A minap írtuk meg a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola informatikatanáráról, hogy az Együtt-PM korábbi képviselőjelöltjeként aktív politikai életet folytat, ráadásul az iskolában, tanári minőségében is. A kormány ellen uszító Facebook-oldalára is felhívták olvasóink a figyelmet, majd kiderült, a tanár úr nem éri be azzal, hogy csak a közösségi médiában politizáljon és lázítson. 2016 márciusában az egyik iskola a győri kereskedelmi volt, ahol a tanárok a kockás inges cirkuszába a diákokat is bevonták. Bagó István tanár úr akkor egy egész osztállyal, 15-16 éves, azaz fiatalkorú tanulókkal együtt demonstrált az iskola épülete előtt, vélhetően tanóra alatt, és ezt a megyei napilap is megörökítette. Az iskola vezetése most reagált megkeresésünkre. Azt írták, hogy belső vizsgálatot indítottak az ügyben.
Múlt hét csütörtökön mutattuk be a győri tanár Facebook-profilját, amelyen akkor még csak úgy hemzsegtek a kormányellenes, uszító bejegyzések. Ezen kívül Paks-2-ellenes borítókép és O1G-profilkép is segítette azon diákok politikai nevelését, akik informatikatanáruk oldalára tévedtek.
Majd azt is bemutattuk, hogy Bagó István tanár úr egyébként nem független a politikától, hiszen korábban, önkormányzati választáson az Együtt-PM képviselőjelöltje volt, mindennek a tetejében diákköri vezető, aki több napos kirándulásokra is elviheti a rábízott fiatalokat. Joggal merül fel, hogy a diákokkal együtt töltött időben is politizálhat, nézeteit esetleg megpróbálja a diákjainak is továbbadni, hiszen volt már erre példa. 2016. március 30-án a Tanítanék Mozgalom országos megmozdulása idején a délelőtti órákban egy osztálynyi tanulóval tüntetett. A Kisalföld napilap, amely körképet készített a néhány győri pedagógus megmozdulásról, azt is megjegyezte, hogy egyedül itt, a Pálffynál vonták be a diákokat is.
Lomnici Zoltán alkotmányjogász megkeresésünkre úgy vélekedett, hogy az a pedagógus, aki ilyet tesz, megsérti a köznevelési törvényt, amely nem véletlenül tiltja az iskola területén a politizálást, a politikai megmozdulásokat, rendezvényeket, azt pedig különösképpen, hogy egy tanár politikai nézetei elfogadására, követésére késztessen tanulókat.
Írásban azt kérdeztük a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola Igazgatójától, hogy az általa vezetett intézményben elfogadott-e a politizálás, hogy pedagógusok politikai akcióikba diákokat is bevonjanak, a 2016-os iskolájuk előtt történt tanár-diák tüntetés a vezetés engedélyével történt-e, és a szülők egyáltalán tudtak-e arról, hogy egy politikai megmozduláshoz, pártpolitikai akcióhoz használják fel a gyermekeiket.
Leszkovich György tagintézmény-vezető válaszában megjegyzi, hogy Bagó István 28 éve az iskola tanára, és ez idő alatt sem tanári, sem diák-, sem pedig szülői panasz nem érkezett vele kapcsolatban. Bár úgy gondolja, hogy a pedagógusoknak is joguk van magánemberként véleményt nyilvánítani, semmilyen módon nem kívánnak teret adni aktuálpolitikának, ezért vizsgálatot indítottak az ügyben.
Az ügyben vizsgálatot indítottunk, hogy a fent nevezett pedagógus feladata ellátása során megsértette-e az intézmény alapelveit, jó hírnevét és megfelelő pedagógusi magatartással gyakorolja-e munkáját. Amennyiben szükséges, megtesszük a megfelelő intézkedéseket
– fogalmaz a tagintézmény-vezető.
Vezető kép: Kisalföld
Facebook
Twitter
YouTube
RSS