Pesti Srácok

A születési rendellenesség emberi jog! – Újabb német őrület

null

A német Zöldek és frakciótársuk, az NDK-ban alakult 90 Szövetség tavaly júniusban beadott egy sor törvénytervezetet. Csupa olyan dologról szóltak, amikhez képest eltörpül a pandémia, az energiaválság, a német autóipar tönkretétele és a migránsok jelentette szociális teher. Szerintük új törvények kellenek, hiszen a transzszexuális-törvény már 40 éves, és nem felel meg a legújabb tudománynak.

Ugyan a német alkotmánybíróság 2017-ben előírta, hogy vezessenek be egy harmadik nemet, ami 2019-ben meg is történt, ez nem elég. A Zöldek szerint még mindig túl nehéz a hivatalos nemváltás! Például két szakértőnek kell tanúsítani, hogy a szándék végleges, nem várható változás. Ezért gyors és bürokráciamentes nemváltoztatási eljárásra van szükség: szóban bejelenti, és kész. Ugyan ki tudná jobban az egyénnél, hogy micsoda?! Egy év után megint változtathatna. Mindannyian változunk a korral, nem igaz? Ha bejegyezték az új nemet és nevet, mindenhonnan törölni kell a régit. Az érintett gyermekének születési anyakönyvében is!

A többi tervezet a családügyi eljárási törvényt és az útlevéltörvényt módosítja, illetve mindenkinek biztosítja a jogát a tanácsadás igénybevételére – ez az egyetlen normális ötlet. A Zöldeket az ellenvetések nem győzik meg. Egy ügyvéd felvetette, hogy ugyan mit kéne mondania annak a védencének, akit nemi erőszakért hat évre ítéltek, de „átjelentkezik”, hogy egy női börtönben töltse le a büntetését? A nagy német vállalatok eleget tehetnek-e úgy a nemi kvótának, ha a férfi igazgatósági tagok egy része nőiesíti magát? Természetesen az ilyen kérdéseket feltevőket azonnal „transzfóbnak” minősítik, így a vita el sem kezdődik. A CDU képviselője, Marc Henrichmann volt az egyetlen, aki felvetette, hogy a nővédelmi intézményrendszer össze fog omlani, ha ilyen egyszerű lesz nővé válni.

Elutasítás – még

PestiSracok facebook image

Az orvosi kamara is tiltakozott a tervezet ellen. Ugyanis az orvosi protokollok átdolgozását követően semmilyen adat nincs arra, hogy lennének elkerülhető vagy káros beavatkozások. Egy gyanúra alapozva tiltanak be olyan, a 14. év előtt elvégzett műtéteket, amelyek a kezeltek érdekében állnak, és figyelmen kívül hagyják az esetek sokszínűségét.

Idén májusban szavaztak ezekről a javaslatokról, most még egy kivétellel mindet elutasították. De ősszel választások lesznek az NSZK-ban...

Mellébeszélés

Van még egy javaslatuk a Zöldeknek, ami annyira megtetszett a „kereszténydemokrata” Angela Merkelnek, hogy lenyúlta a zöldektől, és novemberben a kormány nevében nyújtotta be. A zöldeknél „Genitális változtató sebészeti beavatkozások tilalma” volt a neve, de ne örüljünk, nem arról szól. Merkelnél pedig „A nemi fejlődés változatait mutató gyerekek kezelése” a neve. Természetesen mellébeszélésről van szó; magyarul ezeket nemi fejlődési vagy születési rendellenességnek neveznék.

Az azóta már el is fogadott törvény kimondja, hogy a szülői gondviselés körébe nem tartozik bele, hogy „a nemi fejlődés valamelyik változatát” kezeltesse beleegyezési korhatár alatti gyermekénél, hacsak nincs egyéb egészségügyi indoka. Különösen tilos a férfi vagy női nemhez inkább hasonlatossá tenni gyereket. (Érdekes, ha tiltani kell, rögtön tudják, hogy a pórnép csak ezt a kettőt tartja számon.) Péniszhiány? Sebaj. Úgy marad 14 éves koráig, amikor is kötelező tanácsadáson vesz részt, hasonló élethelyzetben lévők által, és utána eldöntheti, hogy mit szeretne.

Van egy menekülőút: a családügyi bíróság vagy egy szakmaközi bizottság, amelyik eldönti a szülő helyett, mi a gyermek legjobb érdeke az egészségét illetően. A Zöldek túlságosan megengedőnek tartják ezt a szabályozást, és csak súlyos egészségügyi kockázat vagy életveszély esetén engednének ilyen beavatkozást.

Kórképek

A törvény indokolása: az orvosok és a szülők idáig egy „bináris” (azaz férfiakból és nőkből álló) társadalomba való beilleszkedést akarták elősegíteni. Ez ellen tiltakoztak a „civilek”, az „emberijog-védők” és az „érdekképviseletek”. Hivatkoznak még a fejlett amerikai orvostudományra, ami szerint előfordul, hogy egy újszülöttet nem lehet egyértelműnek fiúnak vagy lánynak besorolni. (Az indoklás azt is említi, hogy a szakirodalom szerint ez minden 4500.–5500. szülésnél fordul elő.)

Egyáltalán, milyen rendellenességekről van szó? A péniszhiányt már említettem. Szóba jöhet a rejtettheréjűség – ha ezt is a fiú–lány spektrumon helyezik el. Hasonló lehet a nőknél a hüvely hiánya. Léteznek súlyos esetek, amikor a hormontermelés nem indul el időben vagy nem tud hatni, és a nemi differenciálódás zavara miatt a nemi kromoszómák és a külső nemi szervek között ellentmondás van. Ilyen az álhermafroditizmus, ahol az egyik nemre jellemző ivarmirigy található meg, de a külső nemi szervek a másik nemre jellemzőbbek. De nem akarom az olvasót elborzasztani a kórképekkel, csak jelezni akartam, hogy minél előbb diagnosztizálják ezeket a rendellenességeket, annál nagyobb eséllyel lehet visszaterelni a nemi fejlődést a normális útra. Feltéve persze, hogy ezeket az állapotokat nem védendő emberi jognak tekintik, a szülőt pedig nem előítéletes barbárnak, akinek büntetés terhe mellett ki kell venni a kezéből a döntést.

Megszállottak

Szembeötlő, hogy a „civilek”, „jogvédők” és társaik mennyire megszállottjai a nemi szerveknek, ezen belül is a gyerekek nemi szerveinek. A farkastorok, a nyitott gerinc, a dongaláb, a nyúlszáj, a veleszületett szívrendellenesség nem keltette fel az érdeklődésüket. Azok kezelésében szabadon dönthet a szülő, a társadalom szépségideáljának és a beilleszkedés elősegítésének szellemében.

A nyugati civilizációnak a bőrszín mellett az lett a legfontosabb problémája, hogy ki kivel és hogyan, és mit szólnak ehhez mások. Kormányok, nagykövetségek adnak ki ezzel kapcsolatos nyilatkozatokat, eljárásokat indítanak országok ellen. Örülök, hogy hazánk megpróbál ebből kimaradni, bár nagy erők dolgoznak azon, hogy belesimuljunk a trendbe – a kollektív elmebajba.

Vezető kép: Leonardo Da Vinci rajza, a szerző módosításával

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.