdogánból a Transz-Anatóliai gázvezeték és a Török Áramlat rendes összekötését, esetleg bővítését, hogy az EU aktuális szankciós elmebajától nem háborgatva vásárolhassunk Azerbajdzsánból mindenféle finomságot. Mert a közvélekedéssel szemben a Török Áramlatba ma igencsak korlátosan lehet azeri gázt tölteni. Nem mellesleg olajvezeték sem ártana abból az irányból.
Ha ezzel megvagyunk, utána élvezhetjük az édes életet az Amerika központú világ keleti szárnyának egyik fontos oszlopaként. Másra komolyabb tétet felesleges tenni! És mi is legyünk opportunisták!
