Pesti Srácok

Hivatalosan is megelőzte a kínai BYD a Teslát

Hivatalosan is megelőzte a kínai BYD a Teslát

A Tesla elvesztette vezető pozícióját a BYD-vel szemben, most már a kínai vállalat a világ legnépszerűbb elektromos járműgyártója, annak ellenére, hogy a Elon Musk cégének negyedéves eladásai felülmúlták az elemzői becsléseket – számolt be a Financial Times. A BYD igazgatósága a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz.

A Tesla 484 ezer autót szállított le a negyedik negyedévben – közölte az amerikai vállalat kedden, ami több, mint az elemzők által várt 473 ezer darab. A Financial Times közlése szerint a BYD hétfőn 526 ezer darabos rekordértékesítésről számolt be a negyedik negyedévre vonatkozóan, amihez hozzájárult a kínai elektromosjármű-piac erős év végi teljesítménye.

A sencseni székhelyű vállalatot Wang Chuanfu, egy korábbi egyetemi tanár alapította az 1990-es évek közepén. Miután a vállalat újratölthető akkumulátorok gyártására összpontosított, többek között a korai mobiltelefonok számára, a 2000-es évek elején az autóiparban is elkezdett terjeszkedni. A kínai csoport korai sikerei arra késztették Warren Buffett Berkshire Hathaway vállalatát, hogy 2008-ban befektessen a vállalatba.

Ismeretes: Szijjártó Péter külügyminiszter korábban bejelentette, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét a kínai BYD, amely a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre.

PestiSracok facebook image

Forrás: Financial Times; Fotó: MTI/EPA/Teresa Suarez

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.