Pesti Srácok

Vizsgálatot indított a rendőrség a soroksári alpolgármester félmilliárdos "dáridózása" ügyében

Vizsgálatot indított a rendőrség a soroksári alpolgármester félmilliárdos "dáridózása" ügyében

Feljelentés-kiegészítés keretében indított vizsgálatot a soroksári alpolgármester, Weinmann Antal félmilliárdos „dáridózása” ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy feljelentés szerint ugyanis az elmúlt öt évben közel 500 milliót szórt el Soroksár Weinmannak köszönhetően úgy, hogy a legtöbb esetben nem volt közbeszerzési eljárás, viszont a szervezést, valamint a lebonyolítást is mindig ugyanaz a baráti kör kapta meg.

Az ügyben múlt héten tett feljelentést hűtlen kezelés gyanújával Tényi István, aki a rendőrségnek – korábbi cikkünkalapján – azt írta: Weinmann Antal mintegy 500 millió forintot adott ki a helyi rendezvényekre. Bár az önkormányzat minden évben kijelöl egy keretösszeget, az szinte sosem bizonyult elégnek a kulturális események lebonyolítására, így kénytelenek voltak újabb tétellel kiegészíteni azt. Emiatt az elmúlt években tetemes költség keletkezett abból, hogy Weinmann közbeszerzési eljárás mellőzésével és a szétbontási tilalom figyelmen kívül hagyásával igazgatta a kerületi kulturális életet – hangsúlyozta Tényi a feljelentésében, megemlítve benne Gallay István, a Soroksári Svábok Független Egyesületének tagja nyilatkozatát, aki elmondta: adatigénylést adtak be, hogy megtudják, jogszerűen használták-e fel az 500 milliós összeget. Gallay szerint 2015 óta folyamatosan ki kellett egészíteni az önkormányzat által meghatározott keretösszeget: 2017-ben például az 57 millió forint helyett 91 milliót költöttek rendezvényre, csakúgy, mint 2016-ban, amikor az 51 milliós költséget ugrották meg további 45 millió forinttal, tehát laza 96 milliót áldoztak a kerületi „dínomdánomra”. Ennyi pénzből rengeteg útfelújítást el lehetett volna végezni

– idézte Tényi Gallayt, aki szerint arra évi alig több, mint 100 milliót szánnak az önkormányzatban.

A feljelentés kitért arra is, hogy Weinmann Antal – aki jelenleg az Itthon Vagyunk Egyesület polgármester-jelöltje ragaszkodik a jól megszokott és bevált baráti körhöz is, akik egy-egy kerületi rendezvény fellépői vagy éppen kivitelezői. Az ügyészségre eljutott dokumentumban az is szerepel, hogy az egyik állandó meghívott cég a Generálprodukció Kft. Az említett üzleti vállalkozás jelenleg kényszertörlés alatt áll az Opten adatai szerint, a cégadatbázisban fellelhető információ alapján az elmúlt években igen tetemes bevételi oldalt könyvelhettek el. Kérdéses, hogyan tudtak ezek ellenére felkerülni a NAV feketelistájára – áll a feljelentésben, amelyben az is megtalálható, hogy a soroksári bulikat Weinmann Antal saját közösségi oldalán is népszerűsítette, egy korábbi bejegyzésben pedig saját magára kultúráért felelős alpolgármesterként utalt.

PestiSracok facebook image

Vizsgálódik a rendőrség

Weinmann az M1 megkeresésére korábban azt írta: nem volt tudomása arról, hogy a helyi események szervezése során átlépték volna a keretösszeget, és arról sem tudott, hogy a rendezvényeket bonyolító Generálprodukció Kft. a NAV feketelistáján szerepel. Arra a kérdésre, hogy mi alapján válogatta ki a kivitelező vállalatokat, Weinmann Antal azt írta: a megbízhatóság és a referencia számított. A kimutatás szerint azonban éveken át, jelentős összeggel lépte túl a keretösszeget a soroksári dáridózás, erről pedig neki is tudnia kellett alpolgármesterként – olvasható a portálunkhoz eljuttatott feljelentésben. Megkeresésünkre a rendőrség közölte, hogy az ügyben szerdán feljelentés-kiegészítést rendelt el a BRFK, ami annyit jelent, hogy további adatokat gyűjt még a hatóság, legkésőbb harminc nap múlva pedig dönteni kell a nyomozás elrendeléséről, vagy a feljelentés elutasításáról.

Fotó: soroksar.hu

Ajánljuk még

Az Akta – A fizetési meghagyás a lakásmaffia legújabb módszere?

Ps TV 2023 szeptember 28.
Váratlan, nehéz élethelyzetbe került emberek és családok egy részben hivatalos, törvényes eljárásban, közjegyzők közreműködésével veszíthetik el mindenüket és kerülhetnek utcára néhány év alatt, akár egyetlen családtag pár százezer forintos tartozása miatt. Fizetési meghagyás – ez a kulcsszó, ahogy a károsultak mondják, az ingatlanmaffia legújabb módszere. Tippadók, végrehajtók, közjegyzők és úgynevezett árverési vevők zsíros üzletéről rántjuk le a leplet, amit jószerével csak törvénymódosítás tudna megfékezni. Az Aktában három ember, három család drámáját meséljük el, akik közül ketten már elveszítették az ingatlanukat, és bemutatjuk a módszert, amivel minimális befektetéssel több tízmilliós ingatlanokat tudnak lehúzni a nem eléggé dörzsölt áldozatokról, gyakorlatilag büntetlenül.

Az új világrend és a Sátán – The Right Brothers

Ps TV 2023 február 17.
A haladással és az értékek lebontásával nemcsak az olyan betegségek lopakodnak be a mindennapjainkba, mint a pedofília, a transzneműség, hanem az önimádatnak és a normális társadalomba való beilleszkedés teljes hiányának “hála”, már a Sátánt imádni is emberi jog, sőt, modern és haladó, legalábbis egy szűk réteg szerint, akiknek száma folyamatosan növekszik. Nem meglepő ez egyébként, míg a konzervatív világnézetnek, a keresztény életnek vannak erkölcsi és morális alapvetései, addig a modernkori sátánizmus az egyszerűbb utat ajánlja fel: csak magaddal törődj, nem kell dolgoznod, feküdj le bárkivel és korlátok nélkül, kötelezettségmentesen élvezd az életet. Ennek hátterét boncolgattuk Georg Spöttlével a The Right Brothers-ben, de megnéztünk egy ijesztő esetet is, egy jobboldali aktivista szüleit letiltottak bizonyos népszerű szolgáltatásokról, arra hivatkozva, hogy kapcsolatban állnak egy konzervatív emberrel.