Pesti Srácok

Öt késszúrás végzett Chemnitzben a fiatal német édesapával

null

Vélhetően az Anonymous hackercsoport szerezhette meg a chemnitzi késelés egyik elkövetőjének elfogatóparancsát, amelyet az Anon csoporthoz köthető szentpétervári szerverre töltöttek fel. A hitelesnek tűnő (pecséttel, aláírással ellátott) dokumentum szerint az egyik emberöléssel gyanúsított 22 éves, iraki férfi, Yousif Ibrahim Abdullah, a másik egy 23 éves szír férfi, Alaa Sheikhi. Mindkét férfit emberöléssel gyanúsítják. Az elfogató parancs arra is kitér, hogy az áldozatot, Daniel Hillinget ötször szúrták meg, halálát szív- és tüdőtájéki szúrás okozta.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnali negyed négykor alakult ki dulakodás a kelet-német Chemnitz városi fesztiválján. A közösségi portálon terjedő beszámolók szerint, amelyeket a hatóságok egyébként nem erősítettek meg, de nem is cáfoltak, az incidens előzménye az volt, hogy bevándorlók egy nővel erőszakoskodtak. A dulakodásban körülbelül tízen vettek részt. Egy kés is előkerült. Hárman szenvedtek szúrt sérüléseket, mindhárman német állampolgárok. Daniel Hillinget öt szúrás érte, pár órával később a kórházban életét veszítette. Hilling 35 éves volt, ács, egy gyermek édesapja. Édesanyja német, apja kubai származású.

Daniel Hillingre, mint a migráns áradat áldozatára emlékeznek a közösségi médiában - Fotó: Facebook

Egy szír és egy iraki migráns gyilkolt

PestiSracok facebook image

A késelés után a helyszínen két férfit vettek őrizetbe, akikről napokig csak annyit árultak el a hatóságok, hogy külföldiek. A közösségi médiában már akkor az a hír terjedt, hogy afrikai vagy arab bevándorlókról van szó. Kedden az Anonymous hackercsoport szerverére felkerült az elfogatóparancs, amely részleteket tartalmaz az ügyről, és megnevezi a két férfit, akiket emberöléssel gyanúsítanak.

A dokumentum hitelesnek tűnik, azonosító számmal, ügyszámmal ellátott, aláírással és pecséttel

A dokumentum szerint a halálos szúrásokkal gyanúsított két férfi egyike iraki, 23 éves, Yousif Ibrahim Abdullah. Bashikában született, nős, egy gyermeke van. A másik férfi szír, 22 éves, nőtlen, Alaa Sheikhi. Mindketten menedékkérők. A hekkerek által nyilvánosságra hozott irat eredetiségét igazolja, hogy a Welt cikke szerint eljárás indult a drezdai ügyészségen az elfogatóparancs kiszivárgása miatt. A német lap szerint az sem kizárt, hogy rendőrségi körből vagy az állami szférából szivárogtatták ki a dokumentumot.

A németeknek elegük lett a migránsbűnözésből

Már több, mint 48 óra telt el a történtek óta, de nem nyugszanak a kedélyek a szász városban, ahol egyébként is sokkal érzékenyebbek a migrációra, mint Németországban általában. Szerdán még mindig többen zarándokoltak el a késelés helyszínére, helyeztek el égő gyertyákat, virágokat. A rendőrség azóta megerősítette, hogy bevándorlókat gyanúsítanak a gyilkossággal, azt viszont cáfolták, hogy az áldozat egy megtámadott nőt védelmezett volna. Annak a híre, hogy migránsok gyilkoltak, komoly tiltakozást váltott ki a német lakosságban. Először még csak pár százan vonultak utcára, de a tömeg hétfő estére több ezer főre duzzadt. Bár a német sajtó igyekezett úgy beállítani, hogy szélsőjobboldali megmozdulásról szó, melynek hatására német politikusok, Chemnitz polgármestere és Angela Merkel is az idegengyűlöletet ítélték el. Valójában a demonstráló tömegben legnagyobb számban civilek, hétköznapi német állampolgárok voltak, akik a családjukat, a gyermekeiket szeretnék megvédeni a bevándorlási hullám óta elszaporodott erőszakos bűncselekményektől.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte a rendőrségi elfogatóparancs, benne a gyanúsítottak személyes adatainak kiszivárogtatását. Véleménye szerint elfogadhatatlan, ami történt, és az igazságügyi tárcának komolyan foglalkoznia kell az esettel. A kabinet szerdai ülésén foglalkoztak a Chemnitzben történtekkel. Állásfoglalásukban egyetértettek Angela Merkel kancellárral, aki az erőszak minden formáját elítélte, hangsúlyozva, hogy egy erőszakos bűncselekményre a válasz és a megoldás nem lehet szintén erőszak. A belügyminiszter elítélte a gyilkosságot és az azt követő zavargásokat, demonstrációhullámot is.

- mondta Seehofer.

Az AfD szombaton 17 órára csendes megemlékezést hirdetett meg Chemnitzbe, az események színhelyére.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.