Pesti Srácok

A hazai ellenzék járványügyi felelősségéről – Ha enyhítettünk volna, mi is a portugálokhoz hasonló helyzetben lehetnénk (Képek és videók!)

null

Magyarországon karácsony előtt még attól volt hangos a sajtó, hogy az ellenzék mellét verve követelte a kormánytól a szigorítások feloldását, ezzel is hergelve a magyar embereket. Portugália nem tartozott a szerencsések közé, hiszen ők lazítottak a korlátozásokon, és sokak szerint most megfizetnek ezért. Borzasztó állapotban van az ellátórendszer, amely telítődött, nem bírják ellátni a betegeket, sorban állnak a mentőautók a kórházak előtt és Portugália már ott tart, hogy végső elkeseredésében segítséget kért a németektől és az osztrákoktól. Szerdától a német hadsereg (Bundeswehr) is bekapcsolódik a védekezésbe, mivel minden korábbinál pusztítóbb járványhullámot indított a kórokozó egyik új mutációja. A megrázóan drámai helyzetben a portugál egészségügy és a dolgozók is tűrőképességük határán vannak, miközben két hete már országos lezárások vannak érvényben. Ez némileg segít, de a helyzetet nem tudja azonnal orvosolni.

Néhány napja másról sem szólnak a Portugáliából érkező hírek, mintsem arról, hogy a karácsonyi lazításokkal és a brit vírusmutáció gyors terjedésével rövid időn belül csődöt mondott a járványkezelés, januárban nagyon berobbant a járvány, összesen 5510-en haltak meg. Ez azt jelenti, hogy csaknem annyian estek a vírus áldozatául, mint tavaly egész évben (6972 ember). Portugália mellett még Csehország és a balti-államok számítanak jelenleg a járványhelyzetben forró pontnak, idehaza azonban egyelőre a kijárási korlátozás és egyéb intézkedések mellett jobbak az adatok. Szörnyű lenne belegondolni, ha a magyar kormány engedett volna az ellenzék nyomásának, itthon hol tartanánk most?

AZ ELLÁTÓRENDSZER TELÍTŐDÖTT

Portugáliában sebesen terjed a SARS-Cov-2 először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű változata. A korábbiaknál jóval fertőzőképesebb vírusmutáció az egészségügyi ellátórendszert a túlterhelődés határára sodró járványhullámot indított az Ibériai-félszigeten fekvő országban. A tízmilliós országban csak januárban 306 838 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak még hétfőn – az összes eddig feljegyzett páciens 42,6 százalékát –, és a fertőzésből eredően 5576 halálesetet jegyeztek fel, az eddigi halálos áldozatok 44,6 százalékát - jelentették tegnap nemzetközi hírügynökségek. Az adatok jól mutatják, hogy Portugáliában szörnyű állapotok uralkodnak, szinte minden híradás arról szól, mekkora hiba volt enyhíteni a szigorításokon, annak tükrében, hogy most külső segítséget kell igénybe venniük. A kórházak teljesítőképességük határán dolgoznak, Portugália a helyzet miatt már nemzetközi segítséget kért, amire Németország és Ausztria válaszolt. A német hadsereg (Bundeswehr) be is kapcsolódik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésbe. A német védelmi minisztérium hétfői közleménye szerint a portugál kormány kérésére indítottak műveletet, amelyet a Bundeswehr gyorsbevetési egészségügyi egysége hajt végre. Katonaorvosok, ápolók és higiéniai szakértők mellett felszerelést is küldenek a portugálokhoz, többek között ötven lélegeztetőgépet, százötven terápiás ágyat és ugyanannyi infúzióadagoló készüléket.

PestiSracok facebook image
Karácsonyi díszkivilágítás Lisszabon belvárosában 2020. december 10-én. A helyzet részben azért romlott, mert a portugál kormány karácsony és az év vége között enyhített a kijárási korlátozásokon – ismerte be korábban António Costa miniszterelnök. Fotó: MTI/LUSA/EPA/Jose Sena Goulao

SZERDÁN ÉRKEZIK A SEGÍTSÉG, FEBRUÁR KÖZEPÉIG MARAD AZ ORSZÁGOS KARANTÉN

A portugáloknak tehát a németek segítenek, és egyelőre a Bundeswehr huszonhat tagja vesz részt a küldetésben. Szerdán indulnak Portugáliába, és három hét után váltják le őket. Mindannyian megkapták a SARS-Cov-2 elleni oltás első adagját, és a gyógyítással, valamint ápolással foglalkozó katonák egy lisszaboni kórházban dolgoznak majd, a higiéniai szakembereket szükség esetén más kórházakba is átvezényelhetik.

Betegeket szállító mentőautók várják, hogy bejussanak a lisszaboni Santa Maria Kórház intenzív osztályára 2021. január 28-án. Portugáliában azon a napon ismét rekordot döntött a koronavírusos napi új fertőzöttek és halálesetek száma, valamint késlekedik az oltási kampány, ezért a parlament február közepéig meghosszabbította az országos karantént. Fotó: MTI/EPA/LUSA/Mario Cruz

MEGFIZETNEK AZÉRT, MERT ENYHÍTETTEK

Prtugáliában a múlt hónapban naponta átlagosan száznyolcvan veszítették életüket a fertőzéssel összefüggésben, csak a múlt héten 2013 ember halt meg ebből az okból. Az EFE spanyol hírügynökség szerint a portugál-spanyol határnál – amelynek csak egyes részein szabad átkelni –, hétfőn külföldön dolgozó munkások és áruszállítók járműveinek hosszú sora állt. A repülőtereken – ahol vasárnap óta kötelező negatív PCR-tesztet bemutatni – számos utas éjszakázott, tesztje eredményére várva. Eközben hétfőn megkezdődött az oltási kampány második fázisa, bírálatokat váltott ki az a döntés, amely szerint az elsőbbséget élvező csoportokba belevették a politikusokat is. Megdöbbentő képsorok mutatják, hogy milyen nagy krízissel kell szembenéznie a portugáloknak és a helyzet súlyosságát az is érzékelteti, hogy már a portugálok is azon az állásponton vannak: nem lett volna szabad oldani a szigorításokon, mert most megfizetnek ezért. Ezen a véleményen van egy helyi nő is az alábbi videóban.

A helyzet súlyosságát mutatja az is, hogy az ellátórendszer túlterheltsége mellett a portugál gazdaságot is nagyon megviseli a járványhelyzet. Azon felül, hogy a helyzet súlyos, nem lehet tudni, milyen károkat kell felszámolni a járvány elmúltát követően.

PORTUGÁLIA A MUTÁCIÓVAL KÜZD, ITT A LEGTÖBB A BETEG

ismerte be korábban a miniszterelnök, hozzátéve, hogyPortugália most az először Nagy-Britanniában azonosított vírusmutációval küzd. A kormányfő szerint a karanténintézkedések következtében várhatóan a jövő héten kezd csökkenni a fertőzések száma. Az Európai Unió Járványvédelmi és Betegségmegelőzési Központjának (ECDC) legutóbbi, január 28-i adatai szerint a két hét alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma 1429,43. Portugália ezzel messze az első helyen áll az ECDC által vizsgált európai országok sorában. A második a szomszédos Spanyolország, ahol százezer lakosonként 1026,05 fertőződést regisztráltak két hét alatt, a harmadik Csehország, ahol 981,71-en áll ez a mutató.

Az alábbi videóban megszólal egy beteg, aki túl van a nehezén, ugyanakkor szörnyű és megrázó, ahogyan lélegeztetőgépen gondozzák a betegeket:

Az alábbi videóban egy temetkezési vállalkozásnál dolgozó férfi elmondja: rengetegen haltak már meg és vigyáznia kellene az embereknek. Ő maga már négy szerettét veszítette el a járványban.

HÉTFŐN ELKEZDTÉK BEOLTANI A POLITIKUSOKAT IS

Portugáliában hétfőn megkezdődött az oltási kampány második fázisa, de bírálatokat váltott ki az a döntés, amely szerint az elsőbbséget élvező csoportokba belevették a politikusokat is. A portugál kormány korábban bejelentette, hogy péntektől felfüggeszti a brazíliai légi járatokat, mert emelkedett a portugáliai esetek száma és új törzseket fedeztek fel. Február 14-ig valamennyi – kereskedelmi és magán – járatot, valamennyi légitársaság járatait felfüggesztik – olvasható a kormány közleményében. Csak az uniós állampolgárok és a portugáliai lakosok repülhetnek Brazília és Portugália között, a beszállás előtt két nappal nem régebbi negatív PRC-teszt bemutatásával. Mivel a segítség megérkezik és felismerték, hogy szükség van a cselekvésre, jó esélyei lehetnek a portugáloknak.

Betegek egy portugáliai kórházban. Forrás: Al Jazeera English Youtube-csatornája

MI LENNE ITTHON, HA AZ ELLENZÉK DIKTÁLNA?

A fentebbiek tükrében jobb bele sem gondolni, mi történne Magyarországon, ha mindaz, amit az ellenzék elkövet a járvány elleni védekezés sikertelensége érdekében, bekövetkezne. Gyurcsánytól kezdve Vadain át egészen Krekó Péterig úgy tűnik, hogy az ellenzék továbbra is a vírusnak drukkol. Miközben az ellenzék aknamunkát végez, érkeznek a vakcinák, és hazánkban is zajlik az oltási program. Orvosok, ápolók, és mindenki más a maga területén megfeszítetten dolgozik azért, hogy Magyarország is legyűrje a vírust és ne omoljon össze az ellátórendszer, ne kelljen külső segítséget kérni. Adatok és tények állnak szemben az álhírekkel és az emberi rosszindulattal. Kérdés: az előbbieknek hiszünk, vagy nekik? Azoknak, akik már bebizonyították, hogy nekik nem lehet.

Forrás: MTI, PS, BBC, Reuters, France24. Vezető kép: MTI/EPA-LUSA/Antonio Pedro Santos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.