Pesti Srácok

Befogott orral, letolt gatyával

Befogott orral, letolt gatyával

A mindenkori hálózati szervező embertől, Magyar Györgytől megtudtuk, hogy a baloldali szavazóknak is bűzlik a messiás úr. Emlékezzünk, ez a Magyar György volt az, aki ugyanezt elmondta az előző messiásról, Márki-Zay Péterről, hogy aztán megszervezze neki az előválasztást, ott legyen az akkor éppen aktuális jelölt mögött. Akkor láthattuk mi lett a befogott orros szavazás eredménye, most pedig újra ugyanott vagyunk: nincs program, csak egy: támogatni a háborút. Esetleg néha O1G.

Először is ki kell javítanom Magyar Györgyöt, aki láttam Róka Réka produkcióját az inkább becsukott szemmel szavaz a Tiszára. Persze az ominózus videókon (és Magyar Péter egyes videóin) előkerülő folyadékok aromája legalább annyira kikezdheti a tűrőképességet, mint a vizuális „élmény” a szépérzéket. De ugye ízlésvitát nem nyitunk, kinek mit intézett a pártelnöke. Így tehát azt indulásképpen le kell szögeznünk, hogy Magyar György orrbefogós tétele feltétlenül igaz, legfeljebb kiegészítésre szorul. Kertész kollégát parafrazálva, Magyar Magyarnak farkasa. És itt még nem is a tőzsdei vitézkedésre gondolunk.

De ha valakinek esetleg kifejezetten meggyőző erő, hogy a párt eddigi politikai teljesítménye a felöltözöttség különböző stádiumaiban történő pózolás, akkor is felmerül a kérdés, hogy vajon hány AI által szerkesztett fürdőszobai tükörszelfi kell ahhoz a Magyar-kormány tagjaitól, hogy elillanjon az államadósság, legyűrjük az inflációt, az ígéretekhez híven 800 százalékos béremelés, nulla perces várólisták legyenek, és olyan vasút, amivel már azelőtt célba érünk, hogy kitalálnánk, hová is megyünk. Még pontosabban, nem ezekre az ígéretekre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy mitől is lesz pontosabban jó az az átlag ellenzéki szavazónak, ha Magyar Péter kormányra kerül?

Természetesen ott az O1G-mámor, ami a választás éjszakáján, esetleg még a mézeshetek alatt átbillenti az embert, ez érthető. Csakhogy mi következik ezután? Az átlagos választó nem fog közbeszerzéseket nyerni, nem lesz miniszter (és mint látjuk, aki vezető tisztséget tölt be a Tiszán belül, abban sincs sok köszönet: áve Péter, az agyhalálba indulók üdvözölnek téged…). Ellenben az ajánlat: meghurcolás, felhatalmazás nélküli hatóságok, elképesztő költekezés, amelyeket nemlétező vagyonok elkobzásával kívánnak fedezni. Vagyis: Mészáros Lőrinc 1422 milliárdos vagyonából nagyjából 6000 milliárd forintnyi kiadást szeretne fedezni, ráadásul ennek csupán töredéke lehet likvid készpénz, annak jelentős hányada az általa tulajdonolt cégek piaci értékéből adódik, vagyis fizikai értelemben nem „létező” pénz, hanem vagyoni jog. Persze ez egy bonyolult kérdés, ezzel az okfejtéssel nehéz hergelni, de leegyszerűsítem. Kedves baloldali szavazók, hiába lesz Magyar Péter miniszterelnök, egy gazdag jobboldali vállalkozó pénzéből sem fogtok egy vasat sem látni. Hozzáteszem, jelenleg viszont ezek az emberek munkát adnak, vagyis az általuk megtermelt vagyon egy részéből a társadalom is részesedik. Tehát, mi az ajánlat?

Az ajánlat az, hogy a legutóbbi ilyen futóbolond mögötti kritika nélküli felsorakozással akkorát bukott a baloldal, hogy feltalálták a plurális demokráciát, mint politikai újdonságot. Magyar György nemcsak az SZDSZ feltalálásának ötletét szerette el a nemrég ezzel a Partizánban haknizó Puzsér Róberttől, hanem a többpólusú pártrendszert is. Magyar György szerint ugyanis annyira bűzlik a Tisza politikai ajánlata, hogy kellene fölé egy gyám. Mármint a brüsszeli NGO-kon kívül is. Elképzelése szerint a Tisza lenne a trójai faló, amelynek farkán (nem a rókarékai értelemben) felkapaszkodva behúznák a régi SZDSZ-t a majdani kormányba. Mert egy árulóban sehol sem bíznak meg, és kell mellé a felügyelet.

Persze benne van ebben az is, hogy senki nem kíváncsi már a régi baloldal baljós árnyaira, és nem akarják, hogy ezek direktbe Magyar Péterre vetüljenek, így abban bíznak, hogy a külön indulással el lehet bábozni, hogy két külön csapatról van szó. Ha az a fránya Demszky-poszter beszélni tudna a kis Magyar Péter ágya mellett, még sokkal többet is el tudna mondani, mennyire meg is veti ezeket a régi szabaddemokratákat valójában a mi messiás urunk. Valójában inkább az eszdéeszesek nem akarják felvállalni Magyar Pétert, mert még nekik is ciki. De befogott orral és letolt gatyával belépnek a függöny mögé. Lesz, ami lesz.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.