Pesti Srácok

Kisebbségek jogai, mexikói határfal, gender: a politika az idei Oscaron is ellopta a show-t

Kisebbségek jogai, mexikói határfal, gender: a politika az idei Oscaron is ellopta a show-t

Átadták a 91. Oscar-gála díjait, amely a filmek mellett idén is a politikáról szólt. A szobrocskákat a genderidentitás, a mexikói határfal, Donald Trump és a feketék árnyékában osztották ki, volt olyan azonban, aki racionális maradt és kijelentette, nem a kvótahelyek feltöltése miatt kellene embereket jelölni, hanem azért, mert tényleg jók. A liberalizmus egyik legnagyobb ünnepét idén is a téboly uralta.

A legjobb film majdnem a Csuklyások (BlacKkKlansman) lett, de aztán mégsem, helyette viszont megkapta a legjobb adaptált forgatókönyvért járó díjat. A félsikeren felbuzdulva a film rendezője, Spike Lee sértődött hangvételű beszédében kioktatta az amerikaiakat azzal kapcsolatban, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztáson mindenképpen bojkottálni kell majd Donald Trumpot.

– mondta felháborodott beszédében a rendező, aki a díjat szorongatva már biztosan nem emlékezett arra, hogy korábban azt mondta, ebben a rasszista világban a feketék csak tízévente egyszer kapnak Oscar-díjat. Sőt, korábban azon véleményének is hangot adott, hogy a feketéknek nincs szavuk a világban, kivéve, ha a filmiparban tevékenykednek.

PestiSracok facebook image
Spike Lee – Fotó: Getty Images

A mexikói határfal volt az est fénypontja

Javier Bardem szintén kitett magáért. Spanyol nyelvű beszédében a színész a mexikói határfalat ekézte, miközben Angela Bassett színésznővel az oldalán bemutatta a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltjeit. A legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat végül a mexikói Roma című alkotás vitte el. A filmet José Andrés mutatta be. Az aktivista a beszédében szintén az amerikai elnöknek és a konzervatív értékeknek üzent. Közölte: "a Roma arra a megértésre és könyörületre emlékeztet miket, amivel a láthatatlan embereknek tartoztunk az életünkben: a bevándorlóknak és a nőknek, azoknak, akik előreviszik az emberiséget".

Ebbe a buliba Hillary Clinton is beszállt a Twitteren, nem mintha bárki kérdezte volna, vagy bármi köze is lenne az Oscar-díjakhoz. Clinton a közösségi oldalon méltatta Andrés beszédét a következővel:

Nemrég José Andrés egyébként olyan pólóban jelent meg a nyilvánosság előtt, amire az volt írva: "a bevándorlók etetik Amerikát". A ruhadarabot véletlenül pont Donald Trump évértékelőjére vette fel.

A legjobb rendezőnek járó díjat szintén a Roma rendezője, Alfonso Cuarón vitte el, aki a beszédében azt hangsúlyozta,hogy a filmeseknek felelősségük van abban, hogy arra is figyeljenek, amire mások nem, mint ahogy a Romában is egy bejárónőt tett meg főszereplőnek.

A műsor legelején egyébként Maya Rudolph, a Szolgálólány meséjének színésznője is beleállt egy kicsit Donald Trumpba, és kijelentette:

Azért egy kis "dzsenderezés" is belefért

A gender-ügyet az este folyamán a Trónok harcából ismert Emilia Clarke hozta be a díjátadóra. Kifejtette, hogy az átlala játszott karakter (Daenerys Targaryen) a legfelsőbb bíróság egyik bírójára, Ruth Bader Ginsburgre emlékezteti, aki nőként az egész életét a nemi hovatartozás alapján történő megkülönböztetés elleni harcnak szentelte.

– mondta.

Emilia Clarke – Fotó: Getty Images

Nem mindenki vesztette el teljesen az eszét azért Hollywoodban. A maláj színésznő, Michelle Yeoh beszédében arra próbálta felhívni a fiegyelmet, hogy szép dolog ugyan aggódni a kisebbségekért, de a jelöléskor nem szabad csak azért pozitívan megkülönböztetni a nemet, a szexuális hovatartozást, vagy az etnikai hovatartozást, hogy ezzel színesebbnek tüntessék fel a jelöltek listáját. Szerinte kizárólag a film és a benne szereplő karakterek és színészek teljesítménye lehetne a fő szempont.

– mondta Yeoh.

Egyébként ha már a nemi egyenlőségénél tartunk, a Nike is kitett magáért az Oscar-gálán, most mutatták be ugyanis legújabb reklámjukat. A Serena Williams által narrált Álmodj őrültebbet (Dream Crazier) című műalkotás természetesen a női sportolókról szól. Nem mintha baj lenne a női sportolókkal, és le a kalappal az elért eredményeik előtt, de valljuk be, nem lehet véletlen, hogy ezt is éppen itt mutatták be. Főleg annak ismeretében, hogy tudjuk, a Nike nem kimondottan a konzervatív Trump-adminisztráció támogatója.

Forrás: Fox News; Vezető kép: Wired

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.