
Az Egyesült Államok szankciókat vezet be Fatou Bensoudával, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészével szemben, mert annak hivatala vizsgálatot folytat amerikaiak ellen – jelentette be szerdán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
A szankciós listára felkerült Phakiso Mochochoko, az ICC joghatósági, kiegészítő joghatósági és együttműködési osztályának vezetője, mert “anyagilag támogatta” Bensoudát
– közölte Pompeo. Az amerikai diplomácia vezetője egy “darabokra tört és korrupt intézménynek” nevezte a bíróságot, amelyet azzal vádolt, hogy “törvénytelenül próbált meg amerikaiakat joghatósága alá vonni”. Donald Trump amerikai elnök júniusban rendeletet adott ki, amely lehetővé tette gazdasági büntetőintézkedések bevezetését azokkal az ICC-tisztségviselőkkel szemben, akik érintettek amerikai katonák lehetséges afganisztáni háborús bűneinek kivizsgálásában. A dekrétum lehetővé tette Washington számára, hogy zárolja pénzeszközeiket.
Ma megtesszük a következő lépést, mivel az ICC sajnálatos módon továbbra is amerikaiakat támad
– mondta Pompeo a sajtótájékoztatón. Az amerikai külügyminiszter figyelmeztetett: azok a magánszemélyek vagy szervezetek, akik vagy amelyek továbbra is támogatják az érintetteket – Bensoudát és Mochochokót –, maguk is a listára kerülhetnek.
A külügyi tárca ezen kívül vízumkorlátozásokat vezetett be többekkel szemben, akik érintettek az ICC amerikaiak elleni vizsgálódására irányuló erőfeszítéseiben
– mondta Pompeo.
A hágai székhelyű bíróságot 2002-ben hozta létre a nemzetközi közösség – az Egyesült Államok elutasította a csatlakozást –, hogy háborús bűncselekményeket, népirtásokat és emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgáljon ki olyan helyeken, ahol az elkövetőket máskülönben nem állítanák bíróság elé.
A bírósági tisztviselők elleni júniusi amerikai szankciókra válaszul az ICC “mély sajnálatának” adott hangot. A bíróság közleményében ezeket “támadásoknak” minősítette, amelyek “olyan feszültségfokozásnak és elfogadhatatlan kísérletnek minősülnek, amelyek célja beavatkozni a jogállamiságba és a bíróság eljárásaiba”.
Az ICC márciusban adott engedélyt lehetséges háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására, amelyeket 2003 és 2014 között követtek el Afganisztánban, köztük a feltételezések szerint amerikai katonák és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az amerikai hírszerzés emberei. Washington válaszlépésekkel fenyegetőzött a vizsgálat folytatása esetén.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANP/Piroschka Van De Wouw
tango47
2020-09-03 at 16:05
Ha egy ilyen nemzetközi bíróságnak tényleg teljhatalmat adnának háborús bűncselekmények elbírálásában, az elmúlt évtizedek amerikai elnökei már mind börtönben rohadnának.
yindzsang19
2020-09-03 at 00:44
igazi és valóban független és objektív nemzetközi bíróságnak sokkal több amerikait/
háttérbirodalmi ügynököt lehetne/kellene elítélnie mint más állampolgárt-de ez a
hágai amerikai-báb biróságszerűség pl amerikai érdekből egymásra uszított és egymást
gyilkoló jugókat itél el-saját országukat tönkreverették és amerikai kézre juttatták velük és még el is itélik őket-ügyes!-igazi nemzetközi bíróságnak bárkit el
kell tudnia ítélni,amerikait is!annyira kilóg a lóláb hogy felsőbbrendűnek képzelik
magukat!
Namond
2020-09-02 at 22:24
Az ENSZ vigye az ICC-t Csádba, vagy Dél Afrikába.
Ghandi
2020-09-02 at 21:24
Elsőre valóban furcsán hangzik a dolog. Ugyan nem tudok róla többet, mint amit a cikk ír, tehát részemről csak gyanú, hogy az USA-ban a hatalom köreiben olyasmi harcok folynak, mint nálunk a kormány és az ellenzék között. Mindenesetre mostanság felállt egy halom nemzetközi bíróság vagy jogi szervezet, amikkel minden csak egyre rosszabbá válik. Nem árt ezeknek a bóvli szervezeteknek némi nyomás…
Kétes
2020-09-02 at 21:18
Ezek a fasiszta/rasszista Trumpék kipécéztek egy fekete nőt (ha jól látom, illetve ha fekete nőnek tartja magát) és megfenyegették.
Csak nehogy kiderüljön, hogy még leszbikus is. Viszont Szabó Tímea (lánykori nevén Kabul rózsája) Donáth Annuskával hadat üzen az USA-nak.
Ákos - Pontatlan fordítás
2020-09-02 at 21:15
Nincs ilyen jogi fogalom, hogy emberiESség elleni bűncselekmények.
Olyan van, hogy emberiség elleni bűncselekmények.