Pesti Srácok

Tizenegy éves gyermekeket zaklat a brit rendőrség, miközben a nemi erőszak és a betörés nem érdekli a hatóságokat

Tizenegy éves gyermekeket zaklat a brit rendőrség, miközben a nemi erőszak és a betörés nem érdekli a hatóságokat

A rablásokkal nem foglalkozik a brit rendőrség, azzal viszont annál inkább, ha egy játszótéren a gyerekek sértegetik egymást. A Wiltshire-i hatóságok a napokban léptek közbe egy „kegyetlen” incidens miatt, amikor egy tizenegy éves gyereket egy másik fiú alacsonynak és manónak nevezett. A történet akár még megmosolyogtató, sőt, kedves is lehetne, csakhogy az eset miatt a rendőrök által megdorgált gyereknek hat évre priusza lett, ami elkíséri majd ha épp diákmunkát akar vállalni vagy egy másik iskolába szeretne járni. A hatóságok hihetetlen szakértelme és tisztánlátása miatt börtönbe viszont nem került. Legyen hálás.

Woke rendőrök „gyűlölet-incidens” miatt nyomoznak, miután egy tizenegy éves fiút „alacsonynak” és „manónak” nevezett egy másik fiú – írta a The Sun. A lap szerint a brutális eset egy Wiltshire-i játszótéren történt a napokban. Wiltshire egy történelmi megye Délnyugat-Angliában. Úgy tűnik egy új fogalommal is meg kell barátkoznunk szép lassan a jövőben, ami nem más, mint a „non-crime hate incident”, vagyis a nem bűncselekmény kategóriába tartozó gyűlölet-incidens, ami valami olyasmit takar, hogy az ember csúnyát mondott, és kötelező a hatóságoknak megalázni emiatt, bár bűncselekményt nem követett el, tehát tulajdonképpen sok köze nem lenne hozzá a rendőrségnek, legfeljebb egy szülőnek, vagy hozzátartozónak. Az, hogy nem történik bűncselekmény, természetesen kizárja a gyűlöletbeszéd, a gyűlöletkeltés, vagy bármilyen rasszista, homofób kategóriába tartozó cselekményt is. Évente átlagosan tízezer ilyen estet regisztrálnak a hatóságok.

A hivatalos magyarázat, illetve a Rendészeti Osztály meghatározása szerint a nem bűncselekmény kategóriába tartozó gyűlölet-incidensek azok, amelyet az áldozat vagy bárki más úgy érzi/véli, hogy ellenségeskedésből vagy előítéletességből követik el.

PestiSracok facebook image

Felvetődik ezzel kapcsolatban néhány kérdés: ha engem megbüntet az ellenőr, mert nincs jegyem, de szerintem ezt ellenségeskedésből teszi, mert szerintem nem vagyok neki szimpatikus, akkor ez az ember a nem bűncselekmény kategóriába tartozó gyűlölet-incidenst követi el. Ugyanez akkor a jövőben alkalmazható a tanárokra osztályzáskor, az orvosra aki azt mondja, hogy a páciens túlsúlyos, vagy vitaminhiányos, de talán működhet az is, hogy feljelentjük azt, aki nem alkalmaz egy adott pozícióban, mert véleménye szerint a munkavállaló nem elég képzett.

Az egyik „legjobb” magyarázat a jelenségre a Citizen Advice nevű nagyon haladó tanácsadó oldalon található az ilyen ügyekkel kapcsolatban, érdemes ezt figyelmesen elolvasni:

És akkor egy kis valós statisztika: Wiltshire-ben a nem erőszakkal kapcsolatos esetek mindössze 0,7 százaléka került felderítésre 2020-2021-ben. Az ország felében a betöréses esetek közül egyet sem sikerült kivizsgálni az utóbbi három évben, ami annak is köszönhető, hogy sok helyen alacsony prioritásúnak számítanak. Az ilyen esetekhez és még csak egy rendőrautót sem küldenek. Gratulálunk, éljen az LMBTQ-rendőrség is!

Vezető kép, videó: Youtube

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?