Pesti Srácok

Amerika megbüntetné Magyarországot, amiért a békét választjuk

Amerika megbüntetné Magyarországot, amiért a békét választjuk

Az amerikai nagykövetség ugyan cikkünk megjelenéséig a sajtószabadság és átláthatóság jegyében nem hirdette meg nyilvános fórumon, hogy sajtótájékoztatót tart David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi képviselője, a PestiSrácok.hu azonban – változatos kifogásokat leküzdve – sikeresen regisztrált az eseményre, így élőben tudósítottunk a helyszínről. A baloldali sajtó előzetes feltételezése szerint „az amerikai kormány új intézkedést tervez a magyar kormány megbüntetésére, például felmerült, hogy szankciót vetnek ki befolyásos személyekre”. Ebből – a baloldali sajtó közismert vágyvezérelt hagyományaihoz híven – gyakorlatilag semmi nem lett, a dollármédia pedig még a központi itinerből sem volt képes a megfelelő megoldást kiolvasni. A válogatott sajtóorgánumok közé keveredve többek között az amerikai pénzen futó agitációs plakátkampányról, 1956-ról, de a dollárbaloldalról is kérdeztük volna David Pressmant – amennyiben a sajtószabadságért végtelenül aggódó nagykövet és stábja lehetővé tette volna azt. Ez azonban valamiért nem így alakult. Azt viszont így is megtudhattuk, hogy Gyöngyösi nem annak ellenére vendégeskedhetett a nagykövetnél a zsidó húsvét alkalmából, mert antiszemita kijelentéseket tett, hanem éppen azért.

– kommentálta Deák Dániel a sajtótájékoztatót és az azt övező találgatásokat, miszerint befolyásos magyar személyek ellen tervez szankciókat bevezetni az Egyesült Államok. A Mandiner emlékeztet, hogy Pressman sajtótájékoztatójának bejelentésével egy időben több portál is cikkezni kezdett arról a plakátkampányról, amely a Nyugati Pályán nevű Facebook-csoport megbízásából készült, és az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége támogatta. A plakát egyik felén egy „Ruszkik haza” fehér falfelirat fotója látható. Ezt egészítették ki azzal, hogy

PestiSracok facebook image

A másik felén az szerepel, hogy

Lapunkhoz eljutott, egyéb forrásból meg nem erősített információk szerint egy kormányközeli agytröszt és egy magyar közjogi méltóság szankcionálását is be fogja jelenteni az amerikai nagykövet néhány további, hazánk ellen irányuló büntetőintézkedés mellett.

Magyarország táplálja az orosz hadigépezetet

Pressman azzal kezdett, hogy kérte Magyarországot és a többi NATO-tagot, vigyázzanak Oroszországgal, ami különösen fontos most, az ukrajnai brutális háború miatt. Az USA hiába jelezte aggodalmát Budapest felé, miután Moszkvából ide került a Nemzetközi Befektetési Bank székhelye. Pressman fájlalja, hogy Magyarország ezen aggodalmakat elutasította. Emellett azt is megemlítette, hogy az orosz hadigépezetet tulajdonképpen Magyarország táplálja ezzel.

Szankcionált személyek

Több mint ötven személyre vet ki szankciót az USA, hogy megnehezítse az oroszok hozzáférését a háború folytatásához szükséges javakhoz. Magyarországot ez annyiban érinti, hogy köztük van a Nemzetközi Beruházási Bank három fő tisztviselője, köztük egy magyar állampolgár, Laszlóczky Imre. Pressman elmondta: többször is kifejtették aggályaikat a beruházási bank kapcsán, de Magyarország elutasította ezeket a kifogásokat, ezért vezetik be a szankciókat.

– zárta gondolatait Pressman.

Hogy mindez a felelősségvállalás pontosan mit jelent, az nem derülhetett ki, ugyanis a tájékoztatón nem volt szabad kérdezési lehetőség; az RTL riporterét például már azelőtt kérdezésre szólították, hogy effajta szándékát egyáltalán jelezte volna.

Gyöngyösi azért lehetett ott a zsidó húsvét alkalmából rendezett fogadáson, mert antiszemita kijelentéseket tett

A nagykövet azonban a kötött kérdezési rendszer ellenére is szembesült kellemetlen kérdésekkel, például azzal, hogy mit keresett az antiszemita botrányairól (is) elhíresült Gyöngyösi Márton a Pressman-féle széderasztalnál, illetve, hogy kiket és miért hallgatott le az amerikai kormányzat.

– fejtette ki Pressman az álláspontját Gyöngyösi Márton meghívása kapcsán, megjegyezve: a Jobbik – Konzervatívok elnöke így egy asztalnál ülhetett azokkal, akiket korábban – erős amerikai eufemizmussal élve – kritizált. Hasonlóképpen „érdekes” módon arra viszont nem válaszolt, kiket hallgatott le az USA és miért.

És akkor hazai pályán sült fel a dollármédia

A 444 már kedden arról írt, hogy „az amerikai kormány új intézkedést tervez a magyar kormány megbüntetésére, például felmerült, hogy szankciót vetnek ki befolyásos személyekre”. Ez legfeljebb annyiban tartalmazza a valóságot, mint a Független-Objektív Sajtó™ (F.O.S) bármely „értesülése”. Valójában csupán az orosz illetőségű Nemzetközi Beruházási Bank tisztségviselői ellen jelentettek be szankciókat az amerikaiak. A dollármédia kreálmanyait pedig úgy tűnik, már Washingtonban sem tudják komolyan venni.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.