Szabad az uniós gazda? Mézesmadzag és üres ígéret van, valódi intézkedés továbbra sincs a brüsszeli agrárpolitikában
Nem sok eredménye volt szokás szerint az Európai Bizottság által szervezett uniós vitának a Közös Agrárpolitikáról. Láthatóan olyan projektekkel szúrják ki a gazdák szemét, amelyek nem segítenek az unión kívüli termékekkel szembeni versenyképességnek. A javaslatok között továbbra is terítéken maradt a területalapú támogatások megszüntetése vagy az állattenyésztés visszaszorítása. Ám lassan annak is örülni kell: a jelek szerint odáig legalább eljutottak a brüsszeli politikusok, hogy a magas energiaköltség és a túlzott adminisztratív terhek nagy hátráltató tényezőknek számítanak a termelőknek. Ez igen!
Ismét „a nesze semmi, fogd meg jól” taktikáját követte az Európai Bizottság a Közös Agrárpolitika (KAP) átalakításáról szóló uniós vitában. Az Agroinform.hu azt írta, Ursula von der Leyenék egy német bölcsészprofesszort és annak testületét kérték fel az indító javaslatok megfogalmazására. A tanácskozás komolyságát az is jól jelzi, hogy nem sikerült egy kelet-közép-európai gazdaszervezetet sem meghívni.
A tanácskozáson elsődlegesen a brüsszeli Green Deal-lel kapcsolatos szakítás került terítékre, de olyan lesújtó javaslatokat is fenntartottak, mint például a területalapú támogatások megszüntetését és az európai állattenyésztés visszaszorítását.
Pedig az Európai Bizottság olyan ígéreteket is tett, minthogy megvédi az európai húsipart, ragaszkodik az egyenlő versenyfeltételekhez és az importra vonatkozó élelmiszerbiztonsági előírások betartásához, illetve eltávolodik a növényvédő szerek betiltásától, ha nincs könnyen elérhető alternatíva. Valamint a mezőgazdaságra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás csökkentését sem kötelezettségekkel, hanem ösztönzésekkel kívánja elérni.
Az egymásnak gyökeresen ellentmondó ígéretek és a közép-európai gazdaszervezetek figyelmen kívül hagyása nem véletlen: az Európai Bizottság újfent ismét a nyugat-európai – elsősorban holland – agrárlobbinak akar kedvezni, másrészt az uniós szempontból olcsóbb fenntartású és a vámpolitika miatt a számára jövedelmezőbb unión kívüli termékekre fókuszál.
Ezt támasztja alá egy hatástanulmány, amely szerint a „Stratégiai Dialógus” elnevezést viselő uniós javaslatcsomag – amelynek leghangsúlyosabb pontja a területalapú támogatások kivezetése – jelentős versenyhátrányt generál az uniós gazdáknak az EU-n kívüli, például az ukrán, brazil vagy marokkói szereplőkkel szemben. Így a gazdák létszáma drasztikus mértékben lecsökkenne, ami társadalmi szinten súlyos következményekkel járna. Egyes falvakból eltűnne a maradék vállalkozói réteg, a termőföldek használatát pedig a nagy gazdasági társaságok vennék át.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tanulmánya szerint a támogatások megszüntetésével rendkívüli módon megemelkednének a termelési költségek, mely a fogyasztói árak számottevő emelkedésével járna, ez pedig teret nyitna a jóval olcsóbb, de kétes minőségű és élelmiszer-biztonsági szempontból igencsak aggályosnak számító harmadik országokból származó élelmiszerek előtt.
Szögezzük le, a tanulmány majdnem pontos.
Ugyanis az unión kívüli silány termékek előtt már nyitott az út, a feltételes mód indokolatlan. Ahogyan azt a PestiSrácok.hu is megírta, a tavalyi nagy gazdatüntetési hullám ellenére az Európai Bizottság már megkötötte szabadkereskedelmi megállapodását a Mercosur-országokkal (Brazília, Argentína, Uruguay, Paraguay, Bolívia), ezzel újabb tőrt döfve az EU-tagállamok szívébe.
Vagyis Brüsszelnek előbb-utóbb engednie kell a gazdanyomásnak, hiszen Franciaországtól és Németországtól Dánián és Hollandián át, Lengyelországig és Magyarországig széles konszenzussal tüntetnek az Európai Bizottság agrárpolitikája ellen. Ezt még Brüsszel is tudja.
Legalábbis erről árulkodik az, hogy jövő héten az Európai Bizottság további két kulcsfontosságú közvetve az agráriumot is érintő projektet mutat be: a Clean Industrial Deal-t („Tiszta Ipari Megállapodás”) és az „omnibusz-csomagot.”
Egyik név furcsábban is hangzik, mint a másik, és a brüsszeli politikusok nyilatkozata alapján nem is tűnnek túl kiforrott elképzelésnek.
Lássuk, hogy miért nem. Az eddigi megszólalások szerint a Clean Industrial Deal többek között olyan megoldásokat foglal magában, amelyek „lehetővé teszik a nagy energiaigényű iparágak számára az árak csökkentését a termelők és a fogyasztók közötti speciális megállapodások révén.” Arra jóformán senki nem tett kísérletet, hogy megmagyarázzák, miket értenek „speciális megállapodások” alatt, de egy biztos.
Az ismertető szöveggel elismerik azt, amit már a brüsszeli Politico is megtett: az európai gyártók a túlzott bürokrácia és a magas energiaköltségek miatt képtelenek felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával az olyan, eddig monopolhelyzetben fürdőző ágazatokban is, mint az acélipar és a cementgyártás.
A másik bejelentett uniós projekt, az „omnibusz” a dereguláció, azaz a szabályozásokon való lazítás első jele. Ursula von der Leyen azt mondta, a Bizottság arra törekszik, hogy valamennyi vállalatra nehezedő adminisztratív terheket legalább 25 százalékkal, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) esetében pedig legalább 35 százalékkal csökkentse.
Igen ám, de nagy kérdés, hogy a nehezen teljesíthető környezetvédelmi és a túlszabályozott egészségügyi előírások mellett észrevehető lesz-e ez a változás a gazdák számára, hogy felvegyék a versenyt az unión kívüli termékekkel, avagy Brüsszel pusztán elhúzta előttük a mézesmadzagot.
Az viszont árulkodó, hogy a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) aláírásgyűjtésbe kezdett az uniós javaslatokkal szemben, amelyet már közel 250 ezren írtak alá.
